Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Oroszlánkörmök Fodor Orsolya: „Az Orlando egy négyszáz éves felnövéstörténet”

Fodor Orsolya: „Az Orlando egy négyszáz éves felnövéstörténet”

Fodor Orsolya, az Akademia Teatralna im. Aleksandra Zelwerowicza Filia w Białymstoku negyedéves bábrendező szak hallgatója, vizsgaelőadásával nem kis feladatot vállalt, ugyanis Virginia Woolf művének adaptációját egy hagyományos színpadi kereteken kívüli térben, a Kincsem Palota romos terében valósította meg. A nagy sikernek örvendő Orlando-projektről, SZFE-ről, a lengyel egyetemről és tervekről beszélgettünk a rendkívül ígéretes fiatal színházi alkotóval.

- hirdetés -

Bábrendezőként végzel most az egyetemen, ugyanakkor azt látom, hogy jóval erősebb benned a színházi koncepció. A vizsgaelőadásod sem báb, hanem színházi előadás, prózai színészekkel. Hogyan képzeled el a jövőt, bábrendezőként, vagy színházi rendezőként?

- hirdetés -

– Nem szeretném magam határozottan definiálni, mert ezt a két műfajt már nem lehet, nem is kell szétválasztani. Nyitottnak kell lenni mindenféle formai megoldásra, elkerülve a beskatulyázást. Amikor Béres Attilánál hospitáltam Miskolcon, megkérdezte tőlem, hogy akkor engem most tulajdonképpen nem is a báb, hanem a színház érdekel? Nem tudtam, mit válaszoljak, mert az átjárás a fejemben a két műfaj között folyamatos: van, hogy már nem is látom a határt a kettő között – talán már nincs is. Amit most érzékelek magamon, hogy a bábos gondolkodás, atmoszférateremtés mellett egyre nagyobb az érdeklődésem a színészi jelenlét, a színészi játékkal való kapcsolatteremtés iránt.

Hol találkoztál először az Orlando című művel?

Először az ELTE magyar szakán találkoztam Virginia Woolf nevével és műveivel, de az Orlando elolvasását halogattam. Majd néhány évvel ezelőtt, a Jurányiban láttam Soós Attila rendezésében a Woolf-regényből készült előadást. Akkor még csak benyomásaim voltak a művel kapcsolatban, de éreztem, hogy megfog a világa. Megnéztem a belőle készült filmet, majd eljutottam a könyvig, a karantén időszakban pedig Katie Mitchell színházi rendezése is elérhetővé vált online. Jó élmény volt ennyiféle feldolgozással találkozni. Amit sajnálok, hogy Robert Wilson egyszereplős, 1993-as rendezését még mindig nem sikerült fellelnem.

Bartos Ági - fotó: Cseke Tamás
Bartos Ági – fotó: Cseke Tamás

– Az SZFE-ügy miatt kialakult „kényszer”, vagy belső motiváció vitt ahhoz, hogy ne egy konvencionális színpadi előadást csinálj?

– Tavaly júniusban kellett eldöntenem, hogy mi legyen a vizsgarendezésem, ekkor még senki nem gondolta, hogy mi játszódik majd le az egyetem átalakítása körül. Az Orlando régóta motoszkált bennem, és mindenképpen a hagyományos színpadi kereteken kívül képzeltem el az előadást, amit végül az ismert események miatt valóban nem lehetett az Ódry Színpadon megcsinálni.

– Az Orlando-projekt egy különleges, régi és romos házban valósult meg. Hogyan találtál a helyszínre?

A látványtervezővel, Vermes Nórival sokat gondolkoztunk, hol lehetne jól és érzékletesen összerakni a darabot. Volt egy listánk, amin számos érdekes és szokatlan helyszín szerepelt. Szóba jött például az Adria palota, a régi lipótmezei elmegyógyintézet, vagy a Benczúr Ház is, aztán megtaláltuk a Kincsem Palotát, ami elsősorban filmforgatások számára kölcsönöz helyszínt. Mikor élőben is bejártuk az épületet, már nem volt kérdés, hogy ez lesz a tökéletes helyszín. Régóta szerettem volna talált térben dolgozni, egy álom vált valóra.

– Milyennek érzed utólag ezt a munkát?

– Óriási vállalás volt. Olyan egyeztetési és technikai nehézségeket kellett folyamatosan megoldanunk, hogy sokszor azt gondolom, csoda, hogy sikerült. A lehetetlen körülmények miatt sokszor felmerült, hogy abba kéne hagyni, le kéne állni, de olyan jó emberek vettek körül, hogy mindig továbbléptem a nehézségeken. Ilyen fegyelmezett, játékos, inspiráló csapat ritka kincs, ezért minden perc megérte. Volt, hogy a felvételt megelőző napon nem volt főszereplőnk, mert párhuzamosan még egy főpróba hete is volt (ez egyébként több színészre is igaz volt a csapatban, őrült tempóban nyomták), és nekem kellett beugranom a helyére. Elég viccesnek bizonyult, ahogyan rohangáltam a helyszínen beöltözve, mint Orlando, miközben rendezőként is végig helyt kellett állnom. Abszolút a mélyvízben éreztem magam.

Bartos Ági – fotó: Cseke Tamás

– Miért esett a választásod Bartos Ágira a főszerepet illetően?

– Ágiban lényében érzek egy mélyről jövő bölcsességet, tisztaságot és valamit, ami nekem Orlando melankóliáját jelenti. Mielőtt még tudatosult volna bennem, hogy ez lesz a vizsgarendezésem, ösztönösen éreztem, szinte tudtam, hogy vele szeretném megcsinálni.  Volt egy közös munkánk az egyetemi időszakban, amikor Shakespeare-metszetet rendeztem. Ő volt Lear király. (Nevet.) Azért Ágit választottam akkor is, mert őt véltem a „legöregebb”, vagy talán a „legérettebb” lelkűnek a feladathoz. Gyorsan világossá vált számunkra a próbák során, hogy egy hullámhosszon vagyunk, és nagyon hasonlóan gondolkozunk. Már a kezdetektől folyamatosan beszéltünk az anyagról, a covid19 első hullámától kezdve, és amikor tudatosult bennünk, hogy milyen nehezített körülményeknek nézünk elébe, egy íratlan szerződést kötöttünk, hogy folyamatosan támogatjuk egymást. Ez egyébként az egész csapatról elmondható: terápiásan hatottunk egymásra – abszolút megtartó légkör volt.

– Mi a legfontosabb üzenete Orlando történetének?

– Woolf regénye felpiszkál valamit, ami ijesztőnek hathat alkotóként: létezik olyan történet, amelyben nincs egyetlen fókusz. Ha egyszerre több minden foglalkoztatja az alkotói elmét, akkor nem köteles szelektálni: lehet ezeket párhuzamosan futtatni egymás mellett, önző módon bele lehet gabalyodni, ezzel provokálva az olvasót: ringatni egy gondolatfolyamban, aztán kicsit kirántani, elterelni. Ettől a regény sokszor ködösnek, furcsán hömpölygőnek hathat, máskor meg végtelenül egyszerűnek és emberinek: szépség, szerelem, egyedüllét, magány, rengeteg elfojtás, terhelt múlt, bezárkózás.

Az Orlando a kivagyiság örök bizonytalansága, hogy a személyig fejlődik-e, és ha igen, milyen irányba, és mi löki előre. Sokszor eszembe jutott olvasáskor a Peer Gynt. Néha Az ember tragédiája is. De az Orlandonak inkább kérdésfeltevési vannak, mint üzenete: miből rakódik össze az én, és ez az én az emlékezés, önreflexiók sorozata által meg tud-e szabadulni egy (saját maga által is éltetett) terhelt múlttól, el tud-e jutni valamiféle ősállapotig? Egy, a traumáiban sodródó valaki el tudja-e engedni a múlt és a jövő melankóliáját? Meg tud-e állni, hogy elmondhassa végre, ez vagyok én?

Egy hosszú, évszázadokon át végbemenő fejlődésről van szó.

– Szerettem a regényben, hogy teljesen magától értetődően, ritualizálás nélkül a szerző egyszerűen csak viszi, viszi és folytatja ennek a léleknek a sorsát, nemektől függetlenül. Nem számít, hogy Orlando nő, vagy férfi, a megtett út a lényeges, ami a fejlődésének része. Előadásunkban maga a ház válik egyfajta rituális hellyé, a történet templomává. Kontextualizálja a történetet, és a benne lévőket, viszonya lesz a látogatókhoz. A ház Orlando tere, fizikailag és mentálisan is. Definiálja Orlandot, ezzel biztonságot, mitológiát, falakat teremt a számára, amitől pedig béklyóvá és börtönné is válik, amiből képtelenség elszakadni.

Ide kapcsolódik:
Először kerül színpadra női zeneszerző alkotása a bécsi operában

– Készült egy felvétel az előadásról, ez megtekinthető valahol?

– Az előadást Farkas Áron operatőr koncepciója szerint egy snittben vettük fel a bemutató előtt egy nappal egymás után kétszer: számomra meghatározó és megismételhetetlen élmény volt, és természetesen őrültség. Amikor az Áronnal való ötleteléshez csatlakozott Horváth Ábel hangmester, leszögeztük, hogy ez egy kísérlet lesz, mert ilyet még egyikünk sem csinált. Utólag úgy ítéljük, hogy szeretnénk majd közönség elé is tárni a végeredményt, ha végzünk az utómunkálatokkal. Reményeink szerint szeptembertől már elérhetővé tehetjük az anyagot.

Terveztek még előadást a közeljövőben?

– Igen, június 16-án és 17-én lesz még három előadásunk. Ezekkel együtt összesen nyolc alkalommal láthatta eddig közönség az előadást. Nagyon örülök, hogy ennyiszer el tudtuk játszani. Mivel mindössze 22 ember tudja nézni egyszerre, ezért van, hogy duplázunk egy nap. Sokan biztatnak minket a folytatásra, ezért pályáztunk az NKA-nál az előadás továbbjátszására és a felvétel utómunkálataira. Szeretnénk a Kincsem Palotában folytatni, ennek keressük a lehetőségeit. Nagyon sok a kérdés, de reménykedünk, és mindenfajta támogatásnak örülünk.

Promóció

- hirdetés -
- hirdetés -

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

A feliratkozással elfogadom a Papageno Consulting Kft. adatvédelmi tájékoztatóját!