Szin: az Opera, a Rajna kincse szombati házi főpróbája. Óriási izgatottság közepette sürög-forog csomó ember egy emelvény körül, amely fölött kusza össze-visszaságban hat szál drót lóg lefelé. A delikvensek érkezését jelzik. Szuronyos csendőr helyett egy-egy anyáskodó öltöztetőnő kíséri mindegyiküket. Nincsenek megláncolva, de annál jobban összedrótozva és a járásuk olyan nehézkes, mintha igazán szárazra húzott sellők volnának.
Mert a sellők a delikvensek, akiket az Opera színpadán felakasztanak. Az „akasztás” előtt még gyorsan pár szót váltok a három énekesnővel Budanovits Máriával, Goda Gizellával és Tihanyi Vilmával, akik arra vállalkoztak, hogy egy fél órán keresztül – miközben nehéz Wagner-szerepet énekelnek – csak úgy mellesleg akrobatamutatványokat produkáljanak, nyolc-tíz méter magasságban lebegve a levegőben. Mindegyiküknek foltos a karja, a Tihanyi Vilmáén pedig egy hatalmas, tenyérnyi nagyságú pecsét éktelenkedik az első próbák „lebegési” és „lengetési” gyakorlatainak az emléke ez, amikor a színpadi munkások még nem kezelték a mai biztonsággal a rájuk bízott drótokat és neki-neki lódították a sellőket a Rajna szikláinak. De most minden úgy megy, mint a karikacsapás.
Dr. Dalnoky Viktor főrendező, egymásután szólítja’ a művésznőket az emelvényre. A lecsüngő drótokat szempillantás alatt beakasztják az énekesnők derekára erősített gombokra, vezényszóra négy-négy kar forgat meg egy gépet, a három sellő máris emeletnyi magasságban lebeg a fejünk felett. De nemcsak lebeg, hanem előre-hátra hajlik, az egyik hason, a másik hátonfekve úszkál a levegőben, Goda Gizella pedig egymásután három olyan bukfencet vág ki, hogy két fésűje hull le a színpadra; Ábrányi igazgató emeli fel őket, miközben lelkesen kiált fel Godához néhány gratuláló szót.
Kéméndy Jenő festőművész, az Opera közismert szcenikai főfelügyelője huszonöt esztendeig törte a fejét, amíg rájött arra a dologra, ami, íme, most milyen egyszerűnek látszik. A találmány teljes mozgási szabadságot biztosít a bármily magasságban lebegő énekesnőnek és éneklésében sem gátolja egy cseppet sem a már néhány méternyi távolságról láthatatlan drótszerkezet.
Kéméndy mestert, aki az efféle találmányokat csak úgy az ingujjából rázza ki szabad óráiban, már ismét a festőállványnál találtam, amikor próba után felkerestem, hogy néhány magyarázó felvételt készítsek a segítségével. Fotografálás közben Kéméndy elmondja, hogy különösen arra büszke, hogy új találmánya egyúttal elsőrendű torna- és testegyenesítő eszköz is.
Vásadi Ottó, Színházi Élet, 1920, 21. szám
