Egy hónapja sincs annak, hogy Németországban bemutatták Beethoven utolsó, tervezett szimfóniájának rekonstrukcióját. Az esemény kiváltotta vita hevében kevés szó esett arról, hogy nem ez volt az első kísérlet.
Zene
November 19-én, a vírushelyzetre tekintettel kizárólag hazai szakemberek részvételével rendezi meg a Magyar Zenei Tanács és a Papageno zenei konferenciáját.
Elérkeztünk a száraz november második hétfőjéhez. A mai darab az ókori Görögországba kalauzol minket – cseppet sem kellemes módon.
A projektmenedzsment szerencsére nem egy ördöglakat, csupán több szemszögből kell követni és irányítani a folyamatokat. A következő írás ebben adhat segítséget.
November 8-án ünnepli hetvenötödig születésnapját Frenreisz Károly rockzenész, basszusgitáros, énekes, zeneszerző, a Metro, majd az LGT tagja, a Skorpió együttes vezetője.
Körner Tamás, a magyar komolyzenei élet egyik meghatározó alakja blogjában legemlékezetesebb személyes történeteit osztja meg velünk, ezen a héten egy áttörést hozó Bartók-koncertsorozatról.
Különleges koncertre készül a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara november 10-én.
Négy év után jelentkeznek új nagylemezükkel a hazai speed-folk-freak-punk nagykövetei, a Bohemian Betyars. A Gubancos című anyag a zenekar tagjainak eklektikus ízlését egyesíti.
Ismét Mozart világában merülünk el, mégpedig, ahogy a dán filozófus, Søren Kierkegaard írta, az „operák operáját” vizsgáljuk meg maszkilag. A mai epizódban a Don Giovanni kerül terítékre.
A bolgár szoprán, Szonja Joncseva nevét azt követően ismerte meg a közönség, hogy 2010-ben megnyerte Plácido Domingo Operalia versenyét. Hozzánk Puccini és a verista szerzők műveiből összeállított műsorral érkezik november 8-án.