Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Nyári Flóra: „Pécsen nagyon koncentrált a közösségi élet"

Nyári Flóra: „Pécsen nagyon koncentrált a közösségi élet”

Nyári Flóra szobrász a pécsi és a budapesti művészeti élet különbségei mellett mesél arról, hogyan merített ihletet a kátránypapírból és a macskákból, de szóba került a szobrok esetében a felesleg szerepe is.

- hirdetés -

– Hogyan írnád le a munkáid?

- hirdetés -

Régóta foglalkoztat a figuratív és nonfiguratív közötti vékony határ. Legtöbbször valamilyen természeti formából indulok ki, amit igyekszem minél tömörebben, minél kevesebb formával megfogalmazni, annyira leegyszerűsítve, hogy még éppen felismerhető maradjon a kiindulópont.

Ehhez a szűkszavú megfogalmazáshoz részben a kő és a fa megmunkálásának alapvető tulajdonságai vezettek el. A szobrászatban vannak additív, hozzáadó és reduktív, elvevő technikák, amelyek merőben eltérő gondolkodásmódot igényelnek.

Számomra a faragás a leginkább testhezálló módszer, apukám, Nyári Zsolt hatására, aki természetes és magától értetődő módon vezetett be a szobrászatba.

Gyakran vitt magával a szobrászműhelyébe, sőt, művésztelepekre is. Egy ilyen alkalommal faragtam az első kőszobromat 9 évesen. Azóta is szorosan kötődőm ehhez a technikához. A diplomamunkámmal (Forma és felesleg) is a faragás folyamatának filozófiai értelmezését kerestem. Azzal az ellentmondással foglalkoztam, hogy a faragott szobornál a szobrász mindig csak a leeső felesleggel dolgozik, azzal érintkezik fizikailag, a kész szobor pedig a felület alatt teljesen érintetlen és feltáratlan marad.

A szobraim gondolati háttere nagyon különböző lehet.

Azt hiszem, egyre inkább érdekel a konceptualitás. Mindig is fontosnak tartottam egy téma kiválasztásánál, hogy akár egy rovar szobrászi átértelmezéséhez is érezzek valamilyen személyes kötődést, ami túlmutat a formajátékon. Ugyanakkor úgy gondolom (legalább is az én értelmezésemben), a szobrászat mégiscsak a láthatóból építkezik. Formákról és anyagról szól, ezért sosem rendelném alá a vizuális élményt a koncepciónak. Ez a legújabb szobraimnál is kihívást jelent, mert nagyon erősen kötődöm a kezdetben elképzelt koncepciómhoz, de nem engedhetem meg azt sem, hogy például egy rossz anyagválasztás, vagy technikai bizonytalanság elvegyen a szobrászati értékből.

Nyári Flóra
Nyári Flóra

– Min dolgozol jelenleg?

Most először kezdtem bele egy nagyobb, összefüggő sorozat létrehozásába. Mindig nagy volt bennem a bizonyítási vágy: új kihívásokat kerestem, ezért faragtam gránitot vagy feszegettem a fafaragás határait. Miután befejeztem az Képzőművészeti Egyetemet Budapesten, és visszajöttem Pécsre, egy rövidebb depressziós időszak után rájöttem, hogy az új kihívásom az önelemzés: ki kell derítenem, mi érdekel igazán. A pécsi tettyei házunk lapostetején üldögéltem.

Nyári Flóra: Hat hónap - fotó: Horváth Gábor
Nyári Flóra: Hat hónap – fotó: Horváth Gábor

Gyakran megyek fel ide, ha gondolkodni akarok. Végignéztem a tájon, a girbegurba tetőkön és csatornákon, az udvarunk sárgás betonjárdáin, a falon, amit nemrég meszeltünk, de máris kezd lepotyogni, a szomszéd tákolt kerítésén és a kátránypapírral fedett tetőn, ami kellemesen meleg volt a napsütéstől. Nem messze tőlem egy rosszarcú szomszéd kandúr elmélkedett hozzám hasonlóan. Néha sunyin rám sandított, de nem zavartatta magát különösebben.

Mindez valahogyan rendkívül otthonos volt számomra.

Az egész gyerekkoromat a Tettyén töltöttem, ugyanezek a képek a szüleim házából is ismerősek, ott is sokat üldögéltem a lapostetőn a macskáim társaságában. Először a kátránypapír textúrája fogott meg. Felismertem, mennyire vonzódom ehhez az anyaghoz, és nemcsak ehhez, hanem az egész otthonos összevisszasághoz. Miután ez megfogalmazódott bennem, úgy éreztem, hogy ezekkel az anyagokkal szobrászként is dolgom van, hiszen kezdetektől fogva kötődöm hozzájuk.

Azt figyeltem meg, hogy hozzám hasonló módon a macskák is kifejezetten kedvelik ezt a hektikus tettyei környezetet,

és nagyszerűen illeszkednek minden eleméhez. Ezzel a tulajdonságukkal az én értelmezésem szerint az adott élethelyzettel való tökéletes azonosulást testesítik meg.

Mindig is nagyon fontos szerepet töltöttek be az életemben. Ötéves korom óta van macskám, ennek ellenére korábban mindössze két kisebb macskaszobrot készítettem a középiskolás éveim elején. Azóta a szobrászatban egyfajta tabutémaként kezeltem őket, mert nem találtam olyan megfogalmazást, amellyel elrugaszkodhatnék a macskaábrázolás közhelyeitől, az édeskés, giccses hangulattól. Mégis, most többek között éppen ez a kihívás érdekel. A macskákat erősen sematizált, absztrakt motívumként állítom be különböző jellegzetes szituációkba (a kerítésen átugorva, a tetőn, a csatornában). A téma könnyedségét absztrakcióval és szokatlan anyaghasználattal ellensúlyozom. Ennek a sorozatnak az első darabja a Macska a tetőn című szobrom.

Macska a tetőn 2020
Macska a tetőn 2020

– Hogyan éled meg, a művészetedre van-e hatással a jelenlegi világhelyzet?

A bezártság és befelé fordulás segített hozzá, hogy megfigyeljem a közvetlen környezetemet és azt, hogy mit vált ki belőlem. Úgy gondolom, hogy a karantén időszak művészileg pozitívan hatott rám. Motivációként szolgált ahhoz is, hogy hozzákezdjünk az otthoni műterem és műhely kialakításához. A műtárgyakat viszont szinte kizárólag az online térben lehet bemutatni, nincsenek valós, csak online kiállítások, ezért én is egy időre félretettem az önálló kiállítás ötletét.

– Mesélnél az oktatásodról nagyvonalakban? Milyen különbségeket, hasonlóságokat látsz a pécsi illetve a budapesti képzőművészeti élet között?

Pécsen születtem, és itt jártam művészeti gimnáziumba, az egyetemet viszont Budapesten, az MKE szobrász szakán végeztem. Többen is megkérdezték, hogy miért nem a PTE Művészeti Karára mentem. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy megismerkedjem a pesti képzőművészeti élettel, és kapcsolatokat építsek, de úgy gondolom, hogy az egyetemi oktatás miatt is jó döntés volt. Mesteremnek, Karmó Zoltánnak nagyon sok mindent köszönhetek. Elsősorban ő jut eszembe, ha arra gondolok, miért volt érdemes az MKE-n tanulni. Számos különböző pesti galériában jártam, de ezek mellett az epreskerti Frízteremben, a Kálváriában és az MKE Fő épületében is folyamatosan rendeztek kiállításokat. Nagyon élénk közösségi élet volt. A szobrász szakon az első évesek egy évig egy csoportban vannak, csak másodévtől választanak mestert, ezért az osztályokat szoros barátságok kötik össze.

Az oktatással nagyon elégedett voltam, amellett, hogy jó művészettörténeti képzést kaptunk, a legfontosabbak mindig a szakmai eredmények voltak. Ezt jól mutatja az, hogy az MKE-n a diplomavédés is elsősorban a diplomamunkáról szól, a szakdolgozat szorosan ehhez kapcsolódik, leginkább csak kiegészíti a célnak megfelelő terjedelemben.

Nyári Flóra: Erdőtorzó II. 2020
Nyári Flóra: Erdőtorzó II. 2020

Miután elvégeztem a szobrász szakot, visszaköltöztem Pécsre, és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán végeztem el a képzőművész-tanár szakot. Az MKE-s egyetemi évek alatt is sokat jártam Pécsre, leginkább a barátom, Getto Józsi miatt, aki a PTE MK szobrász szakára járt, így részben beleláttam az itteni egyetemi életbe is.

Pesten természetesen sokkal több művészeti esemény van, Pécsen viszont nagyon koncentrált a közösségi élet. Nincs túl sok galéria, így ha van egy kiállítás, szinte mindenkivel össze lehet futni, a pécsi művészekkel, művészeti karosokkal, művészetkedvelőkkel. A megnyitó után pedig viszonylag kis területen oszlik szét a tömeg, a Király utca bizonyos pontjain. Ez azt eredményezi, hogy a művészeti élet Pécsen rendkívül családias, így a műalkotásokról való párbeszéd is közvetlen és aktív. Igaz, sajnos Pécsnek nincs művészetkritikai lapja, vagy honlapja, amely a képzőművészettel foglalkozna, így ez leginkább személyesen zajlik.

- hirdetés -
- hirdetés -

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.