A belvárosi Bécsi kapu térről a Petőfi hidat átszelve Győr Újvárosnak nevezett városrészébe, az Evangélikus Egyházközség és Püspökség hatalmas, egyemeletes, 1824-ben klasszicista stílusban emelt tömbje elé érkezünk.
A vörösmárvány kapun belépve az udvaron találjuk a copf stílusú evangélikus templomot. Érdemes megemlíteni, hogy az evangélikusoktól 1749-ben elvették eredeti templomukat és ezt a mostanit csak 1785-ben, II. József türelmi rendeletének megjelenése után lehetett felépíteni – de még ekkor is csak zárt udvarban és torony nélkül.
Építészeti értékelése szerint kellemes arányú és finom homlokzatú épület. Belsejében emeleti magasságban körbefutó karzat és kórus van, középen szép orgonaszekrénnyel. Aranyozott díszítésű rokokó oltárának képét Orlai Petrich Soma festette. Felette helyezkedik el a rokokó szószék.
A templom első orgonáját feltehetően Elgász Ferenc, Győr akkori egyetlen orgonaépítője készítette 1791-ben. A hangszerből mára csupán a szép későbarokk szekrény homlokzati része maradt meg. Ezt meghagyva építette a templom új, hárommanuálos hangszerét 1926-ban a pécsi Angster orgonagyár. 1999-ben modernizálták, ami sajnos több jellegzetességétől megfosztotta. A közelmúltban újabb átalakítással az eredeti állapotot rekonstruálták. Ez országos szinten is jelentős lépése az Angster-tradíció reneszánszának.
Petz Lajos Győr zenei életéről szóló könyvében olvasható, hogy az itteni ágostai evangélikus gyülekezet első karnagya Zathureczky Sámuel volt. Utóda 1836 és 1859 között Schmidt Ede lett. Amikor 1848-ban a fiatal Goldmark Károly a soproni színház koncertmestereként a társulattal hosszabb vendégszereplésre Győrbe jött, jó barátságba került a konvent épületében lakó Schmidt családdal. Emlékek életemből című könyvében erről így emlékezett meg:
„Győri tartózkodásom egész ideje során otthonos voltam az evangélikus templom kántorának házában. A Schmidt család tagjai kedves emberek voltak, a fiú derék hegedűs, a bájos leány, Paulina pedig jeles zongorista. Majdnem minden nap muzsikáltunk; a fiúhoz szívélyes barátság fűzött, a leányhoz csendes vonzódás.”
1849. június 28-án, a győri csata napján az akkor még csak 19 éves Goldmark kíváncsiságból kiment a csatatér szélére, de csaknem rajtavesztett, a zűrzavarban alig tudott visszakeveredni a városba. Kalandját részletesen leírta említett visszaemlékezéseiben. Aggódott a Schmidt családért, ezért visszament, hogy megnézze, mi van velük.
Mielőtt ismét átadjuk a szót Goldmarknak, egy megjegyzés: akkoriban, a folyószabályozás előtt a Rábca a plébánia másik oldalán folyt, ott, ahol ma a Bercsényi liget van. Medrét az 1907-es szabályozáskor helyezték át. Így az evangélikus konventház, amelyben a kántor családjával lakott, 1849-ben még közvetlenül a Rábca jobb felőli hídja mellett, az osztrák ágyúk lőtávolságán belül volt.
Goldmark így folytatta elbeszélését:
„Meg kellett tudnom, történt-e velük valami baj. Kimentem hát hozzájuk.
A homlokzati rész földszintjén lakott a Schmidt család. Lakásukhoz hosszú folyosón át lehetett eljutni. Belépek és mindenütt katonákat látok. Az anya fogadott, jelt adott, hogy hallgassak; mindenki jól van, de a gyerekek félelem okából lenn a folyóparton, a töltés oldalában vannak. A folyosón két osztrák katona ült – bécsi fiúk –, én melléjük ültem és ártatlanul csevegtünk. Ekkor a folyosó bejáratánál megjelent egy tiszt, kiabál és szitkozódik, hogy az embereinek még nincs boruk; a távolból ott lát engem ülve, és kiabál: »Ki az a legény ott? Mit csinál itt? Egyenruhába öltöztetni, velünk jön!« – és eltűnt.”
Goldmarkot az osztrák katonai parancsnokságra hurcolták, ahol valaki azt mondta rá, hogy szidta a császárt. Már kis híján kiadták az agyonlövetési parancsot, de a hadnagy, aki civilben színész volt, kikérdezte. Goldmark szerencséjére a durva előállítás következtében megviselt ruházata láttatni engedte fekete-sárga nadrágtartóját; az őrnagy, valószínűleg azt gondolva, hogy egy rebellis magyar nem viselne az osztrák nemzeti színekben pompázó nadrágtartót, elbocsátotta. Négy fegyveres katonával kísértette vissza a plébániára, akik közül az egyik – mint útközben kiderült – Goldmark színigazgatójának sógora volt.
A visszaemlékezés így folytatódott (kiemelés a bloggertől):
„A plébánián Schmidték örömujjongással fogadtak, már elveszettnek hittek. Az éjszakát valamennyiökkel a templomban töltöttem. A rákövetkező reggel az osztrák katonaságot visszavonták, bevonultak az oroszok, végtelen oszlopokban láttam őket elvonulni. Leginkább katonazenéjük érdekelt, amelyben főleg lágy fafúvóhangszerek, natúrkürtök, fagottok stb. voltak.”
Úgy tűnik, Goldmark Károlyból még ilyen körülmények közepette is kibújt a muzsikus…
Az épületegyüttes ma is az evangélikus egyház tulajdona. A konvent homlokzatán az egykor itt tanító Kis János (1770-1846) író, költő, püspök és Győry Vilmos (1838-1885) evangélikus lelkész, teológus, író, műfordító emléktáblája olvasható.
Források:
Jenei Ferenc – Koppány Tibor: Győr. Bp. Képzőművészeti Alap, 1964
Petz Lajos: Győr város zeneélete 1497–1926. Győr, 1930
Goldmark Károly: Emlékek életemből. Bp. Zeneműkiadó, 1980
Klempa Károly: Goldmark Károly győri szereplése 1849-ben. = Győri Szemle 1937/4-6
