Az 1946-1949 között létezett a Paulay Ede utcában egy kuckó, egy ízig-vérig európai értékeken alapuló „intézmény”, ahonnan hiányzott mind a sznobéria, mind a „közönség-kunyeráló” slágergyártás. Várkonyi Zoltán magánszínházának repertoárja rendkívül kifinomult ízléssel, harmonikusan ötvözte az igényes közönségdarabokat az elvontabb kortárs drámákkal. A Pesti Színház egyfajta ősének is tekinthető teátrumban találkozott Tolnay Klári és Darvas Iván, itt szeretett egymásba Sennyei Vera és Apáthi Imre, és itt dobbantott a fiatal Gábor Miklós is.
„Aki biztonságra vágyik, az menjen férjhez egy milliomoshoz, vagy vegye el a milliomos özvegyét, vagy menjen örökös tagnak a Nemzetibe! Itt igenis vér folyik! Itt napról napra meg kell küzdeni az életben maradásért” Várkonyi Zoltán
(Forrás: Darvas Iván: Lábjegyzetek. Budapest, Európa, 2002.)
Új generáció
1945 tavaszán Várkonyi Zoltán, gróf Károlyi István anyagi támogatásával nyitotta meg a Paulay Ede utcában a független Művész Színházat (ma Új Színház), amely sok szempontból a háború alatti Madách Színház (ma Örkény István Színház) hagyományainak továbbvivője.
A Horthy-korszak színháza a klasszikusok mellett legtöbbször a „dzsentris”, vagy a népies világot bemutató drámákat tűzte műsorra. Herczeg Ferenc, Csathó Kálmán, vagy a századfordulóról maradt hangulatokban bővelkedő vígszínházi „Molnár Ferenc világ” korrekt, megbízható, de a háború utáni, tettre kész ifjú nemzedék számára már nem különösebben izgalmas spektrumon mozgott.
Az új generációban élt a vágy, hogy friss vért áramoltathasson a színházi vérkeringésbe és adaptálhassa a nyugat-európai – különösen a modern francia és angol – aspektusokat, amelyek már nem a „békebeli” teadélutánok atmoszféráját, hanem a modern élet, a diktatúrák és a háború hatására drasztikusan megváltozott társadalmat idézték.
„Rádöbbentem, hogy itt nem stimmelnek a dolgok. Én egyáltalán nem érzem ezeket a meszelt képű, budoár-végváras hősnőket.” Sennyei Vera
Az ifjú nemzedék vezéralakja Várkonyi Zoltán volt, aki már a háború előtt is kiemelkedő művészetszervezői készséggel és elszántsággal, továbbá innovatív elképzelésekkel rendelkezett, színészi munkái mellett. Miután származása miatt 1941-ben elbocsátották őt a Nemzetiből, világirodalmi klasszikusok mentén diákpénztárcához szabott színházat szervezett, valamint Moliére drámákat és színházelméleti műveket fordított, amelyek a Madách Színház magánkiadásában jelenhettek meg.
1942-től fontos szereplője volt a Pünkösti Andor által igazgatott a Madách Színháznak, színészi és tanácsadói szempontból egyaránt. Olyan emlékezetes alakítások fűződnek itt nevéhez, mint a teljesen új értelmezéssel formált Hamlet, vagy IV. Henrik. (Utóbbi után a szakma és a színházba járók köznyelve csak „Várkonyi Henriknek hívta őt.)
„Életében egyszer minden színész találkozik az abszolút szereppel, amely legjobban hasonlít egyéniségéhez, alkatához.” Várkonyi Zoltán
Ilyen előzetes szakmai háttérrel alapította 1945 tavaszán az ízig-vérig európai értékeken alapuló, klasszikus és modern, elvont és populáris darabokat egyaránt képviselő Művész Színházat.
A teátrum új színfoltja a magyar színházi életnek, amely egy kis európai szigetté vált, a megszokott, kissé idejét múlt budapesti színházi tendenciák modernizálásával. A nyitódarab 1945. április 1-jén egy beszédes című előadás, John Steinbeck Lement Hold című drámája volt, Uray Tivadar, Sennyei Vera és Várkonyi Zoltán főszereplésével.
A friss szeleket ventilláló, modern, polgári színház főrendezője Apáthi Imre volt, színpadán pedig olyan színészek játszottak, mint például Básti Lajos, Ráday Imre, Sennyei Vera, Szemere Vera, Sulyok Mária, Tolnay Klári, Darvas Iván, Pécsi Sándor, Bárdy György, Fónay Márta, Uray Tivadar, vagy a később bábtervezőként ismert Bródy Vera.
Lakáspróbák és Gábor Miklós
Szintén 1945-ben, szeptemberben került sor Jean Cocteau Rettenetes szülők hazai ősbemutatójára, többek között a fiatal Gábor Miklóssal és Sulyok Máriával. A főszereplő kamasz fiút eredetileg Várkonyi Zoltán játszotta volna, vele is indult a próbafolyamat, Várkonyi azonban úgy döntött, hogy a figurát egy nála sokkal inkább a szerepre alkalmas fiatalembernek adja át.
Gábor Miklós: „Azt, hogy a Rettenetes szülőkben végülis én játszhattam a fiút, kettős csodának köszönhető. Először is annak, hogy Várkonyi – noha tudta milyen jó szerepről van szó – lemondott arról, hogy saját magára ossza a szerepet. Másodsorban pedig annak, hogy a szakmában akkor nyüzsgő, sok-sok félig ismert vagy ki nem próbált ember közül épp engem szúrt ki, akiről aztán bebizonyosodott, hogy méltó a szerepre. Ilyen szeme volt:
mindenfajta előzetes próba nélkül, ráadásul egy eléggé szerencsétlen Bánk bán után felém nyúlt, és felmutatott belőlem valamit, amiről magam sem tudtam.”
(Forrás: Pesti Műsor, 1988/ 51. 36. Arcanum)
Sulyok Mária: „A Rettenetes szülők nehéz körülmények között került színre. Várkonyi lakásán próbáltunk. Az előadások délután négy órakor kezdődtek, mert sötétedés után nem volt tanácsos kimenni az utcára. A színház nézőtere – ha esett az eső – beázott, ilyenkor csatárláncban adogattuk a vödröket, mertük ki a vizet. Fűtés nem volt. Az egyik jelenetben hiába mondtam a végszót, nem jött be a „férjem”, akit Uray alakított. Később kiderült, hogy az egyik öltözőben talált egy rezsót, ott melegedett mellette, s elfelejtkezett a színre lépésről…” (Forrás: Pesti Műsor, 1988/ 51. 36. Arcanum)
#Anekdota: Ruttkai Éva és Gábor Miklós „találkozása”
„Emlékszem a Rettenetes szülők című darab ment a Művész Színházban, Várkonyi Zoltán akkori színházában, Gábor Miklós vendégszerepelt ott. Én a Vígszínház tagja voltam, úgy mondták, a Vígszínház üdvöskéje. Édesanyámmal elmentem a Művész Színházba és megnéztem az előadást. Nagyszerű volt. Néztem Gábor Miklóst s
mondtam anyámnak, abszolút szerényen: ez férfiben olyan, mint én nőben.
Tetszett, nagyon tetszett, s arra gondoltam magamban, igen, ettől az embertől szeretnék egy gyereket. Nem szükséges, hogy feleségül vegyen, a lényeg, hogy kettőnkből egy nagyon jó gyerek születhetne. Tulajdonképpen belőlem indult.” (Forrás: Parancsolj, tündérkirálynőm! Szerk. Szigethy Gábor. Budapest, Zeneműkiadó, 1989.)
#Anekdota: Tolnay Klári és Darvas Iván találkozása
„Darvas Ivánnal 1946-ban találkoztam Várkonyi Zoltán Művész Színházában. A szerelmesek esztendeje volt ez az év: ekkor talált Apáthi Imre Sennyei Verára, Várkonyi Zoltán Szemere Verára s én itt ismerkedtem meg Ivánnal.
Várkonyi Anouilh Euridikéjét vette elő. Majdnem teljes volt a szereposztás, kivéve Orpheust, rá nem talált megfelelő színészt Várkonyi. Rátkai Marci bácsi buzgón ajánlgatta egyik tanítványát, akit valamiért kirúgtak a főiskoláról, és most tolmácskodik valahol. Várkonyi sürgősen üzent érte. Éppen egy gyári műszaki konferencián tolmácsolt (oroszul), amikor a küldönc rátalált.
A hívás, hogy Várkonyi várja, olyan mélyen hatott rá, hogy némi mentegetőzés után otthagyott csapot-papot, és rohant a színházba.
A meghallgatás kissé komikusan zajlott le, mert Iván Cyranóból készült, és mint Roxan, Rátkai Marci bácsi végszavazott. Én akkor hátul ültem, a sötét nézőtéren. Hogyan láttam őt akkor? Szőke, fitos pofikája vibrált. Amit produkált, kezdetleges volt, de annyi érzelem, annyi érzés áradt belőle, hogy tele lett vele a színpad. Ekkor döbbenetesen tört rám valami kimondhatatlan érzés, hogy én ilyen embert még nem láttam. Ez teljesen fejbe vágott. (…)
Köztünk már a harmadik próbán kitört a szerelem.
Szerencsére nem egy szezonig tartott, hanem majdnem 13 évig. De hát ez olyan időszak volt, amikor a tavasz nemcsak melegével hatott, hanem ígéretével is: nemrég bújtunk elő a bunkerból, éhesen, rongyosan, koszosan, kik életben maradtunk, kerestük egymást.” (Forrás: Párkány László: Tolnay Klári egyes szám első személyben. Budapest, Minerva, 1988.)
Darvas Iván így emlékezik vissza a Mestersége színész című műsorban: “Ha vállalta azt a rizikót, hogy az Euridike című darabhoz egy teljesen dilettáns, amatőr, egy jogosítvánnyal nem rendelkező fiatalembert választott egy abszolút főszerepre, az egy borzasztó nagy bátorságot igénylő cselekedet – főleg, hogy ez a saját zsebére ment. Az állam pénzére könnyebben vállal rizikókat az ember.”
Várkonyi művészeti programjairól és stílusáról így folytatta: “A kutya ott van elásva, hogy a dolgot Várkonyi Zoltán csinálja-e, vagy sem. Én ezt ilyen egyszerűen, igazságtalanul, és személyesen fogalmazom, ugyanis Várkonyi Zoltánnak tévedhetetlenül jó ízlése volt. Akinek tévedhetetlenül jó ízlése van, az például, amikor úgymond megalkuszik – a művészi színvonal tekintetében – akkor az ismeretlenség homályából előhalászik például egy operettet, Csókos asszony címmel. Várkonyi biztos kézzel tudott hozzányúlni olyasmihez, amely, ha nem is a világirodalom nagyja és gyöngyszeme, az ő kezében egy ízléses, jó illatú, értékes estét produkált.”
#Anekdota: „Upor-menza”
Darvas a Művész Színház időszak alatt kritikus anyagi körülmények között tengődött. Egy próbán hirtelen összeesett az éhség és az alultápláltság miatt. Fónay Márta javasolta Várkonyinak, hogy adjon fizetésemelést a fiatalembernek, amire az igazgató felháborodott és kijelentette, hogy ezt nem teheti meg, már csak a többiek miatt sem, mert mindenkinek egy szinten volt a gázsija. Befizette azonban Darvast a szomszédos Upor kávéház ebédjére, hogy minden nap legalább egyszer normálisan táplálkozhasson.
#Anekdota: Bárdy György „castingja”
„Törtem a fejem, hogyan kerítsem be Várkonyit. Elkezdtem a Paulay Ede utcában, a Művész Színház előtt sündörögni, hátha kiugrik egy hosszúlépésre az Upor kávéházba. Így történt. „Ki vagy te? Valahol már láttalak.” „Kispest Földindulás” – nyögtem ki.
„Hány éves vagy most?” Huszonnégy voltam. Akkor mondott valamit, amit sose felejtek el. „Neked van valami a szemedben.” Nem értettem, zsebkendő után kezdtem kotorászni – akkor marházott le először. Aztán még nagyon sokszor. Gyakran lemarházta azokat, akiket szeretett.” (Várkonyi Zoltán. Szerk. Elbert János, Szántó Judit. Budapest, Magyar Színházi Intézet, 1980.)
Államosítás és utóélet
1949-ben a Művész Színházat államosították, a társulat pedig százféle irányba szóródott. A nyugati, polgári stílusú színházcsinálás tiltott zónába került, a felső vezetés pedig minden, a szocialista realizmuson kívül eső művészeti tendenciát száműzetésbe taszított. Várkonyi Művész Színháza a mérleg egyensúlyának számított, amely a háború előtti elidőtlenedett koncepciókat igyekezett nagyon ügyesen és sikeresen meghaladni a fiatal színésznemzedékkel.
A Művész Színház jelentősége kulcsfontosságú, hiszen
elődje annak a modern, ugyanakkor közönségbarát programmal működő elvnek, amely hazánkban csak a ’60-as évek közepétől kapta vissza legitimitását – éppen a Várkonyi által vezetett Vígszínházában és Pesti Színházában.
A Rómeó és Júlia, a Szerelem, ó!, A nyár, vagy a Furcsa pár evidens példája lehet a Művész Színházban kialakított stílus továbbélésének.