Balatoni kertből, imbolygó vitorlásokat bámulva, kényelmes neccfotelem öbléből milyent is írhatnók mást, mint hogy evezzünk magyar vizekre; az elmúlt hetek idegenajkú, avagy bilinguál Szomorú vasárnapjai után jöjjön egy ízig-vérig ungarische verzió.
Vannak olyan tudások, melyek nem mindég törnek felszínre, de említés során rávágjuk simán, hogy „persze, ezt már tudtam/hallottam valahol…”. Már-már kanonizált, inkorporált kulturális tőkeféle az az infó, hogy Presser Gábor egy házban élt Seress Rezsővel, a zongorista alatti lakásban töltötte klottgatyás éveit. Mennyivel különb lehet az a gyerekkor, amidőn nem görkorizás, bútortologatás, egyébkedés (khm) hallódik a menyezet felől, hanem inkább Seress önkezű gramofonizálásában a Szomorú vasárnap akkoriban elérhető nyelvekre lefordított verzióinak hangzódása.
Mai dalunk nem az eredeti szöveg és dallam pőre feldolgozása tehát, hanem Presser (és versével Parti Nagy) emlékezése/tisztelgése Seress Rezső előtt…
Életkép ez a javából,
abból a továbbgondolós fajtából amely oly jellemző mind az énekesre, mind a lírikusra. S amint az önvalló Parti Nagy a szavatlant legpontosabban körbeírni kívánja, úgy lélegzik e bluesos dallam bőrünkön keresztül Presser elgondolásában.
Szembecsukós, fül-, szív- és lélekkinyitós percek jönnek!
