2019-ben kezdődött a nemzetközi Ebooks-On-Demand-Network projektje, az EOD Open, amely 4 éven keresztül tart.
Blogok
„Vaszarynak sikere van – megérdemli…” mondta Rippl-Rónai József Vaszary Jánosról, akinek a műveiből kiállítást rendez a Magyar Nemzeti Galéria.
A Szabó Csaba Nemzetközi Társaság október 23-30. között rendezi meg a CELLISSIMO Akadémia elnevezésű mesterkurzust.
Szeptember 25-én kiderült, hogy az eSzínház Fesztiválon versenyző a tizenkilenc prózai és gyerekelőadás közül a zsűri és a közönség szavazatai alapján melyik bizonyult a legjobbnak. Mutatjuk a nyerteseket!
A Christie’s most viszont újabb tételek váltak ismertté az összesen legalább egymilliárd dollár értékűre becsült Allen-kollekcióból.
David Grossman kötete ihlette a Badora új bemutatóját. Barta Dóra koreográfussal a nehéz terhekben rejlő felemelő erőről is beszélgettünk.
Ezen a héten Voltaire Slapadelic tálalásában hallgathatjuk meg Seress Rezső dalát, hála feldolgozások után fáradhatatlanul kutató Szomorú vasárnap blogunk szerzőjének.
Lynne Drexler egyike volt az amerikai absztrakt expresszionista festészeti irányzat művészeinek, ám egy időre gyakorlatilag teljesen elfelejtették.
Szeptember 26-án és október 1-jén nagyszabású koncerteket ad a Magyar Állami Operaház Zenekara, Kocsár Balázs és Hamar Zsolt vezényletével.
A KultúRecept csapata még mindig Olaszországból, azon belül is Szicíliából jelentkezik, ahol a palermói operaházat járták be.