Vezérmotívum a gyűrű, amely akár az önmagába – a hitből hitbe – visszatérő Wagner-életmű szimbóluma is lehetne. A német mester zenei és szellemi hatása köré szervezett évad kísérőrendezvényei számos különlegességet ígérnek: ritkán játszott darabok mellett Wagner spiritualitásának részbeni feltárását is.
A cikk eredetileg az Opera
Magazinban jelent meg.
A művészi pályafutása kezdetétől leginkább grandiózus formákban gondolkodó Wagner olyan intim, bensőséges műfajban is kipróbálta magát, mint a dalok világa. E korai, kísérletező alkotókorszakának vége és csúcspontja a Trisztán-előtanulmányként emlegetett zenekar-kíséretes ciklus, az 1857-ben kelt Wesendonck-dalok. Az isteni misztérium és Goethe nézetei iránti élénk érdeklődésről tanúskodik már az a tizennyolc évesen, 1831-ben komponált hét dal is, amely a Faust ihletésére, a drámai költemény később oly sokak által „megénekelt”, népszerű strófáira született.
A fenyőfa című, Rigában írt balladát követően Wagner Párizsban francia nyelvű poémákat zenésített meg. A vonatkozó repertoár mennyiségét és minőségét tekintve korántsem olyan jelentős, mint a később Wagner apósává lett Liszt esetében. Az öt Wesendonck-dalt tizenhét minidráma, hangulatkép előzte meg, amelyekből a leghosszabb, a Stuart Mária búcsúja is alig több hét percnél. Május 10-én az Erkel Színház Bernáth-büféjében – Zsoldos Bálint zongorakíséretével – Megyesi Schwartz Lúcia, Fodor Beatrix, Keszei Bori, Szappanos Tibor és Bátki Fazekas Zoltán tolmácsolja a „dalnok” Wagner énektermését. Május 21-én az Erkel színházi koncert nemcsak a szakrális Wagnert idézi meg, hanem a győri születésű művészbarát karmesterre, Richter Jánosra való emlékezés is. A program a Lohengrin Előjátékától és a Tannhäuser-Erzsébet imájától Palestrina Stabat Materének wagneri „kiadásán” át a Parsifal keresztmetszetéig ível. Megmutatja, hogy a komponista tiszta, romantikus hitélménye hogyan formálódik és jut el a húsvéti misztérium zenedráma általi, teológiai és lélektani igényű feltárásáig.
Magyar balettművész rajzai köszönnek vissza mobilokról, pólókról
Ez alkalommal az Opera főzeneigazgatója, Kocsár Balázs vezényel. A szakrális esten fellép Sümegi Eszter, Németh Judit, Kovácsházi István, Molnár Levente, Palerdi András, közreműködik a Magyar Állami Operaház Énekkara, a Honvéd Férfikar, az MR, valamint a Nemzeti Énekkar férfikara.
Mester és tanítvány, egy zord zseni és a fogadott – lelkes-szorongó – tékozló fiú esete. Tűz –víz. Balga szentek, tébolyult, lázas géniuszok szellemi-érzelmi gyürkőzése. A filozófia-, irodalom- és zenetörténet egyik legkülönösebb kapcsolatáról Szálinger Balázs írt kamaradrámát, amelynek premierjére május 13-án, 19 órától kerül sor az Ódry Színpadon. A Siegfried-idill, avagy Egy barátság vége ajánlására a szerzőt kértem.
„Tavaly kerestek meg az Operától az ötlettel. Korábban nem sokat tudtam a Wagner–Nietzsche-barátságról, de utánaolvastam, és mind jobban belemerültem. Láttam, hogy komoly, mély téma, amelyben megtaláltam az engem is érintő, érdeklő részleteket. Újabb és újabb határidőket kértem, miután kiderült, hogy mennyire erős és izgalmas ez az anyag. A darab kettejük nagyon fura viszonyáról és kapcsolatuk megromlásáról szól. Mellettük feltűnik még két nőalak: Liszt Ferenc lánya, Wagner felesége, Cosima és Nietzsche húga, Elisabeth. Az 1890-es években járunk, a már elborult elméjű filozófus emlékképeiben jelenik meg Wagner és Cosima; a beteget ápoló Elisabeth személye köti össze Nietzsche fantáziavilágát a valósággal. Lényegében ez az alaptörténet, amelynek a végén lesz egy kis fordulat. Miközben írtam, háttérzeneként Wagnert hallgattam. Nietzschét azóta is rendszeresen olvasgatom. Engem megfogott. Az a helyzet, hogy tudom szeretni. Wagner más: »Észak-fok, titok, idegenség«. Érte csak rajongani lehet.”
