A Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján 2021-ben Gyöngyösi Zoltán kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt.
Színház
A miskolci Színészmúzeum „régimódisága” ellenére a meglepetések múzeuma. A Déryné utcában belesimul a Nemzeti Színház épületkomplexumába.
Néhány archív színházi felvétel, amelyek ideálisak az év végi pihenéshez Ruttkai, Domján, Latinovits és Mensáros közreműködésével.
Elhunyt Damu Roland, a Jóban Rosszban sorozat egykori szereplője – számolt be az Index. A színész 47 éves volt.
A Színház- és Filmművészetért Alapítvány közleménye szerint a megadott határidőig egy pályázó, Rátóti Zoltán adta be jelentkezését.
Rost Andrea 2022 első hónapjaiban három alkalommal várja a közönséget műfajokon átívelő estjével az Eiffel Műhelyházban.
Van, akinek 10 perc egy egész hétre elegendő, van, akinek egy mosoly kitart egy napra, van, akinek ennyi sem jut.
Nemrég került a mozikba az első magyar karácsonyi film, Tiszeker Dániel romantikus vígjátéka, a Nagykarácsonyról. A film egyik főszereplőjét, Zsigmond Emőkét a marieclaire.hu kérdezte.
Lezajlott az a belső vizsgálat, amit Wunderlich József Facebook-bejegyzése kapcsán indított a Vígszínház. A színművész bocsánatot kért kollégáitól, a társulattól és a színháztól.
A jubileumi 2021-es évben Györfi Anna, a Pécsi Nemzeti Színház művésze kapja a Domján Edit-díjat.