Második képes fesztiválnaplónkhoz ismét igyekeztünk izgalmas, szokatlan perspektívájú képeket választani.
A Stabat Materben fellépő Aleš Briscein eredetileg fúvósnak, klarinét- és szaxofonművésznek indult, majd elcsábította az operaszínpad. Ma már igen népszerű és megbecsült szólistája a Prágai Nemzeti Színház, valamint a Prágai Állami Operaház együttesének.
Így várakoztak a fellépők a koncert előtt:
Egy évszázad valcertörténetét Balázs János és Mocsári Károly jóvoltából ismerhettük meg. A két művész Veiszer Alindával a Városháza parki Üvegházban beszélgetett.
A koncertjén elhangzott művek hátteréről itt olvashatnak, a koncert pedig ilyen volt egy egészen szokatlan helyzetből:
„Nem volt kérdés, hogy zongorázom, hiszen már hatévesen koncerteket adtam szülővárosomban, az Irkutszki Filharmóniában. Ez meglehetősen természetes volt számomra, hiszen a szüleim zenészek, zenetanárok, és már egészen fiatalon is otthonosan éreztem magam a színpadon. Más kérdés, hogy akkoriban Irkutszkban, Moszkvától több, mint ötezer kilométerre, egy művész számára nem volt túl inspiráló a környezet, és a józan ész sem feltétlenül azt diktálta, hogy a művészetre érdemes alapozni egy életet. A másik szenvedélyem a futball volt, amit még ma is nagyon szeretek. Így meg lett volna a választási lehetőségem, de persze gyerekfejjel nem nagyon gondolkodtam el ezen” – nyilatkozta nekünk koncertje előtt Gyenyisz Macujev. A beszélgetésből kiderül, hogyan hatottak rá a hagyományok, létezik-e orosz zongoraiskola, kik a példaképei, milyen emlékek fűzik Budapesthez, miből merít ihletet, mi ad neki erőt. A hangverseny ilyen ihletett pillanatokkal volt teli:
