Fekete Anna nézőként azokat a díszleteket szereti, aminek az elemeit többször és többféleképpen lehet értelmezni, ami valami olyat is tud, amire első látásra nem gondolnánk, van benne valami titok. Tervezőként – és ez saját nézői tapasztalat – pontosan ilyeneket készít.
„A színházi közeg családilag adott, rajzolni, festeni, kézműveskedni gyerekkorom óta szerettem. A színházszeretet és az alkotás pedig találkozik a látványtervezésben. Hetedik osztályban már tudtam, hogy díszlettervező szeretnék lenni, a középiskola alatt végig rajziskolába jártam.” Fekete Anna a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező mesterképzésén 2015-ben végzett díszlet-báb szakon, mesterei É. Kiss Piroska és Orosz Klaudia voltak. „Nem zárkózom el a jelmeztervezéstől, de a terekre sokkal érzékenyebb vagyok.”
– Korán eldöntötted, mi leszel, ha nagy leszel, tudtad, hol akarsz tanulni. Ehhez képest a Képző azt adta, amit vártál?
– Alapvetően igen. Talán, ami hiányzott, hogy csoportban, színészekkel, rendezőkkel dolgozhassunk, gondolkodjunk egy-egy tervről. Ezt persze nehéz úgy megcsinálni, hogy a csapat tagjai nem együtt, nem egy intézményben tanulnak, viszont más utakon mégis megtaláltuk egymást. Színműs vizsgákon, romkocsmákban, egymást ajánlva. Előfordult, hogy a tanszék ajánlott minket rendezőknek, így mehettem például Sopsits Árpáddal Szekszárdra dolgozni.
– Hegymegi Mátéval vizsga, romkocsma vagy ajánlás révén találkoztál?
– Egy rendezővizsgában dolgozott színészként, én pedig tervezőként, aztán a dunaújvárosi Amphytrionhoz ajánlottak neki. Az együttműködés a Kohlhaasszal folytatódott és vált szorossá, hiszen ez egy nagyon intenzív próbafolyamat volt. Az előadás a Zsámbéki Rakétabázison született, ahol maga a helyszín atmoszférája rengeteget hozzátett a nézői és az alkotói élményhez is, de igazi kihívás volt a megvalósítás szempontjából. Lehet, hogy egyszerűnek tűnhet a díszlet, hiszen csak egy medence vízzel megtöltve, de ezt minden próbára és előadásra tűzoltóautó hozta a bázisra, és minden alkalommal újra kellett tölteni, melegíteni és kiszivattyúzni. A díszletelemek helyben készültek el, akár a színészek is beálltak festeni, valódi csapatmunka és próbatétel, hogy ilyen nehézségek között is jó alkotótársak vagyunk-e.
„Isztambulban voltam Erasmusszal, ami nagyon meghatározó volt számomra. A lehetőségek közül ez volt a legkevésbé népszerű, Berlinbe, Londonba akart menni mindenki. Nekem viszont ez tűnt a legizgalmasabbnak. Az egyetem hasonló struktúrában működik, mint a Képző, de van például elképesztően jó báb tanszékük úgy, hogy bábszínházak nincsenek Isztambulban, egész évben egyetlen nagy fesztiválra készülnek. Imádtam a várost és az ottani életet is. Tudom, hogy vissza fogok még oda térni, mert van ott dolgom.”
– Ehhez képest a díszletek között kritikusdíjra jelölt Bádogdob „díszletszerűbb” tér. Számomra van benne valami festményszerű, és miközben a részletekben ott a realizmus, az összbenyomás mégis lebegő, szürreális és játékos. Ehhez miből indultatok ki?
– Olyan teret kellett létrehoznunk, ami nagyon sok különböző helyszín megjelenítésére alkalmas. Szinte minden jelenet máshol játszódik, krumpliföldön, a lengyel postán, temetőben, templomban, pincében. Ezt folyamatos díszletváltozásokkal lekövetni lehetetlen. A kiinduló pont az otthon, egy erőteljesen igénybevett, lelakott lakás volt, ami rengeteg mindent látott és megélt a történelem során, aminek lenyomatai kirajzolódnak a falon, mint a képkeretek vagy a rádió nyomai. Ezeket a nyomosztó hatású foltokat és rohadásokat szerettem volna úgy megjeleníteni, hogy egyúttal valami szépnek, egy óriási tájképnek is láthassuk.
– Mi a feladatod akkor, ha egy talált térben dolgozol, mint a Peer Gynt, ahol a Stúdió K után egy busz, a kőbányai pincerendszer, egy ott álló ház és a fűvel-fával benőtt udvar, egy templom a játék helye? Elég annyi, hogy legyen jó helyszínötlete, szeme vagy memóriája a látványtervezőnek, mert a tér úgyis strukturál?
– A helyszín megtalálása nem a mi érdemünk, a Stúdió K csapatától kaptunk tippeket, miután az eredeti tervezett helyszínen nem valósulhatott meg az előadás. Azonnal éreztük, hogy ez a jó helyszín, talán jobb is, mint az eredeti, de azon belül a jelenetek helyének megtalálásához sokat kellett bóklászni a pincerendszerben, és agyalni a megfelelő útvonal kialakításán Mátéval és Kálmán Eszterrel, akivel közösen terveztük a díszletet és a jelmezt.
– A díszlettervező egy csapat tagja, a rendező választásán múlik az ő sorsa. Ez a kiszolgáltatottság rád milyen hatással van?
– Szerencsésnek érzem magam, mert jókor jó lehetőségek találtak meg, de ez nem biztos hogy mindig így lesz, épp ezért nem ragaszkodom foggal-körömmel ahhoz, hogy életem végéig díszlettervező legyek. Szeretek alkotni, létrehozni, a díszleteimben mindig vannak olyan részletek vagy kellékek, amiket én csináltam. Például szívesen kitanulnám a kárpitos szakmát és elvonulnék egy műhelybe dolgozni. Kellenek B, C, D tervek is, hogy az ember ne feszüljön rá a munkára, az életre.
Ősszel a következő Fekete Anna-díszletekkel találkozhat:
Bádogdob – Katona József Színház
Kohlhaas – Szkéné Színház
Peer Gynt – Stúdió K
Sömmi – Jurányi
Szürke kertek – RS9
Zöld Szofi – RS9
A mi osztályunk – Jászai Mari Színház, Tatabánya (bemutató)
Woyzeck – Szkéné Színház (bemutató)
