Hrrgghhhhjjjj hrrgghhhrrrruuuu –– nyomokban vélhető a seressi vonalvezetés, szemfülesnek kell lenni fedezni fel ebben Szomorú.
Nem igazán műfajom a metál, nehezen inkorporálom a mondanivalóját, illetve az általa lett tektikus agymozgást, továbbá pláne nem kellempercek okozását élem meg általa, mindenesetre elgondolkodtató az a szubkulturális univerzum, ami a stílust kedvelő széles néptömeg örömként aposztrofál, bizonyára ez is klassz dolog számukra.
Meg mondjuk tetszik az a fajta stílushű külsőséghegy, amivel az embernek készülnie kell egy-egy ilyen koncertre. Ha belegondolunk, peremzene tekintetében általános a külön szettodafigyelés.
Az operába is sokan felveszik a szépruhát (zsakett per koktélszett/kisestélyi – vérmérséklet meg ízlés mentén), metálbuliba is van lehetőség órákat készülni a gardróbszekrény előtt állva: bőrdzseki (de melyik szegecses), fekete póló (de melyik), bakancs; aztán jöhet a fürdőszoba: lazára fésűlni a hosszúhaj, vagy befonni a szakáll; majd jöhetnek a kiegészítők: csuklószorító, kötél a nyakba stb.
De tudjuk, hogy ezek mind külsőségek, stílusszükségletek. Az életérzést értelemszerűen ember belül éli, és lehet bárminő a zenefétis, a lényeg, hogy jusson ember el magánakmegfelelő koncertélményre.
