Mint egy saját, mini tavaszi fesztivál, úgy szerepel a Magyar Állami Operaház műsorkínálatában a Primavera. A rendezvény 2013-ban jött létre, éppen az Erkel Színház újranyitásának évében, és idén is az ország legnagyobb vidéki és határon túli teátrumainak legfrissebb premierjei és legemblematikusabb darabjai szerepelnek a kínálatban.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
Az elmúlt évek gyakorlatát követve ismét hat társulat fogadta el az Opera felkérését, így az április 4-én kezdődő sorozaton pár nap leforgása alatt átfogó képet kaphatunk a legkiemelkedőbb magyar színházak által képviselt zenés produkciókról Győrtől egészen Kolozsvárig. A válogatás nemcsak egy földrajzi ívet jár be, de ha a fesztivál összes előadását van szerencsénk megtekinteni, akkor bátran mondhatjuk, hogy az opera műfajának időbeli fejlődésének is szem-, de legalábbis fültanúi lehetünk.
A vendégszerepléssel kapcsolatban Mozart Don Giovannijának rendezője, a Kolozsvári Magyar Opera megbízott művészeti vezetője, Selmeczi György azt nyilatkozta, hogy „ebben a városban jelenleg ez a mű képviseli leginkább azokat a kiváló tehetségű előadókat, akik az utóbbi években feltűnő színészi, vokális kvalitásaikkal és teljesítményükkel az intézmény vezető művészeivé értek. – Az április 4-én Budapesten látható darabról így vélekedik: – Jellemzően húsz-huszonöt évenként alakul úgy egy társulat összetétele, hogy e mű szerepeit kiegyenlítetten ki lehet osztani. A kolozsvári együttesben most éppen minden figurára van alkalmas előadó. A cél egy jól »olvasható« előadás létrehozása volt, amely a kamarazenélés és a kamaradráma attitűdjeit helyezi a középpontba.”
Nincs ez másképp a Győri Nemzeti Színház Traviata-produkciója kapcsán sem. Szűcs Gábor rendezése mindössze két hónappal a győri premier után látható a fővárosban, április 5-én. Másnap Toronykőy Attila elképzelése alapján kerül színre az olasz mester A trubadúr című négyfelvonásosa a Szegedi Nemzeti Színház előadásában.
Toronykőy Attila és a szegediek tavaly áprilisban bemutatott előadása izgalmas, bizonyos értelemben hagyományosnak mondható, mégis a kornak megfelelő technikai újításokkal megvalósított zenés színház. Toronykőy bevallása szerint ugyanis nem lehet elvonatkoztatni az alaphelyszíntől, az információszegény, az egyházi és az inkvizíciós hatalom által befolyásolt középkori Spanyolországtól.
Mint mondja: „A trubadúrt a saját megírt korában, azaz a 15. században kell játszani, természetesen a mai színházi eszközök és a mai esztétikai érzet igényeinek megfelelően”.
A Primavera Verdi-triásza a Gulyás Dénes által megálmodott Macbeth-tel lesz teljessé, ami a fesztivál záródarabjaként lesz látható április 9-én. Ahogy a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatója fogalmazott: „Pécsett emberemlékezet óta nem volt műsoron ez a zenedráma, többek között emiatt, különös műgonddal, a remekműveknek kijáró tisztelettel és szeretettel fogtam a darab feldolgozáshoz”.
Április 7-én a közönséget Gemza Péter Bánk bán-felújítása várja, amely a negyvenes évek azon trendjét követi, amely szerint Bánk Bán szólamát tenorról baritonra cserélik. A mű ebben a felfogásban egyrészt sokkal inkább kapcsolódik az operairodalom különböző korszakait megelevenítő rendezvényi ívbe, csatlakozva a késői Verdi-operák súlyos bariton szerepeinek jelentőségéhez és hangulatához, másrészt a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadásában így még erősebbé válik Bánk karaktere és a kontraszt is, amely az emberi nagyság és a hatalomért harcoló kisemberek intrikája között feszül.
Üde, ám annál komolyabb színfoltot jelent április 8-án a Miskolci Nemzeti Színház produkciója Szabó Máté rendezésében, hiszen az úgynevezett wagneri zenedráma fejlődési útjának kezdőpontjaként értelmezhető A bolygó hollandi kerül színre. A mű egyedülálló a miskolci teátrum történetében, hiszen a Szegedi Szabadtéri Játékokkal fennálló együttműködés sikereként először mutathat be Wagner-operát a társulat, ami a januári premier után rögtön Budapesten is megmérettetik. A rendező, Szabó Máté a semmibevetettség, a távolba merengés, a végtelen üresség és az eleven termékenység találkozást emelte ki a darabbal kapcsolatban: „Nem kívántam Wagnerrel versenyezni a tenger ábrázolásában, így került a történet az Űrodüsszeia hasonlóan képzeletbeli, de mégis nagyon ismerős zsánerbe. – S bár a miskolci közönség kivételes, zárásként arra világít rá: –
