Az utolsó pillanatos repertoármódosításokról, az énekesek időnként meglepő kéréseinek teljesítéséről beszélgettünk Baja Mónikával, a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny egyik zongorakísérőjével, korrepetitorral, a Zeneakadémia Bartók Konzervatóriumának tanárával, az egyetem operaénekes mesterszakának állandó munkatársával.
– Hogyan zajlik a felkészülésük, a verseny előtt mikor kezdődik és miből áll?
– Amikor lezárul az élő fordulókba beválasztott jelentkezők felvételeinek beküldési határideje, a titkárság összesíti azokat. Kapunk egy listát, ezután a verseny korrepetitorai, idén négyen – rajtam kívül Gyökér Gabriella, Sándor Szabolcs és Kéry Tamás kollégáim – találkozunk, és áttekintjük, hogy melyik versenyző milyen repertoárral érkezik. Megosztjuk egymással az egyéni szempontjainkat, például, hogy ez alkalommal melyikünk milyen hangfajú énekessel dolgozna szívesen, és ezután elosztjuk egymás közt a jelentkezőket. Ez idén július 28-án zajlott le, az előző versenyekhez mérten valamivel később, hogy a jelentkezők még változtathassanak a tavalyi, pandémiásnak bizonyult évre leadott listájukon. Ezt követően összegeztem az egyeztetésünk eredményét, a titkárság ez alapján bocsájtotta rendelkezésünkre a megfelelő kottákat. A végleges műsor, ami végül a katalógusban megjelent, ebben a versenyévben rendkívül későn, augusztus 17-re alakult ki. Minden hivatalos zongorakísérő 15-20 énekest kísért az elődöntőben. Az érkező versenyzőkkel egy-két nappal a megnyitó előtt indultak a próbáink.
– Volt-e idén valamilyen bonyodalom, tekintve a járványhelyzetet, a versenyzők repertoármódosítási igényeit?
– Ezúttal nehezebb dolgunk volt az elhúzódó repertoármódosítások miatt, valamint azért, mert az énekesektől nem minden kotta érkezett be időben. Könnyíti a dolgunkat, ha olyan zongorakivonatokat küldenek, amelyekben benne vannak a húzások, egyéni kívánságok, de így most sok esetben előfordult, hogy ez hiányzott. Egy-két ritkán játszott 20. századi, vagy barokk darab kottáját csak a kezdés előtt, az utolsó pillanatban sikerült beszerezni. Nélkülözhetetlen volt a pandémia utáni időszakban a versenyszervezés rugalmassága, például az online regisztrációs lehetőséget nagyon jó döntésnek tartottam.
– Ilyen nagy létszámú énekescsapatnál és ilyen rövid idő alatt hogyan valósíthatók meg egyéni szempontok velük?
– Elengedhetetlen, hogy a pillanat tört része alatt alkalmazkodni tudjunk, ez a szakmánk. Ebben a speciális versenyhelyzetben nem egy esetben háttérbe kellett szorítanunk a mi saját nézőpontunkat egy adott darabról. Ezúttal nem oktatóként vagyunk jelen, hanem segítőként, a fellépők támaszaiként, hogy a legjobb formájukat hozzák, a leginkább maradandó pillanatokat teremtsék meg a színpadon. Olyan daraboknál, amelyek a repertoárunk részét képezik, nyilván van határozott elképzelésünk: ha valami alapvető hibát követnének el a próba alatt, jelezzük. Több éves tapasztalat, hogy főként a Liszt-daloknál fordulhat ez elő, amelyek kötelező elemként szerepelnek az első forduló választandó művei között, de nemzetközi viszonylatban kevés énekes ismeri őket. Véleményem szerint nemes küldetés Marton Éva művésznőtől és a szervező Zeneakadémiától, hogy az intézmény alapítójának életművét a megmérettetés részévé tette, ez egyben jelentős szűrőként is funkcionál a jelentkezőknél. Az áriákkal általában könnyebb a dolgunk, mert a versenyzők a legtöbb esetben olyan darabokat választanak, amelyeknek már birtokában vannak, így érett háttértudással, az adott áriákra vonatkozó előadói tapasztalattal rendelkeznek.
– És amikor tanácsot kaptak a próbákon a zongorakísérőjüktől, azt elfogadták az énekesek?
– Igen, bár ügyeltünk arra, hogy ne lépjük át a hatáskörünket, a fent említettek miatt. Nagy többségében jól és hálásan fogadták a javaslatainkat.
– Felbukkannak-e teljesen ismeretlen művek, illetve szokatlan előadói kérések már ismert daraboknál?
– Főként a szláv nyelvterületről érkező versenyzőknél fordul elő, hogy nemzeti zeneszerzőik olyan műveivel érkeznek, amelyeket szeretnének megmutatni széles közönség előtt, de nálunk nem vagy alig ismertek Magyarországon – ez mindig izgalmas számunkra. Az alaprepertoár esetében a legnagyobb meglepetést a kért tempó és az agogika jelentheti, például ha máshová kerülnek zenei, előadói hangsúlyok. Idén több Mozart-áriát például olyan gyors tempóban hoztak a versenyzők, ahogyan még soha nem volt alkalmam kísérni, Gounod Valentin imáját pedig a megszokottnál jóval lassabban, szélesebb levegőkkel, nagyobb zenei ívekkel kérte az érintett versenyző. A hang szépsége és az énektechnika döntő ilyen esetekben: ha egy énekes meg tudja valósítani a tempóbéli szélsőségeket, az interpretáció szempontjából az a döntő a zenei kereteken belül. A mi feladatunk a versenyen és a színpadon, hogy megteremtsük számukra annak a lehetőségét, hogy művészileg a legtöbbet tudják kihozni magukból a zsűri tagjai és természetesen a közönség előtt.
