Idei klasszikus karácsonyi merítésünkben olyan musicaleket hozunk, amelyek ugyan a hollywoodi „fénykor” fősodrában készültek, nagy presztízzsel rendelkeznek, mégis mintha kicsit háttérbe szorultak volna. Bravúros zenei és táncművészeti kompozíciók, szirupos sztorik, Cary Grant egyik legfontosabb szerepétől a Cole Porter életét feldolgozó Éjjel-nappalon át a Ginger Rogers- és Fred Astaire-féle aranypárosig. Dallamosítsuk fel a képernyőt!
Éjjel-nappal (1946)
A 20. század kimagasló tehetségű, nagy sikerű zeneszerzője, Cole Porter életét dolgozza fel az Éjjel-nappal. Műfaját tekintve a filmmusical lehet érvényes Kertész Mihály rendezésére, mivel a dramaturgia (a szigorú korabeli trendek és szabályok következtében) eléggé csak nagy vonalakban konzerválja a valóságot.
A „színező” jellegtől eltekintve, különleges felnőtteknek szóló karácsonyi mese lehet ez a film, nosztalgikus, képeslap atmoszférát idéző hangulatokkal – olykor valóságosnak is betudható elemekkel – olyan kultikus dalok kíséretében, mint például a Night and Day, az Anything Goes, a Begin the Beguine vagy az I’ve Got You Under My Skin. A casting pedig magáért beszél: Cary Grant, Jane Wyman, Monty Woolley, Alexis Smith.
Táncolj a Broadway-n! (1949)
Minden idők legikonikusabb táncpárosa Fred Astaire és Ginger Rogers. Az elegancia, a profizmus és a strukturáltság bájos légiességben valósul meg produkcióik során. A páros 1933-tól 1939-ig számos remek filmet készített (köztük például Top Hat, Swing Time, Frakkban és kalapban), amelyek után hosszabb szünet következett. Visszatérésük és egyben utolsó nagy közös dobbantásuk az 1949-es Táncolj a Broadway-n!, Charles Walters rendezésében. Harry Warren és Lennie Hayton pazar zenei kompozícióit a táncpáros koreográfiai ötletei spékelik.
Hogyan lehet megszabadulni a múlttól? Hogyan árnyékolhatja be a nagy siker a magánszférát, és hogyan válhat a szakmai elismerés már-már nyomasztóvá? Hogyan lehet kitörni a skatulyákból – és lehet-e egyáltalán? Ilyen kérdések mentén szerveződik a sztori, miközben a Barkley-színészpárosnak döntenie kell, hogy lezárják vagy új panelekkel indítják hullámvölgyekkel teli életüket.
Macsók és macák (1956)
A töretlen sikerű színpadi musical, eredeti címén Guys and Dolls jelentős múltra tekint vissza. Az amerikai újságíró-író, Damon Runyon két, ’30-as években publikált novellája nyomán készült Macsók és macák 1950-ben debütált a Broadway-n, Frank Loesser halhatatlan muzsikáival. A mára már klasszikusokká vált dalbetétek között ekkor csendült fel először például a Luck Be a Lady, a Sue Me vagy az If I Were a Bell. A rendkívül pozitív fogadtatásban részesült művet 1951-ben Pulitzer-díjra ítélték, azonban politikai okok miatt az átadás meghiúsult.
A sztorit 1955-ben filmre adaptálták valódi sztárparádéban, Marlon Brando, Frank Sinatra, Jean Simmons és Vivian Blaine főszereplésével, Joseph L. Mankiewicz rendezésében. A nápolyi életérzéseket keltő zsivajgó sztoriban többek között olyan kérdések merülnek fel, mint például hol a határ a szerethető, megbocsátható zsiványság kontra bűnözés, szerelem kontra érdek, életművészet kontra alkoholizmus között.
Gazdagok és szerelmesek (1956)
Philip Barry színműíró Katharine Hepburn számára írt darabot Philadelphiai történet néven, amelyet 1939 tavaszán mutattak be a Broadway-n. A darab olyan sikert aratott, hogy Katharine Hepburn a jogok megvásárlásával stábot szervezett, és filmet csinált belőle 1940-ben Hollywoodban, többek között Cary Grant, James Stewart, Ruth Hussey főszereplésével, George Cukor rendezésében. A mára már kultfilmmé vált Philadelphiai történetet 1956-ban musical változatban forgatták le újra Cole Porter muzsikájával, Grace Kelly, Bing Crosby, Frank Sinatra, Louis Armstrong főszereplésével.
A sztori egyszerre kritikai és empatikus az észak-amerikai felső tízezer bemutatását illetően. Miközben a történet éles minősítést ad a high end pazarló, belterjes és rendkívül külsőséges világáról (egy korosztályához képest jóval tekintélyesebb fiatal női karakterrel a fókuszban), addig megvilágítja ennek az üvegházi szférának az esendő, emberi oldalait is.
