Nem kis kirándulásra vállalkozik, aki a Kozma utcai temetőt akarja felkeresni. A város végén volt megnyitásakor is, s ez ma sincs másképp.
Zene
A Prágai Nemzeti Színház opera-együttese a múlt hétvégén tartotta második premierjét az évadban. Dramaturgi bravúrral párosítottak össze két orosz egyfelvonásost.
Jules Massenet munkái nagy része mellett szó nélkül ment el a hazai operatörténet, negyven operájából mindössze hat került színre Budapesten.
A múlt héten koncertszerűen bemutatott Földindulással Balassa Sándor operaszerzői életműve minden emberi számítás szerint teljessé vált.
Múlt szombaton Graz volt az a város, ahol a német operai szakma jelentős képviselői találkozót adtak egymásnak.
Nézzük végig, hányféle állattal találkozhat egy operaénekes, önszántából vagy azért, mert szerepe úgy kívánja.
Huszonhárom évnyi megszakítás után 1934. február 1-én nagyszabású bált rendeztek az Operaházban. A Horthy korszakban ez volt az egyetlen ilyen jellegű esemény, soha többet nem ünnepelt az ország színe-java az ország első színházában.
Már javában pusztított az I. világháború, amikor Goldmark Károly száz 1915. január 2-án, Bécsben elhunyt.
Rösler Endre születésének centenáriumán még elzarándokolt pár ember a tenorista sírjához.
Minden idők egyik legnagyobb basszistája, Boris Christoff 1914. május 18-án született a bulgáriai Plovdivban és…