1904. június 16-án Leopold Bloom lement reggeliért, megfőzött, az ételt felvitte egy levéllel együtt feleségének, majd elment a vécére. Aztán a hirdetésügynök a posta felé vette az irányt. Egy teljesen átlagos hétköznap kezdődött így, amit 1954 óta Bloomsday néven ünnepelnek Írországban. 1994 óta Szombathelyen is megemlékeznek erről, hiszen Bloom apja, Virág Rudolf e városban született.
Bloom fiktív személy, James Joyce 1918 és 1920 között az amerikai The Little Review című lapban megjelent, 1922-ben könyv formájában is kiadott tudatfolyamregényének, az Ulyssesnek egyik szereplője. A mű az irodalomtörténetben megkerülhetetlen fontossággal bír. Minden fejezet külön technikával íródott, sajátos, az Odüsszeiára utaló motívumokkal, tele nyelvi játékokkal, művelődéstörténeti referenciákkal.
Maga a regény Bloom úr egyetlen hétköznapjának tüzetes leírása, és főleg tudattartalmának hullámzása reggeli ébredésétől esti elalvásáig. Ennek a napnak az eseményei egyáltalán nem érdekesek és ami közben a hangsúlyozottan átlagember eszébe jut, az merőben érdektelen. Az az érdekes, hogy ezt a kinti és benne a benti világot szakadatlan mozgásában, mint egy hősköltemény kalandjait ábrázolja az író. Aki figyelemmel tudja kísérni a nyelvi és gondolati különösségekkel teljes szöveget, az lépten-nyomon azt veszi észre, hogy az érdektelen mozzanatok milyen érdekesek. Magyar olvasó számára a legmeglepőbb, amikor nyomon követve Bloom úr múltból felmerülő emlékeit kiderül, hogy ez a dublini kispolgár szombathelyi származású, magyar zsidó családban született. Nagyapját még Virágnak hívták, az ír körülmények között ez angolosodott Bloomra. Amikor az unoka tudatában felmerül Virág nagypapa, úgy tűnik, hogy Joyce valamelyest magyarul is tudott. De mind az emlékek, mind a jelenbeli jelenetek egy tudományos látlelet tárgyilagosságával kerülnek az olvasó tudatába. (…) Az érdektelenség hiteles, tárgyilagos megragadása, a tudat önkéntelen változatossága a szabad asszociációk útján, a lelki életnek ez az elemző felderítése teszi – ha oda tudunk figyelni – érdekessé a szöveget és példaadóvá a stílust és a nagyon is problematikus nyelvet. Erről a nyelvezetről mondották már azt is, hogy az angol nyelv kitárulása a végtelenségbe. De mondták már azt is, hogy az angol nyelv meggyalázása. Akár így, akár úgy, mindenképpen az angol nyelv nagy kalandja. (Hegedüs Géza: Világirodalmi arcképcsarnok)
Az Ulyssest átszövi, szinte uralja a zene.
Ez nem csupán az olyan konkrétumokat jelenti, mint Molly Bloom foglalkozása, aki énekesnő, és egy koncerten például a Là ci darem la mano és a Szerelem régi, édes dallama lesz a műsorán, vagy hogy Bloom eszébe jut egy jótékonysági táncest, „mikor May zenekara játszotts Ponchiellitől az órák táncát”, vagy a Liszt-rapszódia, esetleg az Ormond bárban Cowley atya és Simon Dedalus M’appari-produkciója, Flotow Martha című operájának egy részlete.
Ugyanebben a fejezetben olvasható ez a bekezdés is: „A legszebb tenorária, amit valaha írtak, mondta Richie: Sonnambula. Hallotta Joe Maas előadásában egy este. Na igen, M’Guckin! Igen. Persze, a maga egyéni módján. Ministránsstílus. Maas mint ministráns. Senki nem tud úgy. Lírai tenor, lehet mondani. Az életben el nem felejti. Soha.”
https://youtu.be/jz58sT7KbLw
Hanem a zenei szerkesztésmódot, sokan ugyanis szimfóniához hasonlítják a 20. századi angol nyelvű irodalom – mennyiségileg is – kimagasló teljesítményét. Ez nem véletlen, Joyce ugyanis tehetséges és képzett muzsikusnak számított.
Hat zenei érdekesség James Joyce-ról
1. Rajongta Mahlert.
2. Első kötetének címe: Kamarazene.
3. Elismert énekes volt, dudán is játszott, ez pedig időnként átsegítette a pénzügyi nehézségeken. Fellépett egy tenor kollégájával, John McCormackkel, akit Nellie Melba is nagyra becsült.
4. Egy alkalommal állítólag a Habanerát női ruhába öltözve adta elő.
5. Egy anekdota szerint A nürnbergi mesterdalnokokat nagyképű dolognak nevezte. Ennek ellenére a Finnegan ébredése tele van Wagner-utalásokkal.
6. Joyce temetésén egy svájci operaénekes, Max Meili adott elő részletet Monteverdi Orfeójából.
(Via WQXR, a részlet a Magyar Joyce Műhely által jegyzett 2012-es Ulysses-fordításból származik)
