Az egylemezesek tábora igen hatalmas, nem lehet elégszer Tanita Tikaramra gondolni. Ilyenis egyébként az Anna Black művésznéven ismerté nem vált Barbra Anne McMillan is. Olyannyira, hogy a világ online vinylpiacán töksokat kérnek egy-egy lemezéért, az 1968-ban Kanadában kiadott korongjából mert mindössze nemsokat gyártottak.
Kárpedig. Van valami egészen fűszeres a hangjában, előadásmódjában. Önbevallásán alapulóan kiderülhető, hogy a csikaszó indián származású, Oklahomában serdülő lány pont-a-korban volt alkotó, mikor a hippi-feminista-melltartótlan éra virágkorát töltötte. Dalszerzőként így fellépett a háború, a félelem és a féktelen pazarlás környezetvédelmi értelmében ellen; még nagy revolúcionizmusában önnön haját is levágta – írta róla a fellelhető korabeli inci-fincinyi sajtó. (húha)
Nem túl jelentős tevékenységéről fentieket el nem olvasva, csupán a dalt meghallgatva viszont egészen klassz élményben lehet része a play-re kattintónak. Oly nagy nóvumot ugyan nem nyújt a rendelkezésére álló 3 perc 11 másodpercben, mindenesetre villant mélyet és magasat; mit tesz azzal együtt / annak ellenére, hogy túlsok oktávot, tempó- és ütemváltást nem alkalmaz, mondhatni már-már az unalmas előadásmódból épít egészen érdekes atmoszférát a melódiából – tekinthető ez az ő zsenijének. Tekintsük, hallintsuk.
