A bolgár szoprán, Szonja Joncseva nevét azt követően ismerte meg a közönség, hogy 2010-ben megnyerte Plácido Domingo Operalia versenyét. A nagy áttörés után meghódította a világ összes jelentős operaszínpadát, otthonosan mozog a New Yorki Metropolitanben, a milánói Scalában, a londoni Covent Gardenben és a berlini Staatsoperben egyaránt. Hozzánk Puccini és a verista szerzők műveiből összeállított műsorral érkezik november 8-án.
– Tanulmányait Plovdivban kezdte, majd a Genfi Konzervatórium következett, ahol 2009-ben szerzett mesterfokozatot. Mit változtatott szemléletén a közeg, amelybe Svájcban belecsöppent?
– Svájc csendes, tiszta, békés, nyugodt ország, megérkezve azonnal megragadott a szabadság légköre. Rögtön úgy éreztem, itt otthonra találtam, és valóban: azóta is itt élünk.
– Egy interjúban nagy nyomatékkal beszél a beskatulyázás káros hatásairól, valamint arról, hogy minden stílust ki szeretne próbálni, a repertoár minden részében jártasságot igyekszik szerezni. Barokk énekesként indult: hol tart most, mi mindent sikerült meghódítania, és mit tervez a jövőben?
– A barokk zenére William Christie-nek köszönhetően találtam rá, amikor részt vehettem a fiatal énekesek felsőfokú képzése céljából létrehozott Jardin des Voix programjában. Amikor barokkot énekeltem, mindenki azt várta tőlem, hogy csak azzal foglalkozzam. Azután elkezdtem az olasz repertoárt énekelni, és akkor arra kaptam folyamatosan szerepajánlatokat. Én azonban szeretek sokféle dolgot kipróbálni, utálom a rutint. A rutin szerintem egy művész számára gyilkos dolog.
Nem tudom elképzelni, hogy ugyanazt énekeljem egész életemben, számomra ez lehetetlen.
Természetesen az is érvényes megközelítés, ha valaki inkább a stabilitást kedveli, azokat a szerepeket, amelyeket már ismer, amelyekben jó, ezt is meg tudom érteni. Az én megközelítésem azonban más. Átgondoltam, hogy az élet rövid, és egy művész pályafutása még rövidebb. Annyi mindent szeretnék felfedezni, amennyit csak tudok.
– Előfordulhat, hogy pályája egy későbbi szakaszában Wagnert is énekelni fog?
– Hogyne, például Elsát a Lohengrinből, Wagner legolaszabb operájából. Wagner amúgy is az a szerző, aki rendkívüli energiával tölti fel az embert. Valahányszor más stílusban énekelek, olyan fontos hatások érnek, amelyek előre visznek a karrieremben, és művészként gazdagabbá tesznek. Nemegyszer előfordul, hogy a korábban megszerzett tapasztalataimat felhasználom egy későbbi munkámban. Ez segíti elő a fejlődésemet.
– Stilárisan és műfajilag egyaránt nyitott: együttműködött a híres filmzeneszerzővel, Vladimir Cosmával, együtt énekelt Elvis Costellóval és Stinggel. Ugyanazt a hangképzést használja, amikor könnyűzenét énekel, mint a klasszikus repertoárban?
– A két repertoár másfajta technikát igényel, de mivel tinédzserként jazzénekesnő voltam, tudom, abban a műfajban hogyan kell használnom a hangomat, ez nem jelent számomra újdonságot. Hallgatni is szeretem Ella Fitzgeraldot, Barbra Streisandot, Norah Jones-t, ezeket a gyönyörű, érzéki hangú énekesnőket. Mostanában viszont színpadon nem vállalok ilyen jellegű fellépéseket.
– Feleség, két gyermek édesanyja, férje az örmény–venezuelai karmester, Domingo Hindoyan. Mennyi ideje jut a családjára?
– Ha otthon vagyok, igyekszem százszázalékosan anya és feleség lenni. Természetesen az életünkben igen erőteljesen jelen van mind az én munkám, mind a férjemé, ugyanakkor törekszünk rá, hogy minőségi időt töltsünk egymással és a gyerekekkel. Normális, hétköznapi életet élünk, ami szerintem a lehető legegészségesebb egy művész számára.
Ilyenkor tökéletesen el tudunk szakadni a show-business olykor nagyon fárasztó világától, és ezzel válik igazán teljessé az életünk.
A járvány abból a szempontból kedvezően hatott, hogy végre találtunk időt arra, hogy folyamatosan együtt lehessünk, ne kelljen minden héten a világ eltérő pontjain lennünk, különböző feladatokon dolgoznunk. Embert próbáló időszak volt, de ha az előnyös oldaláról szemléljük, nekünk otthon sok kedves és meghitt pillanatot hozott. Szerencsére a mi családunkban senki sem kapta meg a fertőzést, ennek a következményeivel mi magunk nem szembesültünk, sem a környezetünkben, sem a baráti körünkben. Ugyanakkor láttam, milyen megpróbáltatást jelentett mások számára, és milyen károsan hatott a zeneiparra is, ez engem is megviselt érzelmileg.
– Milyen a kapcsolata hazájával, Bulgáriával?
– Igyekszem minden évben hazalátogatni, de ezek az alkalmak sajnos legtöbbször rövidre sikerülnek. Ha otthon vagyok, általában fel is lépek. Nagyon sajnálom, hogy nincs időm egy-egy valódi vakációra Bulgáriában, mert szívesen átélném újra ezt az élményt, de amikor az emberek nyaralni mennek, egy művész általában elfogllalt, fesztiválokra jár, koncerteket ad, azután pedig elkezdődik a pörgős őszi évad.
Az idén szerencsére eljutottam Bulgáriába egy Plácido Domingóval rendezett gálaesten, és kilenc napot tölthettem ott, de ezek jó része kemény munkával telt. Arra koncentráltunk, hogy minden simán menjen a hangversenyen, emiatt sajnos még arra is alig jutott időm, hogy hazalátogassak. Viszont nagyon jó kapcsolatot ápolok a bolgár közönséggel, speciális helyük van a szívemben.
– Budapesten Puccini és olasz veristák áriáit énekli majd. Mit jelent Önnek a repertoár e szegmense?
– A program több zeneszerző számos különböző művéből áll össze, olyan szerepekből, amelyeket már énekeltem, illetve amelyeket a jövőben fogok énekelni. Legutóbb 2019-ben jártam Budapesten, és most olyan műsorral készültem, amelyben az akkoritól eltérő szerepekben hallhat a magyar közönség. Az áriák egy része kifejezetten híres, mellettük viszont lesznek kevésbé ismertek is, mert számomra mindig öröm a felfedezés.
– Magyarországon az operaház meghívása mellett a miskolci Bartók Plusz Fesztiválon is járt. Milyen emlékeket őriz az országról?
– Öt évvel ezelőtt jártam ott, a fivérem is elkísért. Sajnos, a látogatásom rövidre sikerült, de arra emlékszem, hogy jól éreztük magunkat, nagyon finomakat ettünk, és hogy vettem néhány remek gyógyteát.
– A Müpában most fog először fellépni: mit vár ettől az estétől?
– Hallottam róla, milyen csodálatos a Müpa nagytermének akusztikája. Izgatottan várom, hogy énekelhessek ott, és hogy találkozhassam a közönséggel, mert nagyszerű, ha egy koncertteremnek jó az akusztikája, de még nagyszerűbb, ha tele van emberekkel.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
