Téli jelenet ez a nem veszélytelen helyen, mégis (vagy tán épp ezért) magabiztosan álló fiatalembert mutató kép? Vagy a hegyvidéken bármelyik késő őszi, kora tavaszi napon hasonlót lehet ilyet festeni? Egyáltalán: ki indul meredek ormok mászására ilyen slágfertigen öltözve? Caspar David Friedrich 1818 körül festett képe első pillantásra igen sok ironikus kérdést felvet. De ez most nem a béna szellemességek időszaka.
A képet ismerjük, de ki vajon a festőről mit tudunk? Valószínűleg keveset.
Caspar David Friedrich 1774. szeptember 5-én született Greifswaldban és 1840. május 5-én hunyt el Drezdában. Svéd állampolgárként (születési helye ugyanis svéd fennhatóság alá tartozott) lett a német romantika egyik legfontosabb festője.
Tízen voltak testvérek, ő hatodikként született, de csak öten érték meg a felnőttkort. Apja gyertyaöntő és szappanfőző volt, anyját hétévesen vesztette el. Szülővárosában kezdett rajzolni, majd 20 évesen Koppenhágába ment, az ottani, korában progresszívnek számítő képzőművészeti akadémiára, 1798-ban pedig Drezdába költözött, ahol az irodalmi és művészeti körök egyik fontos alakjának számított. Ismeretségi körébe tartozott a festő Philipp Otto Runge, az írók, költők közül pedig Heinrich von Kleist, Ludwig Tieck és Novalis.
Friedrich szabad művész volt, aki nem uralkodói kegyre vágyott, hanem saját tehetségéből kívánt megélni. Egy szépiarajzával Goethe elismerését elnyerte, 1805-ben Weimar jeles művészeti társasága díjjal jutalmazta, a porosz és az orosz uralkodó egyaránt vásárolt tőle képet. 1818-ban feleségül vette Christiane Caroline Bommert, akitől három gyermeke született. Fiát az akkor uralkodó svéd király után Gustav Adolf névre kereszteltette. 1835-ben szélütés érte, emiatt abba kellett hagynia a festést. Öt évvel később halt meg, a drezdai Trinitatis temetőben nyugszik.
A korában sikeres festőt hosszú időre elfeledték, csak a 20. század elején fedezték fel ismét, a szimbolisták és a szürrealisták is előképüknek tekintették. Nem véletlenül. Friedrich nem egyszerűen a természetet festette, képein a táj misztikus, metafizikus, szimbolikus, a láthatón túli jelentést is kap. Fenséget és veszélyt áraszt a vidék, de a spirituálisra érzékenyek mellett a rögvalóhoz ragaszkodókat is megfogják a képek. Van, akinek békések, másnak végzetesen nyugtalanítóak. Van, aki legszívesebben belépne ezekbe a festményekbe, és van, aki megrémül az álomszerűségtől. A télhez is körülbelül ilyen végletes a viszonyunk, nem?