Nem vagyok különösebben sport-rajongó, de az olimpia gyerekkorom óta mágikus erővel vonz a képernyő elé. A különlegessége talán éppen abban rejlik, hogy nemcsak verseny, hanem ünnep is ez a négyévente megrendezett sportesemény. De hogyan is kerül a Kultúrpanda látószögébe az olimpia?

- hirdetés -

Miben hasonlít egy előadóművész egy élsportolóhoz?
Leginkább abban, hogy mindketten már gyerekkorukban „lapot húztak 19-re”. Mind a sportolók, mind az előadóművészek számára a pályaorientáció már nagyjából kisiskolás korban elkezdődik. Onnantól egyre határozottabban kell haladniuk a megfelelő úton, egyre több mindent föláldozva választott hivatásuk oltárán, egyre távolodva a potenciális módosítás, az újratervezés lehetőségétől, folyamatosan döntéseket hozva a majdani siker reményében.

A szenvedély, amely egy sportolót, egy zenészt vagy egy táncművészt hajt, soktényezős lehet. Első és legfontosabb a tehetség, amely óriási erővel kívánkozik ki a gyermekből. Az elért sikerek persze további tanulásra, gyakorlásra ösztönzik, melynél fogva egyre több időt tölt edzéssel, gyakorlással. Egy tehetség élete egy átlagos gyermekhez vagy tinédzserhez képest jóval fegyelmezettebb, az időbeosztás sokkal kötöttebb, hiszen a fizikai és szellemi teljesítőképesség maximalizálása nagyon fontos a céljai eléréséhez.

Ideális esetben belülről motivált emberekről beszélünk, akiket maga a tehetség hajt szinte megmagyarázhatatlan okokból előre. Nem szabad megfeledkeznünk azonban azokról a gyermekekről sem, akik szülői vagy edzői nyomásra kerülnek az egyre szűkülő spirál belsejébe. A szülők álmait megvalósító gyermekek életútjának veszélyei nagyon hasonlóan jelennek meg mindkét területen.

Hegedülő kislány – forrás: pexels

Persze a szülők és edzők dolga sem könnyű. A felfedezett tehetség gondozása óriási felelősség. Nagyon nehéz megkülönböztetni a még kezelhető mélypontot vagy kiégést a sportoló-, illetve művészpalánta pályára való alkalmatlanságától.

Hiszen a tehetség nem minden. Sok egyéb személyiségvonás is szükséges ezekhez a kivételes pályákhoz.

Ilyen például a stressztűrés, a fókuszálás, az önállóság, a rugalmasság, a kitartás és az önelfogadás. Ezek bizonyos mértékben persze fejleszthetőek – ennek megfelelően a sportolóknál láthatóan egyre nagyobb teret kap a sportpszichológia és sportpszichiátria – mégis minden ember bizonyos határok között képes csak elmozdulni eme képességek területén.

Ezek a gyermekek „a folyamatot együtt kezdik a szülőkkel, szakemberekkel és sokmindent megtanulnak az évek során: sikerorientációt, céltudatosságot, magas koncentrációs készséget, a figyelem és fókusz fenntartását és azt, hogy képesek legyenek megküzdeni a stresszel. Fontos az optimális önbizalomszint elérése és megtartása, valamint egyfajta alázat a sport és az edzők felé. A pozitív gondolkodás és a jövőkép is alapvető.  Ezek nélkül az összetevők nélkül nem megy, ez olyan esszencia, amivel egy sportolónak rendelkeznie kell.”  – nyilatkozta Dr. Fischer Miklós sportpszichiáter egy interjúban.

A K-1 1000 méteren friss olimpiai bajnok, a 24 éves Kopasz Bálint MTI-nek tett meglepően őszinte nyilatkozata bejárta az internetet. Bevallotta, hogy kilencéves kora óta erre a napra készült, ez pedig 15 év kőkemény munkával és folyamatos lemondásokkal járt.

„Nem volt buli, nem voltak barátok, sőt, még barátnő sem, pedig 15 éves korom óta nagyon szerettem volna.”

Tokió, 2021. augusztus 3.
A késõbbi aranyérmes Kopasz Bálint a férfi kajak egyesek 1000 méteres versenyének döntõjében a világméretû koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Sea Forest Kajak-kenu Pályán 2021. augusztus 3-án.
MTI/Kovács Tamás

Nagyon hasonló párbeszéd zajlott egyszer köztem és egy Junior Prima díjas kollégám között. Amikor egy kilencvenes években bemutatott filmet emlegettem neki – amit úgy gondoltam, akkoriban mindenki látott – csodálkozó arccal rám nézett, és azt mondta: „Nem tudom. Én gimis koromban nem jártam moziba. Igazából sehova se jártam. Nem is akartam. Gyakoroltam.” Mondanom sem kell, hogy zeneakadémiai évei alatt és után nagyjából minden magyar és nemzetközi versenyt megnyert.

A tokiói olimpia érzelmileg felkavaróbb volt mindannyiunk számára, hiszen egy évvel elhalasztva, közönség nélkül, a megszokott előzetes versenyzési lehetőségek nélkül, a versenytársakkal hosszú idő óta először találkozva kellett a versenyzőknek magukból a legtöbbet kihozni.

Hasonló módon éljük meg ezt az időszakot most mi, előadóművészek is.

Táncosok otthon tréningezve, énekművészek, zenészek a közönség nélküli lét apátiájából ébredezve próbáljuk magunkból a lehető legtöbbet kipréselni. Van, akinek sikerül, és van, aki nem tud megküzdeni. Az életét önmagától eldobó, 24 éves Olivia Podmore, új-zélandi pályakerékpáros nyilatkozata nagyon elgondolkodtató lehet mindannyiunk számára:

„A sport csodálatos kiút oly sok ember számára, küzdelem, egy örömökkel teli harc. Az érzés, amikor nyersz, semmi máshoz nem hasonlítható, de az érzés, amikor veszítesz, amikor nem választanak ki, még ha kvalifikálod is magad, amikor megsérülsz, amikor nem felelsz meg a társadalom elvárásainak, mint például a saját ház, házasság, gyerekek, mert mindent a sportnak próbálsz adni, szintén semmi máshoz nem hasonlítható”

Bevallom, a Hosszú Katinkát ért szitok-zápor is sokkolt engem.

Ha a legnagyobbak iránti rajongás ilyen könnyen csap át gyűlöletbe, mekkora állandó nyomás nehezedhet az ország és a világ legjobbjainak vállára?

És itt most nem csak a sportolókról, hanem az előadóművészekről is beszélek. És vajon ki készíti fel a felnövekvő generációt arra, hogy a tehetségből fakadó elvárások adta nyomást kezelni tudják?

Tokió, 2021. július 29.
Hosszú Katinka a 200 méteres hátúszás elõfutamában a világméretû koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Tokiói Vizes Központban 2021. július 29-én. Hosszú Katinka a 20. helyen fejezte be a szereplését.
MTI/Illyés Tibor

Egyre inkább úgy érzem, a sportolók, és az előadóművészek szakmai felkészítésének alapvető része kell, hogy legyen a mentális tréning, amelyet az élsportolók mostanában meg is kapnak, a művészet területén azonban nem látok feltűnő változást.

A szorongásoldás különböző technikái, a relaxáció, a figyelemfókuszálás (búra-, illetve a zseblámpa-módszer), a különböző mentális tréningek (vizualizáció, a távolítás-közelítés, a flow-állapot elérése), mind-mind a mentális erőnlét fejlesztését szolgálják. Ahogy hallgattam a rádióban egy sportpszichológus elbeszélését arról, hogyan is készülnek a sportolókkal egy-egy ilyen helyzetre, azon tűnődtem, milyen jó lett volna, ha valaki ezeket még egyetemista koromban megtanítja nekem, hogy kezelni tudjam egy-egy fontosabb meghallgatás, vagy egy nagyobb, a karrierem szempontjából kritikus eseményen való közreműködés pszichés terhét.

Szerencsére a sportolók által használt, jól kidolgozott módszerek mindannyiunk számára elérhetőek. A fent említett technikákat az interneten bárki könnyedén megtalálja. A tehetséges csemeték képzésénél pedig a pedagógusok és szülők figyelme remélhetőleg egyre inkább a mentális felkészítés irányába is elmozdul. Tanuljunk egymástól, és óvjuk a tehetségeinket!

További sportpszichológiai tippekért érdemes elolvasni az alábbi cikket vagy a Debreceni Egyetem módszertani ajánlását.