Kedves Olvasóim! Előre is bocsánat a címért. Vannak dolgok, amiket egy blogger vagy rovatvezető nem hagyhat ki. Ilyenek például a „Hogyan legyünk sikeresek…” vagy a „Tíz dolog, ami ahhoz kell…” főcímek.
Amikor a Kultúrpandát elindítottam, megfogadtam, hogy ezt a két szalagcímet mindenképp kerülni fogom. Nem illik ugyanis a blogom arculatához. És tessék, itt vagyok. De persze csak a humor kedvéért.
Hogyan is legyünk könnyen és gyorsan sikeres művészek? Lenne egyszavas válaszom erre a költői kérdésre, de ezt nem írom meg, túl rövid lenne az eheti Panda cikk. Komolyra fordítva a szót,
amikor egy frissen végzett művész kilép a való világba, vajon milyen tudás áll rendelkezésére ahhoz hogy meg tudjon élni?
Valamiféle „művészetimenedzsment-ismeretek”- képzés művészek számára egy ideje már jóformán minden művészeti egyetemen létezik, hiszen ennek elengedhetetlen voltát szinte senki sem kérdőjelezi meg. Emellett művészeti menedzserképzés is van több egyetemen, tehát elvileg minden feltétel adott lenne egy jól működő agentura-rendszerhez Magyarországon. A tendencia mégis az, hogy a magyar művésztársadalom éppoly bizalmatlan a témával kapcsolatban, mint maguk a kulturális intézmények vezetői, a döntéshozók.
Mik ennek az okai és hogyan lehetne ezen változtatni? Erről gondolkodtam együtt Meczner Vera és Balogh Máté művészmenedzserekkel.
Meczner Vera mindamellett, hogy a Gradus Művészügynökség vezetője, a komolyzenei menedzserek mentora a Werk Akadémián.
Ugyanitt mentorálja a színházi menedzsereket Balogh Máté, aki az Art is Business Egyesület alapítója is egyben. Körbejártuk hát a kulturális finanszírozás kérdését, mely magába foglalja többek között a vállalati szponzorációt, a különböző támogatásokat, pályázatokat, a közösségi finanszírozást, valamint a mecenatúrát.
A pandémiának köszönhetően az előadóművészek – koncertek híján – intenzívebben kezdtek foglalkozni ezekkel a fogalmakkal. A pályázatok és támogatások átolvasására, kitöltésére, tapasztalataim szerint viszonylag sok időt tudtak fordítani ezalatt az egy év alatt.
A magyar támogatási- illetve pályázati rendszer önmagában azonban nem pótolja az előadóművészek kiesett jövedelmét.
Talán nem is ez a feladata. Az a gondolkodás, hogy a kulturális élet problémáit feltétlen az államnak kell megoldani, Nyugat-Európát, az USA-t vagy akár Ausztráliát megvizsgálva, egyáltalán nem általános. A szemléletformálásra ezen a téren minden irányban óriási szükség van.
Kik is a résztvevői ennek a folyamatnak?
Művészeti menedzserek:
Számos művészetmenedzsment-képzés létezik egyetemi szinten (Budapesti Metropolitan Egyetem, MOME, Soproni Egyetem, Szegedi Tudományegyetem).
Ezen képzések legfőbb hiányossága talán az, hogy a hallgatók legtöbbször nincsenek közvetlenül összekötve a művészekkel.
(Kivételt képezhet ez alól a MOME, ahol magán az intézményen belül indul a képzés.) „A Werk Akadémia négy hónapos gyakorlatorientált képzése például ezt az űrt igyekszik kitölteni. Egy ideális világban kivétel nélkül minden művészeti egyetemnek lenne menedzserképzése, így együtt „nevelkedhetnének” a leendő művészek a leendő művészeti menedzserekkel, és kapcsolatok köttethetnének már az egyetemi évek alatt.” – vallotta Meczner Vera a beszélgetésünk folyamán.
Művészek:
A művészeti oktatásban javarészt a master képzésekben találhatunk „művészeti menedzsment ismeretek” előadásokat illetve szemináriumokat. Ebben a témában indulhatnak még workshopok az adott intézmény rendezvényszervezésének keretében. Milyen tudást sajátít el itt valójában egy hallgató? A vélemények nagyon vegyesek. Egy dolog bizonyos,
rengeteg előadóművész sodródik menedzser vagy ügynökség nélkül a magyar kulturális élet tengerén.
Miért is probléma ez?
Korlátozott tudás
Ahogy azt egy korábbi cikkemben már megfogalmaztam,
a művészek Magyarországon megfelelő képviselet nélkül meglehetősen kiszolgáltatottak mind jogi, mind gazdasági szempontból.
A bonyolult, átláthatatlan szövegezésű szerződések elolvasása és megértése nem könnyű. Ezek korrekciójának hogyanja és mikéntje sem magától értetődő egy előadóművész számára. Épp ezért meglepően gyakran fordul elő, hogy olvasatlanul, vagy csak az alap adatok helyességét átfutva írja alá a művész az orra alá tolt szerződést, sokszor komoly problémák elé állítva saját magát a későbbiekben. (Gondolok itt fizetési határidőkre, vis maior esetére, elmaradt előadásra, betegségre, esőnapra, fizetési képtelenségre stb.)
A gazdasági szempontok még komolyabban érintik az említett réteget. Az üzleti életben ismert árképzés szabályairól semmit nem tudó, vagy csak szájhagyomány útján terjedő számok alapján gondolkodó művész nagyságrendekkel rosszabbul járhat, ha nincs mögötte egy gazdasági szakember, aki képes átlátni egy művészeti produktum valós piaci értékét.
Az üzleti életben köztudomású, hogy a bérköltség a teljes kiszámlázott összeg negyven százaléka kell hogy legyen, ami a szabadúszó művészekre, művészeti együttesekre éppúgy igaz, mint bármilyen más vállalkozóra, cégre, hiszen az illető művész ugyanúgy vállalkozóként műkődik; a járulékok, adó, KATA, TB, stb, a ráfordított idő, különböző járulékos költségek őt is éppúgy terhelik. Ehhez hozzászámítandó a birtokában lévő tudás, tehetség és tapasztalat, amit a business világa gyakran „know-how”-ként emleget. Minél tehetségesebb, tapasztaltabb az illető, ez az érték arányosan növekszik.
Korlátozott hozzáférés
A kapcsolati tőke értékét a művészvilágban mindenki ismeri. Egy pályakezdő, sőt, sokszor egy tapasztalt, de kevésbé ismert világszínvonalú művész karrierje is elakadhat a kapcsolati tőke hiányában.
Nem minden művész személyisége alkalmas üzleti kapcsolatépítésre.
Pedig a művészet valóban üzlet, vallja ezt Balogh Máté, az Art is Business Egyesület vezetője. „Fontos, hogy a művészeti élet és a forprofit szegmens szereplői együttműködésben gondolkodjanak, ha a két fél kapcsolatáról van szó. Az általunk szervezett eseményeken lehetőséget biztosítunk mindkét fél számára a párbeszédre, szakmai felvetésekre, kapcsolatok kialakítására.”
Korlátozott láthatóság
A művész ahhoz, hogy ismertté váljon, nem elég, ha tehetséges. Manapság már néhány rangos versenyen kívül a verseny-dömpingnek köszönhetően a különböző versenyeredmények sem igazán számítanak.
A tehetség egy alap. Ehhez kell egy személyiség, aki láthatóvá akar válni.
Egy extrovertált személyiségjegyekkel rendelkező művésznek ez nyilvánvalóan könnyebben megy, bár itt azért megjegyezném, hogy a kommunikáció és marketing nem véletlenül külön szakma. Egy befelé forduló, introvertált személyiségű művésznek azonban, aki legjobban akkor érzi magát, ha a hangszerével „kettesben” lehet (nem egy ilyen van a világsztárok között is), óriási segítség, vagy mondjuk inkább úgy, nélkülözhetetlen egy kommunikációs szakember jelenléte.
Valóban jól működő, művészeknek kitalált online szakmai kommunikációs platform sajnos nem igazán létezik.
Amennyire az üzleti életben teret hódított és teljesen professzionálisan, hatékonyan használható csatornává vált a Linkedin, sajnos a művészvilág nem tudott itt helyet találni magának. Az oka többek között a fent felrajzolt ábráról hiányzó nagyon fontos csoportban keresendő, ez a KÖZÖNSÉG. A művészeknek folyamatosan kommunikálnia kell a közönséggel. Ehhez pedig a legjobb felület kezdetben a Facebook volt. Sajnos így viszont a hatalmas információáradatban a művészek megtalálása vált egyre nehezebbé. (Ezt a platformot nem is erre találták ki.) Az Instagram kezd valamiféle középutas megoldásnak tűnni, várhatóan ki fog forrni, hogyan és miként találják meg egymást a felek legkönnyebben ezen a fórumon.
Támogatók, együttműködők, mecénások, szponzorok, megbízók:
Itt rá is térnék a harmadik csoportra. Nevezzük őket egyetlen szóval megbízónak. A megbízók Magyarországon közvetlenül a művésszel akarnak kapcsolatot tartani, amelynek több oka is van. Az első a már fent említett bizalmatlanság. Mivel még mindig nincs bejáratott ügynökségi rendszer Magyarországon (főleg a klasszikus zene területén), ezért a menedzser sokszor mint elrettentő fogalom kerül elő, melynek a jelentése az, hogy „DRÁGA”. Akinek menedzsere van, az sokba kerül.
Nagyon egyszerűen nézve ez így is van, hiszen a menedzser bizonyos százalékért dolgozik, ami nyilvánvalóan beépítésre kerül az árba. A másik oldalon viszont egy tapasztalt, jó menedzser mindig okosan kalkulál árat. Mivel tapasztalt, tudja, mikor enged a hosszú távú kapcsolat reményében, melyek azok az események, melyeket PR-marketing szempontok miatt akár jelképes tiszteletdíjért is vállal a kliense, és hol kell tartania magát az általa kitűzött, klienséhez méltó árakhoz. Nem mellesleg valós együttműködés, partneri viszony is kialakulhat így egy művész vagy együttes, és egy forprofit szervezet között. Kölcsönösen jól járhatnak egymással. Akár tőlünk egy országnyira, Ausztriába tekintve is jól megfigyelhetjük, mennyire kizárólagosan üzleti szemlélettel kezelik a művészeket, amitől mindkét fél biztonságban érezheti magát.
Magyarországon egyelőre a forprofit szférát is edukálni, érzékenyíteni kell a művészet irányába. Az Art is Business a világon egyedülálló módon foglalkozik ezzel print és online média keretében éppúgy, mint rendezvények szervezésén keresztül. A kultúra támogatása ugyanis közvetlenül a cégeknek, támogatóknak is megtérül, történjen ez akár kommunikációs, akár reklám, akár mentálhigiénés haszon formájában.
Sokat kell még tanulni a kulturális finanszírozás minden résztvevőjének. Alapvető paradigmaváltásra van szükség minden fél részéről.
Könnyen és gyorsan valószínűleg nem leszünk sikeres művészek.
Hiszen a tehetség szorgalom nélkül mit sem ér. Ehhez társul a józan ész, amely figyelmezteti a művészt, mi az, amihez ért, és mi az, amihez nem. Mi az, amire érdemes időt szánni, és mi az, amit jobban megéri szakemberre bízni. És ami a legfontosabb, minden félnek meg kell értenie, és el kell fogadnia, hogy a művészet üzlet. A párbeszéd elkezdődött, és folytatódik, mert folytatódnia kell. A különböző csoportoknak csak egymásra kell találniuk, és a rendszer szép lassan, remélhetőleg átalakul végre Magyarországon is.
