Bár egy történet szerint a németekkel egy, az 1632-es lützeni csatában megsebesült svéd tiszt ismertette meg a karácsonyfát, de ezt tekintsük városi legendának. Strasbourg környékéről viszont van egy 1605-ből származó feljegyzés, amely szerint karácsonykor fenyőfát díszítettek papírrózsákkal, almával, aranyfüsttel és cukrokkal.
Az örökzöldeknek varázserőt tulajdonítottak az ókori germán, római, egyiptomi és kelta népek: örökzöldek, tűlevelűek ágait akasztották az ajtó fölé, így tartották távol a boszorkányokat, a szellemeket, a gonosz lelkeket és a betegségeket. Innen már csak egy lépés, hogy életfának tekintsük, ráadásul az örökkévalósággal, a fénnyel, a napistenekkel is kapcsolatba hozhatjuk ezeket a növényeket és fákat. Persze ezeket még a mai értelemben egyáltalán nem tekinthetjük karácsonyfának, ahhoz a 16-17. századig kell előreugranunk.
De álljunk meg egy rövidke közbevetésre: a Felső-Rajna vidékén és Elzászban elkezdett az ún. karácsonyi májusfa állításának szokása, erről tudósít Sebastian Brandt – akit sokan a karácsonyfa első említőjének tartanak – 1494-ben megjelent Bolondhajó című művében.
Hogy valóban Luther Márton-e az első, aki égő gyertyákkal díszített fel karácsonyfát, nem tudjuk, de fogadjuk el ezt a legendát. Állítólag 1536 egyik téli estéjén hazafelé baktatott, amikor az egyik fenyőn felfigyelt a ragyogó csillagfényekre, ami annyira lenyűgözte, hogy otthon, családi körben ezt úgy demonstrálta, hogy elővett egy fát és gyertyákat tett rá. Az biztos, hogy kezdetben protestáns családi szokásnak számított a karácsonyfa. A 18. század végén német telepesek már elvitték Amerikába a karácsonyfát, de Európában csak a 19. századtól kezdett elterjedni a karácsonyra feldíszített fenyő.
Goethe Az ifjú Werther szenvedéseiben megemlékezik a szokásról, Drezdában 1807-ben már piacon árulták a karácsonyfának szánt fenyőket. Berlinben az egyik első karácsonyfa Wilhelm von Humboldté volt. Hogy Béccsel egy Heinrich Anschütz nevű német színész ismertette-e meg vagy a német Arnstein bankárcsalád, nem tudjuk, mindenesetre az utóbbit a Habsburg-titkosrendőrség aktáiban is iktatták.
Az angol királyi család ebből a szempontból is trendsetternek számított: Viktória királynő és férje, Albert herceg gyermekeikkel együtt egy karácsonyfa mellett pózoltak az Illustrated London News című lap egyik rajzán 1846-ban, ettől kezdve a szigetország sem volt karácsonyfamentes övezet, és az Egyesült Államok monarchiáért rajongó lakosai is átvették a szokást, miután ezt a metszetet a Godey’s Lady’s Book című női magazin is közölte.
A hagyomány szerint Brunszvik Teréz állított először Pesten karácsonyfát az általa alapított krisztinavárosi kisdedóvóban – abban már nem egyeznek meg, hogy mindez 1824-ben vagy 1828-ban történt-e –, vannak azonban más vélemények is. ELképzelhető, hogy Mária Dorottya württembergi hercegnő, József nádor evangélikus vallású harmadik felesége megelőzte őt néhány évvel – itt 1819-ről szól a fáma –, vagy hihetünk báró Podmaniczky Frigyesnek, aki emlékirataiban saját édesanyjának, Noszticz-Jäckendorf Elzának tulajdonítja az első karácsonyfát szintén az 1820-as évek közepén. „Elérkezvén karácsony napja… hat órakor háromszoros csengetés hirdette a mi karácsonyfánk megérkeztét. Ekkor megnyílt atyánk nappali terme, s mi gyermekek – öten voltunk – egy a szoba közepén elhelyezett nagy asztalon, mindegyikünk külön megtalálta karácsonyfáját, s az a körül csoportosított különféle ajándékokat. Még most is előttem lebeg e szeretetteljes kép, az apának komoly, áhítatos magatartása, az anyának jóságos tekintete, a repeső öröm a gyermekarcokon, melyeknek pírján megtört a viaszgyertyák halvány fénye. Mily szívdobogva vártuk ezt évente, mennyi vágy és remény fűződött az esthez, mily szorgalmasan tanultunk, hogy érdemesnek érezzük magunkat reá.
Az est azzal telt el, hogy mindegyikünk apróra megvizsgálta a nyert ajándékokat, s mindegyikünk külön forró, hálás kézcsókkal megköszöné azokat a boldog szülőknek. (…) Ilyenkor át lett engedve nekünk a tágas ebédlő s korlátlan jog adatott bármily éktelen lármát csapni s forrongást jelenetezni. Mi sem természetesebb, mint hogy mi teljesen éltünk, sőt tán kissé vissza is éltünk e joggal, s gyermekkedélyünk tomboló kedve mindaddig nem ismert határt, míg álmosság és fáradtság szelídebb viseletre nem késztetett minket, szóval míg nyugodni nem tértünk. Ezt megelőzőleg azonban szüleinktől néhány tanácsot és intelmet kellett meghallgatnunk. Az akkor hallott szavak mélyen vésődtek lelkünkben s egész éven, mint intő jobb lebegett előttünk. Szóval az álom angyalai a legboldogabb gyermekeket ringatták karjaik között” – emlékezett vissza.
Az biztos, hogy Magyarországon eleinte az arisztokraták mellett a németajkú városok polgárai díszítettek fenyőfát karácsonykor. A század második felére viszont demokratizálódott a szokás, eljutott a falusi iparossághoz és a módosabb parasztokhoz is, az 1860-as években pedig már az adventi vásárok alapárucikkének számított a díszíteni való fenyő.
S mivel díszítették eleink? Kezdetben almával, azaz Jézusnak és a tudás fájának a jelképével, és szenteletlen ostyával, majd jöttek a paradicsomi kígyóra emlékeztető papírláncok, az ilyen-olyan szalagok, az örömhírre utaló csillagok, arany, ezüst vagy éppen hófehér papírdíszek és becsomagolt édességek, dió, aszalt gyülölcsök, cukorkák, gyertyák, a különböző színes gömbök és más függők, gyertyák, girlandok, s azóta a díszeknek csak a fantázia, az ízlés és persze a pénztárca szab határt.
A karácsonyfa szépirodalmi műben Jókai Mór: A koldusgyermek című 1854-es elbeszélésében jelent meg először. Itt elolvashatják a novellát.
