Bár tegnap a trojka odaért a bálba, ma még maradjunk néhány perc erejéig ott az erdőben. Hullanak a hópelyhek. Táncolnak.
- hirdetés -

1892. december 18. óta nemcsak a szentpétervári Mariinszkijban van kevés szezonálisabb mű A diótörőnél. Csajkovszkij utolsó színpadi darabját E. T. A. Hoffmann meséjére írta. A történet ilyen-olyan -ista interpretációit hagyjuk most, csak a zenét hallgassuk. (De nézni is lehet a balettot, vagy elolvasni a mesét.)
Szerelmes zene ez. Két ember valamit érez egymás iránt, de nem tudja, mi az. Vagy tudja, de nem meri kimondani. Bátortalanság, apró lépések. Egy tekintet, egy érintés. Majd elkezd dobogni a szív, az arcot pedig elönti a pír (nem szándékos a rím), aztán egyre hevesebb a szívdobogás. Menthetetlenül történnie kell valaminek. Megtörténik. Véglegesen. Elválaszthatatlanul, örökre. Száz gondon, ezer veszélyen át. Boldogság. Nem csupán kislányoknak és hercegeknek, nem csupán winter wonderland témájú esküvőkre.