A zene változatos módokon hat ránk. Mégis, hogyan képes erre? Török-Szabó Balázs Animo blogján keresi rá a választ.
A legutóbbi gondolatmenet végére eljutottunk odáig, hogy olyan hangokat (és csöndeket) tekintünk zenének, amikben felfedezzük, vagy amibe belevisszük a rendezettséget az értelmünk segítségével. Ha nem látunk a hangokban rendet, úgy az számunkra csupán zajok véletlenszerű egymásutánisága lesz. És az is kiderült, hogy mindez nem függ feltétlenül attól, hogy aki vagy ami kiadta a hangokat, az zenének szánta-e, hisz felfedezhetünk dallamot a madár énekében, ritmust a tenger hullámzásában, vagy akár egy egész szimfóniát az építkezés zajaiban.
És természetesen nem csak mi hatunk a hangokra a rendezéssel, de a zene is hat ránk. Mindennapos tapasztalatunk, hogy a zene befolyásolja a hangulatunkat, emlékeket idéz fel, megérint, örömmel tölt el vagy éppen felbosszant.
Hogyan történik ez a hatás? A zenében pontosan mi az, ami hat? A dallam, az ütem, a ritmus? Esetleg a szöveg? Mindezek együtt?
Összeérni a zenével
Ha már szó esett rendezésről, feltételezhetjük, hogy nem csupán az értelmünk rendezi a hangok (és csendek) sokaságát zenévé – akár alkotóként, akár hallgatóként -, hanem a hallgatása során valami módon a zene is rendez bennünket. Hiszen a tapasztalás valamit megmozdít bennünk, változtat rajtunk, mások leszünk utána, mint előtte voltunk.
Ehhez először is az kell, hogy kapcsolatba kerüljünk a zenével, vagyis ne csak halljuk, de figyeljünk is rá. (Ez egyébként önmagában is izgalmas téma, valószínűleg később visszatérünk még rá.) Amikor ez a kapcsolat létrejön, a tapasztalás során eljuthat az értelmünkig az a különös valami, amit a zene hordoz. Ott pedig kölcsönhatásba lép mindazzal, amit mi magunk hordozunk: a gondolatainkkal, az összegyűjtött emlékeinkkel, mindennel, ami éppen abban a pillanatban jellemez bennünket. Összeérünk a zenével. Ha éppen borúlátóak vagyunk, jöhet egy zene, ami felidézi bennünk azokat az időket, amikor szépnek láttuk a világot. Ha egy komoly, drámai műre figyelünk, annak drámaisága találkozhat a bennünk megbúvó mélységgel, és még akkor is komoly és váratlan hatást gyakorolhat ránk, ha egyébként el voltunk veszve a hétköznapokban.
Vajon mi ez a különös, megfoghatatlan valami, amit a zene hordoz, ami hat ránk a hallgatásakor? Hangokba kódolt gondolatok, akkordokban elmondott üzenet? Vagy még ennél is misztikusabb a dolog?
Kölcsönhatásban
Próbáljuk meg feltérképezni a folyamatot, amíg a zene elér hozzánk! Az eddigiek alapján talán kiindulhatunk abból a feltételezésből, hogy a zene hatása legalább három szereplőtől függ. Függ a szerzőtől, aki megfogalmazza a zenét, vagyis zeneművé rendezi a hangokat (és csöndeket). Függ az előadótól, aki a rá jellemző módon megszólaltatja, hallhatóvá teszi a zenét a számunkra. És függ a befogadótól is, aki kapcsolatba kerül azzal, amit a szerző megfogalmazott, az előadó megnyilvánított. Emellett persze még számos tényező befolyásolja a folyamatot, nem mindegy például, hogy milyen körülmények között, milyen minőségben, élőben vagy felvételről, életünk melyik szakaszában kerülünk kapcsolatba a zenével, és így tovább. De abban az áramlásban, amíg a zene elér a hallgatóig, ezek a szerepek egészen biztosan megtalálhatók.
Elképzelhető azonban, hogy a forrása még mélyebben keresendő – és a hatása túlmutat a hallgatón is?
Mit gondoltak erről a filozófusok?
Izgalmas kérdés, hogy vajon ki üzen a zenén keresztül. A kézenfekvő válasz erre természetesen az, hogy a zene szerzője és előadói fogalmaznak meg üzenetet, zenébe csomagolva – és ez minden bizonnyal igaz is. Azonban árnyalja a képet, ha felidézzük, mit tartottak a filozófusok a tehetségről, a zseniről, az alkotás folyamatáról.
Immanuel Kant a zsenit közvetítőként írta le, aki tehetségét a természettől kapja. Rajta keresztül maga a természet ad új szabályt a művészeteknek, úgy, hogy maga a művész ennek a folyamatnak nincs is tudatában, hiszen számára az, amit tesz és ahogy teszi, természetes. Schelling “isteni elemről” beszél a zsenivel kapcsolatban, arról, hogy rajta keresztül a végtelenség nyilvánul meg, vagyis ő ennek a végtelennek a közvetítője, fordítója a világ felé. Nietzsche – akire köztudottan nagy hatással volt Wagner művészete – az élet, a világ rendezésének eszközének látta a művészetet, olyan eszköznek, ami a világ zűrzavarában képes rendet tenni.
Vagyis a művészek, köztük a zeneszerzők és előadók, valami nehezen felfogható módon kapcsolatban állhatnak a végtelennel (talán ezt hívjuk ihletettségnek?), és az alkotás folyamatán keresztül képesek megnyilvánítani azt. Így kapcsolatot alakítanak ki a véges és a végtelen között, és eközben véges világunk rendeződik.
Ez vajon azt jelenti, hogy a művészek szerepe csupán a közvetítés volna?
Inkább azt mondhatjuk, hogy mind a zene szerzője, mind az előadója ugyanolyan fontos alkotója a folyamatnak, hiszen a végtelen csak rajtuk keresztül képes megszólalni, éppen úgy, azon az egyedi módon, ahogy azt ők megszólaltatják. Minden mű tartalmaz valamit a szerző egyediségéből és az előadó sajátosságából.
Ahogy minden hallgatás is tartalmaz valamit abból, aki hallgatja. Az ízlését, a gondolatait, az aktuális hangulatát, az értelmét.
Mi, hallgatók is sokfélék vagyunk. Van akit a soul jazz mozgat meg, más a barokk zenét kedveli. Lehet kedvenc zeneszerzőnk, és olyan előadónk, akitől bármit szívesen meghallgatunk. Másként vagyunk egyediek, így mástól vagyunk képesek meghallani azt, ahogy az üzenetet a saját nyelvén tolmácsolja.
COMe to play! – Az “ütés nem ott van, ahol a lépés”
A COM gondolkodásmód fejlesztő táblajáték. Gyakorlatorientált, természetes, életszerű, vagyis a mindennapi helyzetekhez hasonló szituációkkal operál. Fontos egyszerre több dologra figyelni, csakúgy, mint a rendszeresség, a téthelyzetek pedig ösztönzőleg hatnak mindannyiunkra és izgalmassá teszik a játékot. Mindez pedig a fejlődéshez is szükséges.
Ha tehát a zenén keresztül a végtelennel kerülhetünk kapcsolatba, lehetséges, hogy ezért hallgatunk újra és újra bizonyos zeneszámokat, ezért keressük az újat, ezért tanulunk zenélni, ezért járunk koncertekre, nézünk végig közvetítéseket, ezért hallgatjuk a kocsiban, munka vagy edzés közben – vagyis ezért tölt be olyan fontos szerepet a zene az életünkben…?
