Laposa Julcsi igazi multikulturális polihisztor. A zenétől a menedzsmentig rengeteg ágban és rengeteg országban kipróbálta már magát, míg eljutott a zenei mediátor szakmához (de itt nem állt meg). A La femme 50 tehetséges magyar fiatal programjának mentoráltjaként Rúzsa Magdi segíti tehetsége és tudása kibontakoztatásában. Julcsi, míg telefonon beszélünk, Zalaegerszegen épp gyermekeket táboroztat, és a hagyományőrzés fontosságát hirdeti.
– Mikor és milyen indíttatásból választottad a hegedűt? Milyen korai élményeid kötődnek ehhez a hangszerhez?
– Hétévesen furulyával kezdtem a zenei tanulmányaimat, de már akkor éreztem, hogy egészen más típusú hangszerre vágyom. A hegedűt, amely első látásra, első hallásra szerelem volt, egy véletlen találkozásnak köszönhetem. A furulyatanárom szerencsére hegedűt is oktatott, és egy alkalommal véletlenül belecsöppentem egy előttem próbáló hegedűs előadásába. Beleszerettem a formájába, a hangjába, a hegedűs mozdulataiba, és mindenbe, ami ehhez kapcsolódik. Ezután már nem véletlenül értem oda mindig korábban. Kilencéves koromtól hegedülök, tizenhat évesen váltottam klasszikus hegedűről népzenére. Mára már elmondhatom, hogy tíz éve vagyok népi hegedűs.
– Tekenyén, a zalai faluban megélt gyermekkor és népzene szeretete között van valamiféle összefüggés? Milyen tapasztalatokkal gazdagított ez a táj és az ott élő emberek?
– Rengeteget kutattam a faluban, igyekeztem feleleveníteni a néphagyományokat. Hat évvel ezelőtt az idősebb generáció (70–80 éves korosztály) körében végeztem kutatásokat. Ekkoriban sokat jártam Erdélybe zenélni, tanulni, táborokba.
Erős elhivatottságot éreztem magamban, hogy megkeressem, feljegyezzem és fenntartsam a saját falumban fellelhető értékeket. Diktafonnal, videokamerával jártam a falut, és nagymamákat, nagypapákat énekeltettem, beszéltettem. Sok értékes népdalt és mesét tudtam így rögzíteni, ezeket pedig igyekeztem a helyi gyerekekkel is megosztani. Már ekkor éreztem azt a fajta örömöt, ami a zene szépségének megosztása okoz, amit most, zenei mediátorként végre hivatásszerűen tudok folytatni.
– Klasszikus és népzene: mikor és miért választottad prímásként, énekesként az utóbbit? Mit jelent számodra a népzene?
– Tizenhat éves koromban váltottam klasszikusról népi hegedűre, ekkor vonult nyugdíjba az akkori, első hegedűtanárom. Rájöttem, hogy itt az ideje valami újat kipróbálni. Egy franciaországi néptáncturnén velünk volt egy zalaegerszegi népzenekar. Ott az egyik tag, Karcsi bácsi egyszer csak a kezembe nyomott egy hegedűt, mondván, aki ennyi ideig hegedült, annak biztos nem okoz gondot egy ugrós táncház lemuzsikálása. Azt se tudtam, hova nyúljak, de végül csak kiválasztottam egy-egy dallamrészt a fejemben már meglévők közül, és elkezdtem játszani őket. Annyi erőt és lelkesedést adott nekem ez a zenélés, amit addig még sosem tapasztaltam. Nemcsak a dallamok és hangulat ragadott meg, hanem az egész zenekar, illetve a hangszerek működése is. Nekem a népzene az a miliő, amelyben önmagam is megtaláltam. Minden élethelyzetre, örömre, bánatra, de sokkal összetettebb érzésekre is van egy éppen megfelelő, egy éppen odaillő dal, ami segít elmerengeni és továbblépni.
– A zene létrehozása mellett több ágban is kiképezted magad. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen francia szakon, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen kultúramenedzsment szakon tanultál. Milyen új látóteret nyitott számodra ez a két szak, és hol alkalmazod őket munkád során, illetve a mindennapi életben?
– A MOME-n nemrégiben szerzett diplomámat eddig leginkább a Zala és Mura vidékén működő autentikus zenekarunk menedzselésében használtam. Én szervezem a fellépéseket, illetve én intézem a papírmunka egy részét. A francia, mint minden nyelv, egy külön összetett kifejezésrendszert, eszköztárat, és ezáltal külön világképet, gondolatvilágot nyújt.
Minden egyes nyelv egy külön kis világra nyitja rá a beszélője tekintetét,
rengeteget ad hozzá személyiségében és logikai szinten is. A mai világban – szerencsére – nélkülözhetetlen egy-két idegen nyelv ismerete. A franciát ritkábban hasznosítom, mint az angolt, de ezek mindig nagyszerű élmények. Igyekszem egyre több nyelvet megtanulni, és az azon kultúrákhoz tartozó népzenét megismerni, mindegyik olyan más, olyan érzékeny vallomás.
– CEEPUS-ösztöndíjjal eljutottál a Ljubljanai Egyetemre is. Itt személyesen találkoztál a szlovén népzenével és kultúrával. Mit tanított számodra e népnek a zenéje, kultúrája?
– Nagyon szeretem Szlovéniát, nagyon szeretem a zenéjét és az egyetemét is. Zeneileg egészen más, mint a magyar népzene, sokkal polgáriasabb, finomabb, modernebb, míg a miénk rengeteg archaikus, ősi zenei elemet tartalmaz. A szlovén népzene, akár a nép, visszahúzódóbb, udvariasabb, kevésbé temperamentumos, és ezt nagyon megszerettem benne. Nagyon szeretek oda visszajárni, és volt szerencsém ott is idősebb emberekkel találkozni, és náluk adatot gyűjteni.
– Zenei mediátorként is működsz. Mennyire könnyű verbálisan körülírni egy ilyen elvont fogalmat, mint a zene? Mi az, amit leginkább közvetíteni szeretnél a téged televízión, rádión és élőben hallgatók számára?
– Mediátorként nemcsak a zene szeretetének, de a kultúra egészének, a hagyományoknak a közvetítését is nagyon fontosnak tartom. Itt a népiének-táborunkban épp népmesenapot tartunk, népmeséket nézünk, mutogatunk, írunk a gyerekekkel. A diplomám hivatalosan kultúraközvetítő zenei mediátor, amibe nagyon jól bele tudom illeszteni a népmeséket, amelyeket elengedhetetlen kulturális örökségnek tartok. Nemcsak a zenét, de a népmesét és a népi szokásokat is szeretném rögzíteni, átadni, és a közösségben megőrizni.
A zenét megfogalmazni azért nehéz és nem nehéz, mert nincs egyetemes igazság, szerintem mindenkinek mást jelent. Számomra a zene gyógyír. A népdalok pedig hatványozottan azok. Minden állapotban igazul szólnak, általuk magamhoz térek, és szeretném ezt a környezetemnek is megadni. Nagy vágyam még, hogy interaktív koncerteket csináljak, bevonjam a zenébe az embereket, szerintem többek között ez is a mediátor dolga. Ahogy a táncot közösségben éljük meg, a zenét is közösségben kell, de nemcsak hallgatóként, hanem létrehozóként is. Nem számít, ha valakinek nincs tökéletes hangja, hallása, mert ezek a dolgok sokkal kevésbé számítanak, mint a lélek, a spiritusz, amiből az ember énekel, amit előad. Ettől tud könnyebbülhet meg a leginkább, és ezáltal tud igazán felszabadulni.
– Népdalgyűjtéssel és -oktatással is foglalkozol. Mikor és hogyan kezdődött ez?
– A gyerekek népzene- és hagyományőrzés-oktatását anno teljesen ad hoc módon kezdtem el. A népzenén keresztül igyekszem a népi gyökerek legértékesebb gondolatait átadni, megértetni. 5–14 éves korig foglalkoztam a falubeli gyerekekkel. Fontos szokásokat, népi ünnepeket elevenítettünk fel, például a pünkösdölést, a három királyjárást, a Márton-napi tollfosztást, kántálást, regölést, a Luca-napot.
Ezektől az együtténeklésekből aztán annyira kedvet kaptak, hogy mára maguktól viszik tovább a beléjük ültetett hagyományokat. Felosztják a feladatokat, a szerepeket, és ez az, aminek leginkább örülök, hogy kihajtott bennünk annak a szeretete, amit igyekeztem átadni számukra. Ez az, amit mediátorként is szeretnék elérni, a kultúra, a népzene, de egyáltalán, a zene szeretetén keresztül a világ mélyebb megértése, és a rá való nyitottság.
Fontos, hogy ezt gyermekkorban kezdjük ültetgetni, mert később, úgy látszik, egyszerűen kivész az igény erre.
– A Zala Zenekarnak is tagja vagy, illetve szívesen dolgozol együtt Sebestyén Mártával is. Vannak-e tervek, tervezett előadások a közeljövőben, és mit tartogat számotokra a távolabbi jövő?
– A Zala Zenekarral tízéves fennállásunk alkalmából 2017 tavaszán kiadtunk egy lemezt. Az a célunk, hogy a régi Zala vármegye, a Balatonfüredtől Lendváig húzódó térség zenei anyagát is kutathassuk, és autentikus népzenei szinten feldolgozhassuk. Ezenkívül több lemez is tervben van még.
Mártival az elmúlt években többször is volt szerencsém együtt zenélni. Azt, hogy mikor, hol és milyen körülmények között játszunk majd megint, még nem tudom. Biztos vagyok benne, hogy lesz még közös fellépésünk, ezek az alkalmak bármikor bekövetkezhetnek, és mindig hihetetlen élményt jelentenek számomra. Nagyon remélem, egyszer lesz alkalmam arra is, hogy egy esetleges szólólemezhez meghívjam őt vendégelőadónak.
– Most az 50 tehetséges magyar fiatal program keretében Rúzsa Magdi lett a mentorod. Milyen a viszonyotok, és mi a közös célotok ezzel a programmal?
– A viszonyunk nagyon közvetlen, az első pillanattól kezdve éreztem, hogy jó kezekben vagyok. A célom, hogy a zeneimediátor-képzés közismertebbé váljon, hiszen szerintem a zene az élet és az emberi lélek egyik legfontosabb része, amit tényleg érdemes közvetíteni az embereknek. Emellett szeretném ezt a szakmát a néphagyományok népszerűsítésére fordítani. Zenészként is fontos számomra a program, és úgy érzem, Magdi a legjobb ember arra, hogy most ezen az úton vezessen.
Persze nemcsak a mentorom különleges, hanem a programtársaim is. Rengeteg tehetséges fiatallal találkoztam a programon belül, ezért szeretnék a jövőben minél szorosabban együttműködni velük. Jó lenne létrehozni együtt valamit, amibe mindenki beleteszi a saját tehetségét. Így olyat tudnánk adni embereknek, ami igazán megszólítja őket.
