A Maribori Szlovén Nemzeti Színház balett-társulatának operaházi vendégjátékán, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon látványos új Peer Gynt-elgondolás jelent meg a színpadon. A líra vegyült a szürrealitással. Grieg szvitje mellett a komponista más zeneművei is alapját adták a nemzetközi hírű Edward Clug koreográfiájának. Némelyik szereplőnek pedig meg kellett tanulnia négy lábon táncolni.
Minden újabb művészgenerációnak meglódul a képzelete az olyan eposzi igényű művektől, mint amilyen az Odüsszeia, a Faust, Az ember tragédiája, jelen esetben pedig a Peer Gynt, amelyekben a hős kénytelen-kelletlen vagy önszántából bejárja a világot, a világtörténelem stációit, a különböző társadalmi grádicsokat.
Ibsen Peer Gyntje felettébb összetett drámai alkotás, Griegnek az író felkérésére a költeményhez komponált zenéje pedig még egyet csavar a „histórián”, felerősíti benne a romantikát. Ibsen az álomszerűt a reális emberi viszonyokkal és filozofikus felvetésekkel mixelő műve nyomán latolgathatjuk, hogy vajon félnótás-e a felnőtt fejjel is a mese bűvöletében élő Peer, vagy kitaszítottsága kergeti a fantáziavilágba. Szimpla hóhányó-e, aki kedvére váltogatja a nőket, vagy csak keresi az igazit, és csupán sok éves kalandsorozatot megélve veszi észre, hogy már rég megtalálta.
Lehet, hogy közben el is veszítette?
Ezeket a dilemmákat erősíti fel Edward Clug rendkívül látványos koreográfiája, amelyet a Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezőinek jóvoltából a Maribori Szlovén Nemzeti Színház balett-társulata előadásában április 10-én a magyar közönség is megnézhetett az Állami Operaházban.
A klasszikus iskolán nevelkedett, negyvenes évei elején járó művész az eleve abszurd történetet helyenként a szürrealitásig feszíti, közben remek arányérzékkel adagolja az iróniát, még a lírai elemekbe is beleszövi a humort. A játékosság és a szellemesség a mozdulatoktól a Leo Kulaš tervezte jelmezeken át a Marko Japelj konstruálta díszletekig terjedően jótékonyan áthatja az egész előadást.
A koreográfusról ide kattintva olvashat bővebben.
A kortárs balett nemzetközi hírű koreográfusa a romantikától és a közismerttől igyekszik kellő távolságot tartani, olyannyira, hogy az ő Peer Gynt-balettjének nem kizárólag Edvard Grieg azonos című szvitje a zenei alapja. Solvejg dala például csak a szereplő első színpadra lépésekor csendül fel. Felkészülés közben Clug az Ibsen-szöveg mellett Grieg kompozícióit is behatóan tanulmányozta, és saját válogatást szerkesztett a Peer Gynt kísérőzenéje mellett Grieg egyéb koncertműveiből és ezekhez készített koreográfiát.
Kitágította a történetet, noha kronológiájában híven követte az eredeti cselekményt. A továbbgondolást az első jelenetből indítja. Ebben Peer egy rénszarvas-vadászatról szóló norvég népmesét ad elő anyjának úgy, mintha maga is a helyszínen lett volna a történet főszereplőjeként. Clug ezt az epizódot az egész előadásra kiterjeszti. A Szarvas előlép a balett második főszereplőjévé: Peer alteregója és őrangyala is egy személyben.
Hogy milyen egy szlovén együttesnél dolgozni, arról Kutas Dávid kürtművészt kérdeztük.
A figurát alakító Sytze Jan Luske nagy próbatételt teljesít. Itt ugyanis nemcsak az agancsától szarvas a Szarvas, hanem attól is, hogy négy lába van. Eléggé természetellenes balettszituációban, mankó jellegű mellső végtagokkal táncolja végig a mintegy kétórás előadást. A vendégjátékon minden balettművész a maximumot hozta, de a mellékszereplők közül kiemelkedett Anitra, a beduin törzsfőnök lánya szerepében Asami Nakashima.
„Légy önmagad” – üzeni Clug a Peer Gynttel mindazon országok sokaságában, ahová vendégszereplésre érkezik a produkcióval. Akkor is légy önmagad, ha a világ nagy olvasztótégelyében nem találod a helyed. Ahogy egy interjújában fogalmazott ezzel kapcsolatban:
„A kulturális kódok változhatnak, a láncszemeket egybetartó fonal elvékonyodhat, de a szeretet mindig kihúz a csávából.”
