Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap A billentyűs hárfa

A billentyűs hárfa

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A 19. században különösen népszerű hagyományos hárfák hangja felkeltette a zongoristák figyelmét is, így néhány hangszerkészítő az ő hatásukra kísérletezte ki a klaviatúra segítségével megszólaltatható hárfákat. A Claviharpe nevű billentyűs hárfát Johann Christian Dietz 1814-ben mutatta be.

- hirdetés -

A már korábban ismertetett Melodion nevű billentyűs dörzsidiofon feltalálója egy zsiráfzongorára hasonlító zeneszerszámot készített. A hangszert egy külsőre hagyományosnak tűnő billentyűzettel látta el, de azzal nem zongorakalapácsokat, hanem egy igen bonyolult pengetőmechanikát működtetett. Dietz minden billentyű szárára keskeny oszlopot illesztett, melyekre a pengetőszerkezetet merőlegesen erősítette fel. A billentyűk lenyomásakor a függőlegesen álló faoszlopok a játékos felé lendültek, miközben a zászlószerűen rögzített, rézlemezből hajlított rugalmas plektrumok megpendítették a húrokat. A billentyűk elengedésekor a szárak végére applikált ellensúlyok és az apró laprugókkal segített kiváltók akadálytalanul és gyorsan billentették vissza eredeti helyzetükbe a szerkezetet, így a virtuóz futamok is tisztán szólaltak meg a zeneszerszámon.

Mandel Róbert

A hangszeren a leütés erősségétől függően szinte korlátlan dinamikával lehetett játszani, de a komplikált mechanika beállítása és folyamatos karbantartása bizonyára próbára tette a zenészek és a hangszerészek türelmét. Dietz három pedált is szerelt új zeneszerszámára, amelyek közül az elsővel a teljes húrozatot egyszerre tompította. A második és harmadik pedál lenyomásakor két csúszkaszerűen eltolható keresztlécet mozgatott, így a húrokat a menzúra felénél és harmadánál elhelyezett lécekre erősített filcezett bábuk érintették, amelyek csengő üveghangokon szólaltak meg.

A Claviharpe tökéletesítésén Dietz fia, az ifjabbik Johann Christian Dietz dolgozott tovább, aki 1887-ben szabadalmaztatta saját fejlesztésű billentyűs hárfáját.

A torinói Andrea Luigi Caldera 1886-ban jelentette be az itáliai szabadalmi hivatalnál Calderarpa nevű különleges hangszertalálmányát, amelyet a korábbi modelleknél sokkal precízebb és megbízhatóbb pengetőmechanikával készített el.

Mandel Róbert a Kossuth Kiadónál megjelent kötetéről ide kattitva olvashat bővebben.

Caldera a hét oktáv hangterjedelmű hangszerre robusztus acélhúrozatot feszített, míg a sűrű szálú fenyőfából gyalult rezgőtetőt a teltebb hangzás kedvéért a hangszekrény teljes felületén megépítette. Az állítható ellensúlyokkal és spirálrugókkal, valamint a tökéletesített kiváltókkal olyan finoman szabályozhatta a plektrumok mozgását és a pengetés erősségét, hogy az instrumentum hangja alig különbözött a hagyományos hárfákétól. A csodálatos hangzás és a billentyűzet adta fantasztikus zenei lehetőségek valóban sikerre predesztinálták Luigi Caldera billentyűs hárfáját, de az egészen a századfordulóig gyártott Calderarpa nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Ignaz Lutz osztrák hangszerész 1891-ben mutatta be Klavier-Harféját, amely szinte mindenben megegyezett Caldera eredeti találmányával. Feltehetően a bécsi mester lemásolta vagy egyszerűen átvette a torinói feltaláló szabadalmát, és a zengőtesten megjelenő díszítések stílusát megváltoztatva kezdte gyártani a hangszert. Lutz a basszushúrok egy részét fémszállal átfont bélből készítette, míg a magas hangokhoz hagyományos hárfahúrokat használt. A lágy hangú zeneszerszámot főként színházi előadások zenei kíséretére alkalmazták, ritkábban házimuzsikáláskor játszhattak rajta.

A Stradivari hegedűk legnagyobb rejtélye

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X