November 16. – Vízenjárás

John Cage – forrás: BBC

A poszt elején eloszlatom a kétségeket, nem Jézus jár majd a vizeken, sőt, a cím sugallatával ellentétben nem is egyházzenei vizekre evezünk. John „négypercharminchárommásodperc” Cage vízenjárós darabja lesz a mai slukk.

Egy kedves ismerősöm javasolta a mai zenét, amit csak nagy jóindulattal neveznék annak (mármint a zenét zenének, nem a kedves ismerőst kedvesnek). A Water walk, azaz vízi séta azért kapta ezt a címet – idézve a Cage által az alábbi performansz-videóban is elmondottakból: „mert víz szerepel benne, ő maga pedig sétál miközben előadja.” 

Cage maga adja elő a művet:

A bevezető szöveg után nagyjából 0:50-nél kezdődik maga a darab, amely jól megmutatja, hogy miért is számított Cage a kor fenegyerekének, és miért legendás (hírhedt?) napjainkban is. Legismertebb alkotása, a 4’33” nem más, mint a muzsikusok bevonulása egy koncertterembe, akik érkezésük után 4 perc 33 másodpercig ülnek és nem játszanak semmit.

A csend mint zene. Filozófia.

1960-ban, nyolc évvel a 4’33” bemutatója után Cage lehetőséget kapott rá, hogy oktatói tevékenysége mellett a TV-ben is bemutathassa avantgarde művészetét, ekkor született a fenti videó.

John Cage: Water Walk-kotta – forrás: Wikipedia

A stúdióban helyet foglaló nézők füllel hallhatóan nemigen tudtak mit kezdeni a hallottakkal, hiszen a fürdőkádtól kezdve a gumikacsákig mindenféle nem-szokványos-hangszer-szerű-tárgy megszólalt. 

Egy érdekes (feliratos) műsor a kérdéskörről a sokatmondó „Zene ez egyáltalán?” címmel: