A legkeményebb próba elé az éjfél után is nyitva tartó olyan klubok állították a jazz-zenészeket, ahová saját fellépésük után lazítani mentek. Ezek adtak otthont az igazi nagy zenei erőpróbáknak, a végtelen jam sessionöknek, amelyeken a zenészek megmutathatták, mire képesek hangszerükön.
A jazz története című kötet hamarosan e-book formátumban is elérhető.
A muzsikusok olykor csak élvezték a játékot egymás és az őket követő, beavatott közönség előtt, máskor viszont vérre mentek a párbajok, persze, csak átvitt értelemben.
Az ilyen alkalmakat nevezték el később cutting contestnek, amikor hatalmas tehetségek és ennek megfelelő méretű egók csaptak össze, hogy eldöntsék, ki kerekedik felül.
Eközben talán a legihletettebb improvizációk születtek kizárólag a pillanatnak, hiszen ezek a helyek semmilyen hangrögzítő berendezéssel nem rendelkeztek, bár a harmincas években még amúgy sem lettek volna alkalmasak az ilyen maratoni koncertek megörökítésére.
Hogy élőben, „versenyhelyzetben”, szabadjára engedve milyen volt egy ilyen párbaj, sajnos nem tudjuk illusztrálni, de a Benny Goodman híres első Carnegie Hall-beli koncertjén készült felvétel, a Honeysuckle Rose segítségével juthatunk közelebb az élményhez, amely egy fizető közönség előtt pódiumra vitt jam session volt. A szólók sorát Lester Young nyitja, akit aztán a Basie-, az Ellington- és a Goodman-zenekar sztárjai követnek. Young szólója adta meg azt a hihetetlen lökést a többieknek, melynek következtében valódi jam-hangulat alakult ki a Carnegie Hallban.
Lester Young ideális partnere a legendás énekesnő, Billie Holiday volt, noha szerelmi kapcsolat nem volt közöttük, de elmondható, hogy zeneileg szerelmesek voltak egymásba. Young keresztelte el a jazzdívát Lady Daynek, Billie Holiday pedig a szaxofonost Preznek, ami a president (elnök) szó rövidítése. Mind a két ragadványnév állandósult, és bevonult a jazztörténetbe.
