A zene és a táncművészet több mint egy éve online közvetítések formájában érkezik otthonunkba. A művészek üres nézőtér előtt játszanak – kameráknak. A Bayerische Staatsoper köhögést és zacskócsörgést imitáló zajszimulátorral igyekszik a legélethűbb koncertélményt nyújtani a nézőknek, de mi a helyzet a kamera másik oldalán állókkal? Hogyan hat az üres nézőtér látványa, a közönség reakcióinak hiánya a művészekre – szakmailag és lelkileg?
A kulturális intézmények és a szervezők „MacGyverként” próbálnak a rendelkezésükre álló eszközökkel megoldást találni arra, hogy a művészeknek fellépési lehetőséget, a közönségnek pedig az előadás élményét biztosítsák. Az online közvetítések jelenleg egyfajta zeneipari „szigetelőszalag” szerepét töltik be: egyben tartják, amit kell, ám a módszer veszélyhelyzeten túli létjogosultságát egyelőre nehéz lenne megbecsülni.
Abban valamennyi megkérdezett – klasszikus zenész, jazzista, opera- és népzenei énekes, könnyűzenész és balett-táncos – egyetértett, hogy a közönség jelenléte semmivel sem pótolható. „Látom az arcokat, látom a reakciókat, így azonnal létrejön a kapcsolat az előadóművész és a közönség között – mondja Baráth Emőke operaénekes, aki ennek az árnyoldalát sem hallgatja el. – Ha valaki a telefonját bújja, az nagyon zavaró. Ez nincs most, viszont az sem fordul elő, hogy rám mosolyognak.”
A művészek számára azonban még ezek a ritkább, rendhagyó lehetőségek is rendkívül fontosak, hiszen mindannyian tudnak olyan kollégáról, aki a járvány kezdete óta nem lépett színpadra.
„Ezeket a fellépéseket mi külön műfajnak tekintjük – árulja el a Bagossy Brothers Company túlélési taktikáját Tatár Attila, az együttes gitárosa. – Kicsit úgy éreztük magunkat, mintha egy videoklip-forgatás zajlana. A kameráknak kell játszani: volt már ilyenben részünk, például a Petőfi TV Akusztik-koncertjén is, ahol van közönség, de olyan sötétben ülnek, hogy úgysem látjuk őket.”
A cikk eredetileg a Bartók Tavasz Művészeti Hetek nyomtatott magazinjában jelent meg.
„Az üres teremnek való játék a legtöbbünknek nem szokatlan, hiszen bárki, aki készített már hangfelvételt, ismeri ezt az állapotot – jegyzi meg Kelemen Barnabás hegedűművész. – Az ember a lemezfelvételen is igyekszik a koncerthangulatot felidézni. Most aztán bebizonyíthatjuk, hogy ez mennyire megy” – teszi hozzá nevetve. Azt azonban tévedés lenne kijelenteni, hogy a helyzet nem hat a művészek előadására.
Zavarba ejtő közelség
Egy online koncertnél változtatni kell a bevett szokásokon. Nincs értelme például a zeneórákon ezerszer hallott intelemnek: „Fiam, ezt az utolsó sorban nem hallják!” – hiszen a hangnak most csak a mikrofonig kell elérnie. Szerencsés azonban, ha a zenészek be- és kivonulása alatt elnémítják a mikrofonokat, mivel furcsán hat az üres teremben kopogó cipősarkak hangja. Ezzel szemben az előadók meghajlása az online térben is működik.
„Amikor a közönség eljön a koncertjeinkre, megadja a módját, szépen felöltözik – megtisztel bennünket a jelenlétével. Ez jelenleg fordítva működik: mi megyünk virtuálisan a nézők lakására, mintha házikoncertet adnánk” – fordít egyet a perspektíván Lukács Miklós cimbalomművész. A bensőségesebb hangulatot Lukács szerint leginkább a konferálással, a színpadi jelenlétükkel és az öltözködéssel tudják elérni.
Az intimitásnak épp az ellenkező hatásáról számolt be Baráth Emőke: „A kamerák nagyon közelről vesznek, így minden látszik. Nem léphet úgy színpadra az ember, hogy nem figyel maradéktalanul minden egyes apró részletre.” Ez alatt nemcsak azt érti, hogy komoly gondot fordít a sminkje, a frizurája vagy a ruhája tökéletességére, hanem a mozdulatainak is illeszkedniük kell az előadáshoz. Az „üresjáratokban” is karakterben kell maradnia: nem mindegy, hogyan ül vagy igazítja meg a haját. A kamera mindent lát, semmit nem rejt el a távolság.
Mosolygóssá válhat az előadás
„Ha lehet, azonnal visszanézem magam a felvételen. Tudni akarom, mi volt jó, mi nem – levonom a tanulságokat” – használja ki a helyzetben rejlő lehetőséget Baráth Emőke, aki a felvételeket egyben a szakmai fejlődést segítő lehetőségnek éli meg. Nézeteit osztja a közelmúltban a WOMEX életműdíjával kitüntetett énekes, Lakatos Mónika is. Emellett együttesével, a Romengóval figyelemmel kísérik és válaszolnak is a közvetítések alatt érkező hozzászólásokra. „Így tudjuk csak követni egymást: mi a közönséget és a közönség minket.”
„Mindegy, hogy egy embernek játszunk, vagy száznak, az előadásnak ugyanolyannak kell lennie – osztja meg szakmai alapelveit Lakatos Mónika, hozzátéve: – Az ember profizmusának, tapasztalatának kell annyit adnia, hogy kamera előtt is ugyanazt tudja nyújtani, mintha közönségnek énekelne.”
„A közönség reakciója, az adrenalinszint, a színpadra jutás drukkja nagyon fontos – árulja el a több műfajban is otthonosan mozgó Lukács Miklós. – Mivel ez jelenleg hiányzik, az ember keresi, mi ösztönzi játék közben. Még jobban számítunk egymásra a zenésztársaimmal – egymásnak játszunk, egymást próbáljuk inspirálni. Ettől tud mosolygóssá válni az előadás.”
„Kamarazenélésnél tud a legjobban működni, hogy egymást motiválják az előadók, a zene megosztása iránti vágy köztük is kialakulhat – ért egyet kollégájával Várdai István csellóművész. – Engem a közlési vágy motivál, szeretem megosztani azt, amit érzek. Jó zenésztársakkal mindig inspiráló játszani, de nézők nélkül a koncertek spirituális értelemben vett értéke elveszik.”
Kitartóan készülnek, hogy „repülhessenek”
A koronavírus miatti szigorítások nemcsak az előadásokat, hanem a felkészülést is megnehezítik. „A maszkban zenélés sokkal jobban hat az együttjátékra, mint hittük – számolt be Kelemen Barnabás. – Amikor összehúzódik valakinek a szeme, azt feltételezzük róla, hogy mosolyog, de előfordul, hogy pont az ellenkezője történik. A próbáinkon akadtak ilyen félreértések.” Az élő előadást azonban nem tudja pótolni a közös gyakorlás. „Próbálhatunk bármennyit, de az élő előadás viszi előre az embert” – szögezi le Lakatos Mónika.
A balett esetében ugyanakkor a szakmában maradás alapfeltétele a rendszeres próba. „Folyamatosan készülünk, mert amint feloldják a korlátozásokat, ugyanolyan minőségben kell, hogy »repüljünk« – mondta el Uhrik Teodóra balettművész, a Pécsi Balett egyik alapítója, jelenlegi ügyvezetője. – Rövid pálya a miénk, nem hanyagolhatjuk el a kondíciónkat. Tartanunk kell a minőséget, próbáljuk a repertoárt, készülünk az új bemutatókra.”
A 60. évfordulójához közeledő Pécsi Balett életét többszörösen megnehezítik a járványügyi szabályok. „A konyhában nem lehet balettórát tartani” – foglalja össze velősen véleményét a balettművész. A kontaktálás, érintés mellett ebben a csoportos műfajban a mozgás összehangolása is kulcsfontosságú – ez csak a közös gyakorlás révén valósítható meg.
Tudatosabbá tesz, de szabadságot is ad
„Tanárként a helyzet rákényszerít arra, hogy verbálisan is megfogalmazzak olyan instrukciókat és technikai dolgokat, amik »élőben« evidensek lennének – osztja meg az online térben zajló oktatás tapasztalatait Várdai István. – A helyzet nálam és a növendékeimnél is jótékony hatással volt a rendszerszintű gondolkozásra. Most már ceruzával és radírral felszerelkezve állunk neki egy darab megtervezésének.”
Akadnak olyanok is, akik szerencsésen együtt hullámoztak a helyzettel. „A tavaszi kényszerszünet pont olyankor talált meg minket, amikor már egy-két éve intenzív koncertezős életet éltünk – vázolja a Bagossy Brothers Company programját Tatár Attila. – Jól jött egy kis szabadság: foglalkozhattunk a családdal, önmagunkkal. Júliustól október közepéig ismét koncerteztünk, majd a kész dalainkat hangszereltük. Decemberben a fiúk haza tudtak jönni Gyergyószentmiklósra, az itthoni stúdiónkban felvettük és január végén online koncerten mutattuk be az új lemezünket. Folyamatosan tevékenykedtünk, mindig volt mire koncentrálni.”
Várdai István a járványhelyzet további hatásaira is felhívja a figyelmet: felmerülhet a kérdés, hogy az ingyen, bárki számára hozzáférhető, visszanézhető zenei tartalmak hosszú távon nem járulnak-e hozzá bizonyos műfajok elértéktelenedéséhez. A pandémia alighanem tartós változásokat fog hozni a zeneiparban is, de a művészeket, nézőket és a szakembereket egyaránt próbára tevő időszakban a biztos pontok egyikét az előadó-művészeti élet „lángőrzői”, az online közvetítések jelentik.
