A MTVA felületán február 16-ig érhető el az a 2019-es belga dokumentumfilm, amely Madaras Gergely karmester addigi pályafutását dolgozza fel.
Zene
Fülep Márk fuvolaművész a jelentősebb fuvola-kamarazenei kompozícióiból nyújt válogatást zeneszerzői hangversenyén 2023. február 18-án a Nádor teremben.
PeterPress blogunkban Jekken Péter fotóművész ezúttal a Soharóza és a Jónás Vera Experiment Back-Pack című közös produkciójáról hozott különleges felvételeket.
A populáris zene hőskorának meghatározó alakjai számára tartott tárlatvezetést és klubtér avató eseményt a Magyar Zene Háza.
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a Bartók Rádió a Magyar Rádió Gyermekkórusával pályázatot hirdet gyermekkari művek komponálására.
A Soundfulness módszernek énekesek, élsportolók, orvosok, előadók köszönhetik, hogy légzésük felszabadítása által egyre autentikusabbá, sikeresebbé válnak saját szakmájukon belül és az élet egyéb területein is.
1813. május 22-én született és száznegyven éve, 1883. február 13-án halt meg Richard Wilhelm Wagner német zeneszerző, az opera műfajának megújítója.
Goran Bregović balkáni mixtúráját az is ismeri, aki még a nevét sem hallotta a Bijelo Dugme gitáros-dalszerzőjének.
Milyen tanácsokkal szolgálhat Superman ügyvédje a zenészeknek a szerzői jogok kapcsán? Milyen lehetőségeket rejt a zenemű paródiaként felhasználása?
Három, elsőre talán szokatlan videóval rukkolt elő a P.O.N.S formáció. Az alapvetően régizenei együttes ezúttal a kortárs repertoárból válogatott, a műveket viszont az általuk legjobban ismert, barokk hangszereken játszották fel.