A „kedves szász” és a jazz-kaméleon

Októberben a svéd jazz-harsonás, Nils Landgren új albuma, valamint egy Händel-oratórium különleges színreviteléről készült felvétel a Gramofon klasszikus és jazz hanglemez-újdonságait értékelő toplistájának második helyezettjei.

Hogy az elmúlt fél évszázad Händel-reneszánsza az operákon túl az oratóriumokat is színpadra citálja, azon több szempontból sincs mit csodálkoznunk. Ma már az sem elképzelhetetlen, hogy a londoni mester legelvontabb oratóriumát, a Messiást rendezzék meg kvázi operaként (ld. a Theater an der Wien emlékezetes produkcióját). Az Aix-en-Provence-i Fesztivál legutóbb pedig már a 22 éves Händel első, Róma számára írt, olasz nyelvű oratóriumát vitte színre, s ez annyiban mégiscsak különleges, hogy a kórus nélküli „cselekmény” mindössze négy szereplőre korlátozódik. És még ők sem hús-vér alakok, hanem barokk allegóriák: Bellezza azaz Szépség (Sabine Devieilhe, szoprán); Piacere azaz kb. Öröm, Élvezet (Franco Fagioli, kontratenor); Disinganno azaz kb. Felismerés, Észre térés (Sara Mingardo, alt); és Tempo azaz Idő (Michael Spyres, tenor).

A lengyel sztárrendező, Krzysztof Warlikowski vállalkozott arra, hogy négyük filozófiai vitáját – amely persze, az ellenreformáció szellemében, a Belátás és az Idő győzelmét hozza meg a (testi) Szépség és a (testi) Öröm felett – színpadilag is élvezetessé tegye. Mert az Emmanuelle Haïm vezényelte előadás zeneileg semmi kívánnivalót nem hagy maga után. És persze belátást is terem e színpadi változat: Bellezzát – az életet mintegy „moziként” szemlélő, fiatal generáció képviselőjét – az téríti végképp észre, hogy szép testű, táncos lábú diszkópartnere (még jó, hogy Händel zenéje motorikus lendületben is bővelkedik) kábítószer-túladagolásban hal meg a kórházi ágyon. Ám bármiként vélekedjünk e rendezésről: a „kedves szász” kifogyhatatlan invenciója a színházi divatok mulandósága felett is triumfál.

Ahogyan a Gutenberg-galaxist, a nyomtatott könyvet szerencsére nem tüntette el teljesen az internet, ugyanúgy a hangfelvétel-készítés és -kiadás online korszakában sem szűntek meg a fizikai hanghordozók. Sőt, az értékteremtő zenei műfajokban a kézbe vehető, szép grafikával és minőségi booklettel kínált hanglemez az elmúlt időszakban Európa-szerte felértékelődött.

A Gramofon havonta jelentkező összeállítása szubjektív toplista: ebben a hónapban mi ezeket a lemezeket hallgatjuk legszívesebben a szerkesztőségben.

A hiperaktív svéd harsonás, Nils Landgren sokoldalúságára jellemző, hogy még a berlini jazzfesztivál művészeti vezetőjeként is nevet szerzett, és nagy figyelmet keltettek az afrikai nyomor enyhítéséért tett erőfeszítései is. Fiatalon játszott rockot, soult, de még népzenei ihletésű duólemezeket is készített Esbjörn Svenssonnal. Számtalan albumon szerepelt: egyrészt vendégként, másrészt pedig 1983-tól a saját neve alatt megjelent lemezein. Igazi jazz-kaméleon, hiszen a „komoly” jazzprojektek mellett a másfél évtized óta működő funky együttesével kifejezetten szórakoztató jellegű zenét szolgáltat, amely félúton van James Brown és a hardbop között. Nagy sikerrel szerepelt nálunk is vörös Yamaha hangszerével: először Budapesten George Sample-lel és a Crusadersszel, majd a Veszprém Festen a Funk Unittal. Ezúttal is blues-alapú, temperamentumos, profi darabokkal bűvöli a hallgatót, amelyek többsége – két kivétellel – az ő és zenésztársainak szerzeménye.

A borítón olvasható pár soros írásából megtudhatjuk, hogy a cím éppen az NLFU „megtörhetetlenségére” utal. Fergeteges tempók, hibátlan funky groove-ok, óriási rutin, szlalomozás a stílusárnyalatok és hangulatok között. Jellemző, hogy a szextett fele Landgrennel az élen vokálozik is. Jellegzetes rekedtes hangszíne is karakterisztikus, viszont a hangszerét többet használhatta volna! További attrakciók: a számok felében a funky veteránja, Ray Parker Jr. gitározik (és a címadó dalban énekel is), valamint két amerikai trombitás: Randy Brecker és Tim Hagans is közreműködik egy-egy számban. Tökéletesen megtervezett és kivitelezett produkció, amelyben többé-kevésbé minden kiszámítható. Ez az, ami minden mesterségbeli tudás dacára kissé ellentmond az ortodox jazz által támasztott igényeknek.