Kétéves felújítási munkálatok és házon kívüli működés után szeptembertől újra megnyitotta kapuit Brüsszel operaháza, a Monnaie Királyi Színház. Az újranyitást Philippe Boesmans belga zeneszerző a Monnaie felkérésére komponált operájával, a Pinocchióval ünnepelték.
Blogok
Annak ellenére, hogy mai nótánkban tökéletesen diszharmoniában áll az ének a zenei kísérettel, valamint hogy a swing viszonylag sem tud mit kezdeni a Szomorú vasárnappal, nem tudom azt mondani, hogy vacak lenne az aktuális hallgatnivaló.
Különleges találkozásnak ígérkezik október 9-én Gergye Krisztián és a Budapest Bábszínház művészeinek ’befalazva’ című előadása,…
Vajda Gergely Georgia Bottoms című vígoperáját nagy sikerrel mutatták be 2015-ben az Egyesült Államokban. A…
Félreértések elkerülése végett, korábbi cikkem folytatásaként először is pontosítanék: vezetőre minden együttesnek szüksége van, ez…
A Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Fesztiválzenekar és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ 2017. november 17-én először hirdeti meg A zene éjszakája – csak klasszikusan elnevezésű eseményt.
„Nem történelmi tabló állítása volt a cél, hanem az, hogy Katona művét élő, eleven szövetként, az eredeti erkeli szándékba csomagolva mutassuk meg” – az Operába alkotóként tíz év után visszatérő Vidnyánszky Attila rendező és Kocsár Balázs főzeneigazgató-karmester közösen megálmodott ős-Bánk bánja a ritkán hallható baritonverzióban debütált az Erkel Színházban.
A 18 év alattiakat idén először díjazták külön, közülük a legjobb Smikál Balázs lett, ő…
A Gramofon toplistájának harmadik fokán októberben egy-egy nagy művész munkássága előtt tisztelegő lemezek állnak. Diana…
Különleges koncerttel indul a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál. Különleges a párosítás, hiszen Bartók Béla és Tan Dun műveit tűzi műsorra a Concerto Budapest, ráadásul a kínai zeneszerző Nu Shu – The Secret Songs of Women, azaz Asszonyok titkos énekei című darabja első alkalommal hangzik el Magyarországon.