Hogyan lesz a budapesti Palotanegyed Sacre Coeur Leánygimnáziumának visszafogott növendékéből a hazai színjátszás nagyasszonya? Seligmannból Szemere. A római Cinecittá helyett Madách Színház, sármos talján digók helyett az intellektuális Várkonyi Zoltán. A Liliomfi Zengőbérczinéje, a Keserű igazság Sztankónéja, A kőszívű ember fiai Antoinette Plankenhorstja, a Kárpáthy Zoltán Kőcserepynéje.
Szemere Vera (1923. augusztus 6. – 1995. április 3.) a huszadik századi magyar színművészet jeles képviselője. Pályája még a második világháború előtt indul, de igazán csak 1945-től startol, a modern, haladó és klasszikus értékrendet korszerűen ötvöző Művész Színházban. Férje Várkonyi Zoltán, a korabeli színházi kultúra rebellis fenegyereke.
Leánygimnázium kontra Vas utca
A Seligmann szülők katolikus leánygimnáziumban taníttatják lányukat. A Mikszáth téri Sacre Ceoeur-ben apácák keze alatt nevelkedő kamasz lány naponta elsétál a Vas utca kultikus helyszíne, a Színiakadémia mellett. Egy napon Színészfelvétel kiírást találva a legnagyobb nyugalommal és elszántsággal besétál az épületbe, és felvételizik. Négyszáz jelentkező közül benne van abban a tízben, amely az intézményben folytathatja tanulmányait.
Cinecittá kontra Madách Színház
1942-ben az olasz Cinecittá filmgyár szakemberei szerződést ajánlanak a kiemelkedő tehetségű és szépségű fiatal színésznőnek (Benkő Gyula mellett). Az ekkorra már átkeresztelkedett Szemere Vera azonban úgy dönt, hogy nem él a lehetőséggel. Nem érez ellenállhatatlan vonzódást a külföldi sikerre, és családját sem akarja itt hagyni, az egyre élesedő háborús-politikai helyzetben. Ugyanakkor titkon már gyengéd érzelmeket táplál a Madách Színház színésze, Várkonyi Zoltán iránt.
A háború után a Művész Színházban talál otthonra, hozzá méltó szerepekben. Kitűnő alakítást nyújt például Ibsen Hedda Gabler című darabjában, vagy A nagy útban. 1946 januárjában hozzámegy Várkonyi Zoltánhoz.
Polgári nagyasszonyok, történelmi hősnők
Az államosítás és a szocialista realizmus kissé megtöri pályáját, hiszen az új stílus teljességgel száműzi a polgári értékrendű karakterformálási lehetőségeket. A Művész Színházat nyitott, nyugati-európai orientációja miatt a rezsim bezáratja. Szemere ezután először a Petőfi Színházhoz, majd a Madách Színházhoz igazol. Filmes karrierje olyan sikereket hoz, mint a Liliomfi, a Keserű igazság, A kőszívű ember fiai, a Kárpáthy Zoltán, vagy az Egri csillagok.
Tragikus záróakkord
„Szemere Vera is őrzi a tüzet. Várkonyi Zoltán csendes és türelmes társa. Feleség, barát, kritikus ellenőr, szolgáló háziasszony, ápoló. Szemere türelme, kitartása, kultúrája, ízlése beépül Várkonyi munkásságába.
Férje halála után belül viseli a sosem gyógyuló gyászt. (…) Filmrendező fia az elmúlt évben követi apját.
Szemere eltemeti gyermekét is. Betegeskedik. Megmagyarázhatatlan okból kigyullad a lakása. Kórházba kerül. Ma temetjük.” Molnár Gál Péter: Szemere és Szeleczky. Népszabadság, 1995/ 92. 15.
(További forrás a cikkhez: Ézsiás Erzsébet: A színésznő születésnapja. Heti Pesti Riport, 1993/ 29. 11.)
