Megjelent Kataliszt blogunk szerzőjének, Kocsis Katalinnak az új, A Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar 100 éves története című kötete.
A könyv megírását a Krátky István Egyesület kezdeményezte a zenekar centenáriumának megünneplésére. A covid miatt megjelenése egy évet késett és ismét elmarad a tervezett ünnepi hangverseny. De itt van a különlegesen szép kiállítású kötet, amelyet tervezett és szerkesztett Balogh József (Cnégyzet Kulturális Mérnökség). A könyvbemutatót 2021. december 16-án tartottuk Nagykanizsán a Magyar Plakát Házban.
Balogh Tünde, az Egyesület alelnöke, a zenekar csellistája előszavából
„Egy szimfonikus zenekar mindenhol fontos pillére az európai, polgárosodott város kulturális életének, hiszen olyan értéket képvisel, amit a világ bármely pontján értenek és kiemelt figyelemmel tisztelnek. Léte üzenetet hordoz nem csak az idelátogató vendégnek, de a letelepedni vágyónak egyaránt. Kincs, amit vigyázni kell!
Az értékmentésnek ezzel a szándékával jött létre a Krátky István Zenei és Kulturális Egyesületet 2015. januárjában.
[…]
Kedves Olvasó! Nem tudhatom, hogy mielőtt kezébe veszi ezt a könyvet, milyen kérdések vannak Önben, milyen kis részletekre, epizódokra kíváncsi a város kultúrtörténetének ebből a száz évéből.
Azt azonban bizton állíthatom, hogy olvasása közben sokszor fog rácsodálkozni arra a gazdag múltra, színes világra, ami feltárul majd a lapok forgatása közben.
Választ fog kapni arra is, hogy miért Krátky István polgármestert, a kiválóan hegedülő, brácsázó, és a város zenei életét mindig a szívén viselő különleges embert választottuk egyesületünk névadójául, aki őszintén hitt abban, hogy zenét tanulni és hangszeren játszani nem úri huncutság, hanem egy semmihez sem fogható lehetőség minden ember életében.
Őszintén remélem, hogy e gazdag és színes múlt erőt ad a minket követő generációnak és 2121-ben is lesz majd Nagykanizsán koncertlátogató közönség, zenét tanuló gyermek, zenét pártoló mecénás és Szimfonikus Zenekar…”
A kötet fülszövege
„Ha volna időutazás… 1921. január 8-án ott lehetnénk a Sugár út 3. alatti kultúrpalota emeletén, a velencei tükrös, csilláros, karzatos nagyteremben; láthatnánk a még nem is egészen húsz éves ifjú karnagyot, Mathea Károlyt, amint beinti a frissen megalakult szimfonikus zenekar muzsikusainak Rossini Tell Vilmos című operájának nyitányát.
A legelső létszámot, névsort nem ismerjük. De bizonyos, hogy sok fiatal volt köztük, akik az ifjú karnaggyal együtt a piarista gimnáziumban szerették meg a zenekari muzsikálást. Hozzájuk társultak Kanizsa régi műkedvelő muzsikusai és több lelkes zenetanár.
Velük azon az egy évszázaddal ezelőtti estén Nagykanizsa város szimfonikus zenekara született meg, bár a második világháború végéig az együttest a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör tartotta fenn. De fő törekvése már akkor – s azóta is, változó fenntartók alatt – a városi zenekar szerepének betöltése volt: itthon potenciális közönsége minden városlakó, bárhol idegenben pedig – akár egy közeli településen, akár külföldön – mindig Nagykanizsa városát képviselte.
Egy ilyen minőségű és létszámú együttes létrehozása hosszú folyamat eredménye. E folyamatban a konkrét előzményeken kívül benne van mindaz a törekvés, kísérlet, munka, kudarc és eredmény, amely Nagykanizsa kultúrtörténetében városi zenekar megteremtésére irányult.
Ezt a folyamatot, majd a megalakult zenekar történetét mutatja be a könyv, amely a maga módján mégis időutazásra viszi olvasóját…”
