Klasszikus vizes zenedráma érkezik a mai epizódban, és ismét jár hozzá egy kitekintés is. A Trisztán és Izolda történetet számtalan verzióban feldolgozták, ma Richard Wagner és Frank Martin operáiról lesz szó.
A középkori lovagi legenda alaptörténete változatlan maradt, a hangsúlyok azonban minden feldolgozásba máshova helyeződtek át. A cornwalli hős, Trisztán és az ír hercegnő, Izolda tiltott szerelme számtalan alkotót megihletett, hiszen a szerelmi háromszög (lévén, Trisztán tiszte, hogy „leszállítsa” Izoldát az öreg Marke királynak, de a hajóút során szerelmi bájitalt kortyolgatva egymásba szeretnek.), a festői környezet, a titkokkal teli közeg megannyi remek alapot szolgáltat a művészi feldolgozásra.
Richard Wagner negyed évszázadon át dédelgette magában a Trisztánt, ennyi idő telt el a történet elolvasta és az 1865-ös bemutató között, ami Wagner munkamódszereit ismerve nem meglepő, hiszen rendszerint félbehagyta egy-egy művét, hogy közben újakat kezdjen el, majd azokat félbeszakítva visszatérjen a korábbiakhoz. Ahogy mondani szoktam volt, a nettó 4 órás opuszt érdemes a nyitány és Izolda szerelmi halála miatt meghallgatni, a kettő közt lévő 3,5 óra az operairodalom egyik csúcsa. Csak győzze az ember üléssel, főleg Bayreuth Wagner-szentélyében a híres-hírhedt fából készült székeken…
Katharina Wagner fantasztikus rendezése 2015-ből a Bayreuthi Ünnepi Játékokról:
Majd’ 80 évvel később egy svájci zeneszerző, bizonyos Frank Martin is hozzányúlt a Trisztán-témához, 1942-ben koncertszerűen, majd 1948-ban operaszínpadon is bemutatták Le vin herbé (A varázsital) című oratóriumát (én inkább operatóriumnak nevezném –amennyiben létezne ilyen szakkifejezés), mely inkább a középkori történet cselekményét követi, és kevéssé a lelki rezdülésekre helyezi a hangsúlyt.
Részlet a Zeneakadméia hallgatóinak 2018-as előadásából: