„Cremona – Mailand és Mantua között, a Pó folyó mentén fekvő kis városka nevét a kerek földgolyón mindenütt ismerik ahol egy hegedű hangja felhangzott. Az itt alkotott hegedűépítő-művészet mesterművei tökéletességükkel fennen ragyognak, és követésre méltó példaként szolgálnak” – írja Friedrich Niederheitmann először 1877-ben megjelent Cremona, a hegedűépítés bölcsője című kötetében.
Niederheitmann így jellemzi az észak-olaszországi város hegedűiskoláját: „Az Amati hegedű-építő család alapította, akik jelentős meghatározói voltak a később oly híressé vált iskola arculatának. Az utolsó névviselő (Nikolaus Amati, 1684) halálával azonban lassan elkezdődött az arculat megváltozása. Ha ma valaki egy cremonai hegedűről beszél, akkor önkéntelenül egy 1700 utáni Stradivarius kép jelenik meg a lelki szemeink előtt. Stilisztikailag nézve a fénykor „stradmodellje” nem más, mint a továbbfejlesztett Amati-modell.
A Guarnerius-család stílusbeli gazdagítást hozott. Világos bresciai hatások Joseph II. hegedűin figyelhetők meg. Amati eredeti formája alapvetően mégis domináns maradt. Cremona korábbi hegedűi – Bresciához mérve – formájukban, de még a lakk színében is igen nemesek, amely a legjobb minőség mellett majdnem mindig szép meleg mézbarna vagy sárgásbarna. Később azután – mindenekelőtt Guarneri stúdiójában – a vörös árnyalatának vaskos, nehéz színeivel találkozunk. Stradivari minden színt feltett a palettájára. Az első periódusban a hagyományhoz kötötten a sárga vagy a sárgásbarna színeket használta. Éltes korában átállt a barna színek használatára.
Mi lehet a Stradivarik legnagyobb rejtélye? Barokk sarok blogunk szerzője, Illés Szabolcs szerint „ezeknek a hangszereknek a mai ÁRA illetve az, hogyan és miért tehettek szert ilyen, szinte felbecsülhetetlen értékre az elmúlt évszázadok során.”
Tudjuk, hogy Stradivárinál bekövetkezett egy fordulat. Modellje 1700 után jelentősen laposabbá vált – ahogy ma mondjuk – „klasszikus” külsőt vett fel. Ez az alapmodellje annak, amit ma a hegedűépítőknek szinte kilencven százaléka épít. Az utolsó nagy cremonaiak közé soroljuk Storioni-t, akinek tevékenysége átnyúlik a XIX. századba. Sokan szeretnék Cerutti-t is számításba venni, akit azonban okkal lehet a klasszicizmushoz is sorolni.” (A teljes mű a Magyar Elektronikus Könyvtárban ide kattintva olvasható végig.)
Cremona azonban nem csupán a múlt, de a jelen hegedűkészítőit illetően is komoly szerepet játszik. Ezt mutatja be a CNN riportja, amelyből kiderül, hogy
a 72.000 fős városban 169 hegedűkészítő mester dolgozik,
ők viszik tovább az Amati-, Guarnieri- és Stradivari-hagyományt. Évente hat-nyolc hangszert készít egy-egy mester, abba szívét-lelkét beleteszi – természetesen a kézi munka értéke és a szakértelem mellett -, így minden hangszernek saját története van. Mindezt összeadva jön ki a hangszer 8-30.000 euró közötti ára.
Jórészt férfiak kiváltsága volt a hegedűkészítés. De hallott már Ferenczy Alvináról? Ismerje meg az ő regényes életét!
(Via Slippedisc.com)
