A döntőbe jutott legjobb magyar versenyzőként kapta meg a Papageno különdíját Temesvári Bence fiatal csellóművész az első debreceni Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyen. A Bécsi Szimfonikusok 23 esztendős szólamvezető művésze legközelebb november 20-án a Müpa Felfedezések sorozatában lép színpadra. Eddigi eredményeiről és terveiről beszélgettünk.
– A cselló gyerekkorod óta része az életednek. Hogyan választottad?
– Édesanyám csellóművész, édesapám pedig hobbiból játszik a hangszeren ezért egészen egyértelmű volt, hogy én is megpróbálom. Minden adottságom megvolt a csellóhoz, így a hangszerválasztásomat a zuglói Szent István Király Zeneiskola akkori igazgatója, Záborszky Kálmán is teljes mértékben támogatta. Antók Zsuzsannához, majd a Szakgimnáziumban Sabján Anikóhoz kerültem, akiknek nagyon sokat köszönhetek.
– Számos versenyeredmény van a hátad mögött, legutóbb az első debreceni Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyen egyetlen magyarként kerültél a döntőbe. Mit jelentenek számodra ezek a megmérettetések?
– Egy megmérettetés és annak kimenetele nagyon sok tényezőtől függ. Ami biztos, hogy a felkészülés közben és a verseny alatt is rengeteget lehet tanulni. Célzottan kell új darabokat elsajátítani, a régieket pedig feleleveníteni, arról nem is beszélve, hogy egy nemzetközi verseny komoly színpadi tapasztalat is, amiből a későbbiekben csak profitálni lehet.
– Sikeres próbajáték után kerültél a Bécsi Szimfonikus Zenekar második szólamvezetői pozíciójába. Hogyan ismerted meg az együttest?
– Még évekkel ezelőtt vettem részt a Bécsi Filharmonikusok egy kurzusán, ahol találkoztam későbbi tanárommal, Nagy Róberttel. Az ő ajánlására jelentkeztem a bécsi egyetemre, ahová fel is vettek előkészítősként. Közben leérettségiztem és azóta is itt folytatom a tanulmányaimat Somodari Péternél, Várdai Istvánnál és Reinhard Latzkonál. Bekerültem a Filharmonikusok Akadémiájára, majd fél év után sikeres próbajátékot játszottam a Bécsi Szimfonikusoknál az egyik szólócsellista állásra.
– November 20-án a Müpában a MÁV Szimfonikusok szólistájaként lépsz fel. A zenekari játék vagy a szólista lét foglalkoztat?
– Ez nem feltétlenül döntés kérdése, sokkal inkább, hogy milyen felkéréseket kapok. Természetesen örülök minden szóló lehetőségnek, de önmagában nagyon büszke vagyok arra, hogy a Bécsi Szimfonikusok bizalmát élvezem, hiszen amellett, hogy Ausztria egyik legjobb zenekara, egy világviszonylatban is nívós együttesről van szó.
– A Felfedezések sorozatban Prokofjev Sinfonia Concertantéját adod majd elő Farkas Róbert vezényletével. Milyen a kapcsolatod a darabbal?
– Nagy megtiszteltetés, hogy a MÁV Szimfonikusokkal léphetek fel, ráadásul szólistaként még nem álltam a Müpa színpadán. A darab is különleges és nem mellesleg komoly kihívások elé állítja az előadót. Prokofjev először egy kevésbé népszerű versenyművet vetett papírra, amit aztán a legendás csellóművésszel, Msztyiszlav Rosztropoviccsal közösen dolgozott át. Nehéz és technikás darab született, amit kifejezetten erre a koncertre tanultam meg.
Temesvári Bence 1:21:30-től Dvořák h-moll csellóversenyét játssza a Kodály Filharmonikusokkal az első debreceni Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny döntőjében.
– Mi alapján bővíted a repertoárodat?
– A zenekari munka ebből a szempontból meghatározó, ami egyébként segíti a szólódarabok elsajátítását is. Sokat kamarázom, ahol a darabválasztás szintén egy közös döntésen alapul és ott vannak a már említett versenyek különböző repertoárjai is.
– Van példaképed?
– Felnézek jelenlegi mesteremre Várdai Istvánra, akinek a játéka, az általa képviselt hangzásideál számomra meghatározó, de ott van például a norvég Truls Mørk vagy Gautier Capuçon, akiknek nagyon kedvelem a felvételeit. Maradandó élmény, hogy egy alkalommal Barcelonában Christian Thielemann karmester vezényletével játszhattam Bruckner IV. szimfóniájában, illetve részt vehettem egy rövid konzultáción Riccardo Mutival is, ami komoly útravalóként szolgál.