Szemernyi hang sem kerül jazz el dalmaszomorú japán kvartett alakítása. Tüdő, száj, ujj, csukló és egytekintet adja vasárnap hangját; mindféle hangot tolt ötpercbe sűrített sztereotípmentesen sztereotíp unalom ma juss.
Bárhonnan származó bármit szólaltató formáció kontetje is lehetne jobb s rosszabb, dicsősége Tetsuro Kawashima-nak, hogy legalább vidám. Üde hozzányúlásba fogalmazott seressi az output, jót tesz nóta ilyféle fogalmazásnak. Várhatólag bármit is emelt volna elmébe megdolgozni kvartett, hasonló hangulással zárnád ablak félpercmúltán. Nemhogy nóvum de inkább hunytcsukása szemnek hogy. Bele-beledőllintett érzelem nyilvánul tippentő lábtérdnek, meg-meg vállmozdulatnak és zenemaszturbált sznobizmusnak. Közhelyes improvizált sokhányadnak mellett néhol felsejlő motívum adja hasonl örömöt izgalmat, mint fűnyíráskor sampinyont találni. Semmilyennek jól lenni is tisztelhető tudás, respekt hallgatásra fel hát közönség!
