Életének 70. évében elhunyt Mikola Aljahnovics belarusz nyelvész, egyetemi docens, költő, műfordító.
1993-95. között az ELTE vendégoktatója volt, vele kezdődött az a remek szokás, hogy van belarusz oktató Budapesten. Mégpedig Bresztből kerülnek Budapestre a tanárok, jelenleg Sztankevics Larisza látja el ezt a feladatot (az csak véletlen egybeesés, hogy én, a budapesti, pont Bresztben élek).
Mikola egész jól megtanult magyarul, egészen 2020-ig időnként velem gyakorolt, míg én ővele a belarusz tudásomat fejlesztettem. Két éve érte a harmadik agyvérzése, utána még találkozunk egyszer vagy kétszer, de dolgozni már nem tudtunk. Pedig sok közös tervünk volt, ami már sosem fog megvalósulni.
Amikor engem felvettek a Belarusz Írók Szövetségébe, Nyakljajeu mellett ő volt a másik ajánlóm, mégpedig kettős szerepben – saját nevében is, valamint az írószövetségünk Breszt megyei szervezetének mostani betegségééig ő volt az elnöke, így ezt az ajánlómat is ő képviselte. Nem volt velem könnyű dolguk: én voltam az első külföldi, akit így tüntettek ki.
De nem ez a fontos, amit tudni kell Mikoláról. Ady Endre, Szabó Lőrinc, Utassy József, Radnóti Miklós, Tóth Árpád, József Attila, Kosztolányi Dezső, Kalász László, Kassák Lajos – valószínűleg ez nem is teljes felsorolása azon költőinknek, akiket belaruszra fordított. Nem minden fordítása jelent meg nyomtatásban. Az is szerepelt a közös terveink egyik pontjaként, hogy legalább elektronikus formában kötetbe rendezzük magyar fordításait…
Csak Mikola Hvedarovics (1904–1981) fordított hasonló mennyiségben magyar verseket belaruszra, főleg Petőfit, de az ő költőnek is, műfordítónak is elég gyenge volt. De Aljahnovics barátom tette a legtöbbet a magyar költészet megismertetéséért Belaruszban. Hálás köszönetet érdemel tőlünk. Legyen neki könnyű a föld.
A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámot
