„Elég volt, véget kell vetni ennek a polgárháborúnak!” A belarusz „Vjaszna” jogvédői ellen folyó perben a vádlottak elmondták beszédüket „az utolsó szó jogán”.
Minszk Lenin-kerületi bíróságán véget ért a „Vjaszna” jogvédő szervezet elnöke, a Nobel-békedíjas Alesz Bjaljacki, valamint helyettese, a FIDH (Nemzetközi Emberi Jogi Szövetség) elnökhelyettese, Valjancin Sztefanovics és kollégájuk, a „Jogvédők a szabad válaszátokért” szervezet koordinátora, Uladzimir Labkovics, illetve Dzmitri Szalaujou jogvédő (távollétében) elleni büntetőügy tárgyalása.
Február 9-én Aljakszandr Karolj ügyész 9-től 12 évig terjedő szigorítottat kért a vádlottakra, akik nem ismerték el bűnösségüket. Február 13-án szólaltak fel „az utolsó szó jogán” – belarusz nyelven.
A perbe fogott jogvédő szervezet neve „Vjaszna” belaruszul tavaszt jelent, ezért az ítélethirdetést tavasz elejére – március 3-án 12:00 órára tűzték ki.
Alább a Nobel-békedíjas Alesz Bjaljacki beszéde következik:
Az ellenünk – a „Vjaszna” emberi jogi aktivistái ellen – indított büntetőeljárás politikai indíttatású. Az egész 284 kötetes eposznak, az országszerte volt több száz házkutatásnak és kihallgatásnak semmi köze az előzetes nyomozáshoz, plusz itt a politikai felhang. És nem volt utána tisztességes bírósági eljárás sem.
Az úgynevezett büntetőügy nyomozása másfél évig tartott. A négy ügyvéd közül, akik különböző szakaszokban az én védelmemet ellátták, az egyik – Vitalj Brahinyec – börtönbe jutott, nyolc év szabadságvesztéssel sújtották, két másiknak az utóbbi hónapok során megvonták az ügyvédi működési engedélyét és csak egyetlenegy tudott eljutni a célvonalig. Az ügyvédekre gyakorolt ilyen példa nélkül álló nyomás mutatja, hogy milyen nehéz és veszélyes körülmények között kell védeniük ügyfeleiket.
Megismerhettük az úgynevezett büntetőügy néhány kötetét, és világos, hogy a nyomozó hatóság a számára kitűzött feladatot teljesítette: bármi áron, de
megfosztani szabadságuktól a „Vjaszna” jogvédőit, megsemmisíteni a „Vjasznát” és leállítani a munkánkat.
Csakis ezzel magyarázható, hogy miként módosult a vád „az adók be nem fizetéséről” (ez a vád az őrizetbe vételünk napjától gyakorlatilag 13 hónapig volt érvényben) „szervezett bűnözői csoport által végrehajtott csempészetre”, amilyen csoportot a „Vjasznából” faragtak. Nyilvánvaló, hogy a hatóságok megszegik azokat a nemzetközi kötelezettségvállalásokat, amelyeket az ENSZ és az EBESZ közös megállapodásai keretében az emberi jogok védelmezőinek védelmére tettek.
Külön meg kell említeni azt a rendkívül negatív szubjektív értékelést, amiben a „Vjaszna” emberi jogi aktivistáit részesítette az előzetes vizsgálat idején az állami média: különböző tévécsatornák és a „Belarusz Szegodnya” (Belarusz ma) napilap, melynek alapítója az elnöki adminisztráció. Már tavaly szeptemberben azt állították a szövegeikben, hogy „az emberi jogi aktivisták szélsőséges anyagokat terjesztettek, valamint finanszírozták a tüntetéseket”.
Külön eset a pletykák, hazugságok, koholmányok megjelentetése az elmúlt héten és tegnap [február 12-én], mindezeket az anyagokat, amelyek a legkülönbözőbb bűnökkel vádoltak meg bennünket, amilyenekhez még a nyomozó hatóságnak és az ügyészségnek sem volt elegendő fantáziája, az állami tévécsatornák többször is levetítették. Én ebben az ártatlanság vélelmének súlyos megsértését látom, közvetlen nyomásgyakorlást a bíróságra, hiszen minket még nem ítéltek el, az állami média pedig már bűnözőknek titulál bennünket.
Különleges helyzet alakult ki a nyelvhasználattal a bíróságon:
az ügyészség és a bíróság kategorikusan megtagadta, hogy belaruszul beszéljen,
annak ellenére, hogy én, aki vádlott vagyok, az életben a belarusz nyelvet használom. Belaruszul beszélek, írok, gondolkozom. Emlékeztetnék arra, hogy a belarusz az állam egyik hivatalos nyelve, és hogy önök, mint állami tisztviselők, kötelesek mind a két állami nyelvet tudni, így a belaruszt is, nem pedig dadogni és hebegni. Tehát önök a belarusz nyelvű állampolgárokkal kötelesek belaruszul beszélni. Ahogy erről például az „Állampolgári bejelentésekről” szóló Törvény rendelkezik: amennyiben belaruszul írsz, akkor bármely hivatal tisztviselője belaruszul adja meg a választ. Ily módon engem hátrányos helyzetbe kényszerítettek a vádhatósággal szemben.
Nem kaptam lehetőséget, hogy alaposan és részletesen kifejtsem álláspontomat, vitassam az igaztalan és értelmetlen vádat.
A vád és a bíróság gyakorlatilag eltekintett a kihallgatástól, a tárgyalás és az én kihallgatásom során lemondott azokról a kérdésekről, amelyek érdeklik őket. Az embernek az a benyomása, hogy sem az ügyészséget, sem a bíróságot egyáltalán nem érdekli az igazság, számukra már a kezdetektől fogva, a tárgyalás előtt is minden világos volt. Emlékeztetek arra, hogy sem az ügyészség, sem a bíróság nem adott lehetőséget arra, hogy megismerkedjek az úgynevezett büntetőügy mind a 284 kötetével.
A „Vjaszna” emberi jogi aktivistái ellen indított büntetőeljárás politikai alapjait tanúsítja az ország általános helyzete is: a tömeges megtorlás és az emberi jogok totális megsértése, ami a 2020-as választási kampány alatt és után sújtott le a társadalomra. Ahelyett, hogy meghallgatták volna az emberek hangját, még erősebb reakció lett úrrá Belaruszban. Nyilvánvaló, hogy a hatalom részéről politikai döntés született a belarusz civil társadalom szétzúzásáról és megsemmisítéséről. Független újságírók és bloggerek, önálló elemzők és politológusok, a független szakszervezetek aktivistái, politikai pártok és mozgalmak vezetői és aktivistái, az elnökjelöltek választási stábjainak tagjai, valamint maguk az elnökjelöltek, a belarusz kulturális élet szereplői, írók, zenészek, művészek, tanárok és diákok, sportolók, a békés tüntetések hétköznapi résztvevői és véletlenszerűen kiválasztott emberek kerültek a megtorlások úthengere alá.
Ma 1500 politikai fogoly van az országban. Az elmúlt két és fél évben több százan járták meg a börtönöket, és szabadultak büntetésük letöltése után. Ez idő alatt több tízezer békés aktivistát tartóztattak le és ítéltek el szabálysértési vádak alapján.
Nem meglepő, hogy ezekben az időkben, amikor az emberi jogok ripityára törtek Belaruszban, jogvédők is a börtönben kötöttek ki. Köztük a „Vjaszna” Önkéntes Szolgálatának koordinátora, Marfa Rabkova, Andrej Csapjuk önkéntes aktivista, Leanyid Szudalenka homeli jogvédő, Taccjana Laszica és más önkéntesek, akik a tömeges megtorlások áldozatait segítették.
A megtorlás ma is folytatódik az országban. Az újabb és újabb politikai foglyok, akiket előzetes letartóztatásba helyeznek, szintén ezt tanúsítják. Nemrég tartóztatták le Naszta Lojka emberi jogi aktivistát. Egymást követik a politikai indíttatású büntetőügyekben indított perek. Hihetetlen, elképzelhetetlen és eddig sosem látott méretű a megtorlás, a hatóságok részéről a társadalomra gyakorolt nyomás minden lehetséges fajtája.
Történelmünkben ilyen csak a cári időkben és a legsötétebb sztálini években fordult elő, egészen Sztálin 1953-ban bekövetkezett haláláig.
Az 1980-as évek elején, amikor a Szovjetunióban a disszidensek, emberi jogvédők, nemzetiségi és vallási mozgalmak aktivistái elleni küzdelem tetőfokára hágott, körülbelül háromezer politikai fogoly volt az egész hatalmas szovjet birodalomban, ahol 250 millió ember élt. Most pedig a tízmilliós Belaruszban másfél ezer politikai fogoly van.
Meggyőződésem, hogy a hatalomnak ez a politikája, mely a társadalom totális ellenőrzésére és az ellenvélemények brutális visszaszorítására, a gondolati pluralizmus teljes elutasítására, a kormányzati rendszernek a totalitárius társadalom mintájára való átszervezésére irányul „a 70-es évek Szovjetuniójának” mintájára – abszolúte hiábavaló. A világ előre tart – a posztindusztriális korszakba. Felnőtt már egy új nemzedék, több millió belarusz él ma, akiknek civilizációs értékei eltérnek a szovjet korszakétól. Nem akarnak szovjet kaszárnyában élni. Nekik már nem elég a ráspriccelt vízzel rághatóvá tett és cukorral megszórt kenyérhéj, vagy a nyárson sült szalonna. Azt akarják és követelik, hogy hallják és fontolják meg a hangjukat, számlálják rendesen a szavazataikat. Egy gazdaságilag fejlett, demokratikus és független Belaruszban akarnak élni.
A 2020-as események, a választási eredmények meghamisítása és az emberi jogok megsértése elleni tömeges tiltakozások bármely szociológiánál pontosabban mutatták meg a helyzetet. Sokak számára ezek az események váratlanok voltak, a hatalom számára pedig kellemetlen meglepetést okoztak.
El kell ismerni, hogy az ország lakossága erősen megosztott: biológiailag, értékrendileg, mentálisan, de aki ebben a társadalomban él, az láthatja, hogy ez a törésvonal életkortól, lakhelytől, iskolai végzettségtől függően vonul keresztül a társadalmunkon, igaz, ebben nincsen semmi meglepő, semmi különleges vagy egyedi. A társadalmak a világon mindenütt heterogének. Különböző nézeteket valló emberekből állnak, akiknek az érdekeit a politikai pártok képviselik, a valóban tisztességes választások pedig bizonyos lehetőséget nyújtanak arra, hogy a hatalom irányában legyen több-kevesebb bizalom.
A belarusz társadalom megosztottsága nem végzetes. A társadalom és az állam is együtt tudna vele élni, de mindenkinek világosan tudatosítania kell eme megosztottságot, nem pedig szorosra hunyni felette a szemét és egy kényelmes kis világot építeni magának, ahogy azt valaki szeretné. Több millió belarusz gondolkodik, mérlegel, sőt – él így, másik milliók pedig úgy. Nem olyan lényeges, hogy ezekből vagy azokból van ma több. Itt is, ott is milliók vannak.
Fontos megértenünk: a társadalom belső megosztottsága hosszú ideig fog tartani. És ezzel a megosztottsággal mindannyiunknak – az egész belarusz társadalomnak, nézeteinktől és meggyőződésünktől függetlenül – sokáig együtt kell még élnünk. Ebben a helyzetben veszélyes és kilátástalan a konfrontációt megcélzó út, amikor az egyik oldal – az erőszak-szervezetek, az állambiztonsági szolgálatok, az ügyészség, a nyomozói apparátus, a bíróságok – csak letörik és fojtogatják a másik oldalt. Ez az út a semmibe vezet.
Latin-Amerika 20. századi történelme: Chile, Argentína, Haiti és más országoké, mind ezt bizonyítja.
A banánköztársaságok juntáinak, a diktatúráknak esélyük sincs a hosszú életre és fejlődésre. Az ilyen, az intoleranciára, konfrontációra és a politikai pluralizmus teljes elutasítására épülő politikának végeredménye az állandósuló társadalmi-politikai, szociális és gazdasági válság, a tömeges migráció. Ezek a dolgok szorosan kapcsolódnak egymáshoz.
Az államban eluralkodott totális válság rendkívül veszélyes a Belarusz állam szuverenitása szempontjából.
Hatalmas geopolitikai kihívásokkal nézünk szembe – az ország zsákutcába jutott. Őseink így mondták: „Ez az a bizonyos kerítőháló, ahonnan se előre, se hátra”. Az egyetlen lehetséges kiút ebből a mindent maga alá gyűrő válságból, amelybe Belarusz került, kizárólag a konszenzus és a társadalmi egyensúly folyamatos, hosszadalmas, a különböző társadalmi rétegek érdekeinek figyelembevételével történő keresésében látszik. Annak érdekében, hogy Belarusz, mint önálló állam fenn tudjon maradni, népünk jövőjének érdekében, mindannyiunknak, elsősorban pedig az államhatalomnak, bölcsességet és előrelátást kell tanúsítanunk. Eszembe jut a 2020-as választások előtti felhívásunk, amelyet a „Vjaszna” Emberi jogi központ honlapján és más médiában tettünk közzé. Ebben felszólítottuk a hatalmi szerveket, hogy ne alkalmazzanak erőszakot a békés tüntetők ellen. Alkalmaztak – és mi lett a vége?
Széles körű társadalmi párbeszédet kell kezdeni a nemzeti megbékélés érdekében, bármennyire nehéznek is tűnik valakinek ebbe belemenni. Egy ilyen párbeszéd előfeltétele az összes politikai fogoly szabadon bocsátása, nagyszabású amnesztia és a megtorlások beszüntetése, hiszen semmi értelme az amnesztiának, ha az egyik oldalon szabadon engedik az embereket, és a másikon pedig folytatják a bebörtönzéseket.
Az ilyen párbeszédben részt kell venniük úgy a hatalmi szervek képviselőinek, mint a társadalom széles körei, a közvélemény, a politikai pártok és mozgalmak képviselőinek, azoknak, akik jelenleg börtönben vannak, és azoknak, akik a megtorlások elől menekülve külföldre kényszerültek. Ez az az ajánlás reális, csak legyen a megvalósításához kellő szándék, politikai akarat.
A belarusz társadalmi-politikai válság nem egyedülálló jelenség. A világ különböző részein több más országban is pontosan most küzdenek hasonló válságokkal a hatóságok és a közvélemény: Kazahsztánban, Venezuelában, sőt Iránban is.
Világosan meg kell érteni, hogy a nehéz tárgyalások és a válságból való fokozatos kilépés jobb, mint egy kíméletlen konfrontáció, amely nagyon súlyos következményekkel járhat: szegénységhez és nyomorhoz, erőszakhoz és igazságtalansághoz vezet, ami elpusztítja Belaruszt.
Ha úgy gondolunk Belaruszra, mint minden belarusz állampolgár közös Hazájára, amelyben a különböző politikai nézetek és geopolitikai preferenciák ellenére mindenkinek megvan a helye; ha nem akarjuk mélyszegénységbe sodorni az országot; ha nem akarjuk, hogy a belaruszok tömegesen kényszerüljenek elhagyni az országot, hogy valahol másutt találjanak jobb sorsot; ha esélyt akarunk kapni népünk gazdasági, szociális, társadalmi-politikai, ökológiai fejlődésére, meg kell kezdenünk ezt a társadalmi párbeszédet.
Elég volt, véget kell vetni ennek a polgárháborúnak! Remélem, meghallják, amit mondok.
