Az Antonio Draghi partitúra facsimiléjén remekül látszanak a bordó gyöngybetűk: Gli aborti della fretta – Az átkozott sietség. A mű legfőbb érdekessége eredeti bemutatója: 1681. november 18-án Ödenburgban, azaz Sopronban tartották, a pestisjárvány miatt Pozsonyból oda áthelyezett országgyűlés alatt. Azon a diétán választották nádorrá Esterházy Pál herceget, a Harmonia caelestis szerzőjét. A mű ezúttal a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjában hallható április 11-én a Kiscelli Múzeumban.
Ondřej Macek cseh muzikológus, csembalóművész és karmester Bécsben, az Osztrák Nemzeti Könyvtárban folytatott kutatásai közben talált rá Antonio Draghi „magyar” művére. A teljességében fennmaradt, komolyabb rekonstrukciót nem igénylő partitúra a zenei gyűjtemény azon részében rejtőzött, amely az I. Lipót (1640–1705) udvarában született operákat, oratóriumokat, kantátákat és egyéb műveket tartalmazza. Nyitánya nincs, ami abban a korszakban teljesen bevett szokásnak számított, a komponisták ugyanis könnyedén kölcsönöztek maguktól előjáték gyanánt például egy oda passzoló már meglevő szimfóniát teszi hozzá.
Ondřej Macek 1991-ben alapította meg és azóta is vezeti Hof-Musici régizenei együttest.
Repertoárjukon nem csupán a barokk sztenderdjei szerepelnek, hanem ritkán játszott darabok és igazi kuriózumok is, köszönhetően a karmester kutatói ambícióinak, valamint annak is, hogy szorosan együttműködnek a Český Krumlov-i kastéllyal, a Barokk Színházi Alapítvánnyal. A kastélyszínházban, amely a ritka működőképes barokk színházak egyike, rendszeresen tartanak előadásokat. Az április 11-i, Kiscelli Múzeum-beli előadásra Prágában folynak a próbák, majd rövid időre visszatérnek Český Krumlovba, onnan érkeznek a parádés jelmezkollekcióval Budapestre.
Lipót német-római császár, magyar és cseh király uralkodása nem nevezhető politikailag sikeresnek, de javára írható, hogy komoly műgyűjtőnek és kultúrafogyasztónak számított. Bécsben egymást érték a fényes ünnepségek, a népes Habsburg-família születésnapjai, névnapjai és persze a protokolláris események, az esküvőktől a díszszemléken át a külföldi vendégek látogatásáig. Ezekre alkalmi darabok születtek, amelyeket díszes kiállításban, gazdag kulisszák között, pazar jelmezekben, a pompás parkokban gyakran tűzijátékkal kísérve adtak elő. Lipót a gyűjteményét csupán befogadóként élvezte, a zenével azonban aktívan foglalkozott, maga is jeles komponista volt, ebben az időben a Hofkapelle jelentős fejlődésen ment keresztül „A darabjai szintén megtalálhatók ebben az igen értékes anyagban. Bár én még nem játszottam vagy vezényeltem I. Lipót-művet, de több kiváló felvétel is elérhető belőlük” – magyaráz rendkívüli lelkesedéssel Ondřej Macek, kulturális kontextusba helyezve a korszakot.
A 1668-ban udvari zeneszerzővé kinevezett Antonio Draghi szóban forgó kompozíciója serenata, az operához és a kantátához közel álló kamaramű. Főhőse egy allegorikus figura, a Sietség. Talán azért, veti közbe a karmester, mert a szerzőnek gyorsan kellett dolgoznia, a zárlatban történik is szövegbeli utalás arra, hogy a Sietség Pannóniából Ausztria felé távozott.
A cikk angol nyelven a Budapest’s Finest kiadványában olvasható.
A darabot Sopronban, Gonzaga Eleonóra november 18-i születésnapja tiszteletére adták elő. (III. Ferdinánd harmadik felesége). A Mantovában született hercegnő és mostohafia, I. Lipót igen jó kapcsolatot ápoltak, köszönhetően annak, hogy Eleonóra szintén nagy zenekedvelő hírében állt, ő kedveltette meg a bécsiekkel az olasz operát. A librettót Niccolò Minato jegyezte, aki 1669-ben érkezett Velencéből Bécsbe, és ott udvari költőként mintegy 170 librettót írt, leginkább az opera seria és a festa teatrale, azaz az alkalmi udvari spektákulumok műfajában jeleskedve.
Sajnos, a bemutató időpontján és helyén kívül más egyelőre nem tudható az előadás körülményeiről, de azt valószínűsíthető, hogy ez volt a második dramatikus jellegű olasz mű, amit Magyarország területén bemutattak. Akkoriban érkezett az opera Itáliából Közép-Európába, ahol helyi komponisták nem voltak. Érdekesség, hogy az elsőt, egy introduzione di ballót szintén Draghi komponálta. A L’albero del ramo d’oro (Az aranyágú fa) címűt három nappal korábban, november 15-én ugyancsak Sopronban, Lipót névnapját köszöntve adták elő.
„Milyen lehetett a színpad? Kik adták elő Az átkozott sietséget? „Konkrétumaink erre nincsenek, csupán sejtéseink. A serenata hordoz drámaiságot, de ne gondolkodjunk operai méretekben. Ehhez a műfajhoz nem szükséges nagy előadói apparátus sem az énekesek, sem a zenekar tekintetében, és szcenikailag, színház-technikailag sem igényel komoly hátteret, így akár ott is előadhatták, ahol a királyi kíséret megszállt. Például egy kastély vagy egy városi palota nagyobb termében, ahol a térbeli teatralitás eleve adott volt az építészeti kiképzés vagy a falak díszítése miatt. Izgalmas kérdések ezek, érdemes lenne magyar levéltárakban is kutatni, arisztokraták korabeli leveleiben, naplóiban, egyéb dokumentumaiban talán nyomokra lehetne bukkanni” – nyit a kutatásnak újabb távlatokat a zenetörténész-muzsikus.
„Kétségtelen, hogy vannak ennek a korszaknak is megkerülhetetlen művei, stabil repertoárdarabjai, már-már slágerei. Egy évben hányszor tűzik műsorra Bach János-passióját? Ezerszer? Természetesen ez nem véletlen, hiszen a világ egyik legcsodálatosabb és legjobban megírt zeneműve. Vagy ott van Vivaldi Négy évszaka, szintén fantasztikus alkotás, népszerűsége indokolt. De emellett rengeteg darab vár felfedezésre vagy újra felfedezésre – elég csak arra gondolnunk, hogy Vivaldi-reneszánszról is csak a 20. század második felétől beszélhetünk –, a barokk tárháza gyakorlatilag kimeríthetetlen” – szögezi le a cseh művész felhívva a figyelmet azokra a nevekre is, amelyek egyelőre csak a zenetörténészek vagy az elhivatottak számára csengenek ismerősen.
