Nincs annál borzalmasabb, amikor egy szülő elveszíti gyermekét.
Cziffra György egyetlen gyermeke, fia, ifj. Cziffra György 1981. november 17-én hunyt el Párizsban. A kiváló tehetségű, alig negyvenéves karmester egy tragikus balesetben vesztette életét. Párizs környéki házukban a kandalló lángjától tüzet fogott ruhája, és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. Kritikus állapotban szállították kórházba, az orvosok két napig küzdöttek érte, de nem tudták megmenteni.
Cziffra Györgytől először a család 1950-es disszidálási kísérletekor szakították el a fiát, akit a nagymama nyolc hónapos küzdelem után tudott magához venni az állami nevelőintézetből.
Zongorázni tanult, később azonban a karmesteri pályán indult el. Apjával számos közös munkája, fellépése volt, a családi tradíciót nagyon tudatosan hangsúlyozták, G. Cziffra és G. Cziffra jr. állt a plakátokon. Neves zenekarokat dirigált, a Cziffra György Zongoraverseny döntőjében vezényelt – olyan kiváló eredményt elért magyar művész-versenyzőknek is, mint Torma Gabriella vagy Jandó Jenő –, és a magyar közönség is megismerhette őt 1973-ban, egy, az Erkel Színházban adott koncerten, ahol Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának élén állt. A Magyar Hírlap kritikusa, Várnai Péter így jellemezte ifj. Cziffra Györgyöt:
„A zenekari esten a Rádiózenekart a művész fia, ifj. Cziffra György vezényelte. Az ő produkciója volt a koncert nagy meglepetése és egyben valóban nagy élménye. Azt a fajta precizitást követeli meg zenekarától, amit a szakma a »high fidelity« jelzővel szokott illetni, gondolva az így jelzett hanglemezek abszolút zenei pontosságára. Keze alatt a Rádiózenekar oly végtelenül precízen és egyben oly színesen, a zenekari arányok oly tökéletes elosztásával játszott, amire Mario Rossi tavalyi felejthetetlen hangversenyei óta nem volt példa. Ez a fiatalember – úgy tűnik – ideális nevelőkarmester. akinek a fülét és figyelmét semmi nem kerüli el, aki mindent megkövetel, ami a partitúrában szerepel, és nem tűr semmiféle lazaságot. Sem a ritmika, sem a hangsúlyok, sem pedig a kifejezés terén.”
Több lemeze is megjelent, közreműködött a Liszt-életrajzi filmben (Ferencsik János mellett ő vezényelt a felvételeken), együtt dolgozott apjával a zongoraverseny mellett a senlis-i kápolnáért tett alapítványában, és ő fordította franciára apja Ágyúk és virágok című önéletrajzi kötetét.