A magyar származású berlini matematikus és zenész, Paul von Jankó 1883. május 2-án egy teljesen új billentyűrendszert szabadalmaztatott. A Jankó-klaviatúra látszólag 6 billentyűsorból állt, amelynek egész- és félhangjai kétsoronként azonos rendben helyezkedtek el.
A kibővített hangterjedelmű instrumentumoknál alulról az első, a harmadik és az ötödik sorban az Aisz–C–D–E–Fisz–Gisz–Aisz, míg a félbillentyűnyi távolságra eltolt második, negyedik és hatodik sorban az A–H–Cisz–Disz–F–G–A–H hangok követték egymást. A tasztatúra valójában csak 1 billentyűsorból állt, ugyanis Jankó minden billentyűszárra 3 billentyűfejet erősített lépcsőzetesen egymás fölé, így ugyanazt a hangot három helyen is leüthette.
A szokásos zongorabillentyűk méreténél kisebb, enyhén legömbölyített billentyűfejek lenyomásakor természetesen a közös száron ülő másik 2 fej is megmozdult. Az alaposan átgondolt rendszer lehetővé tette, hogy a hangsorokat és az akkordokat különböző fekvésekben is azonos kéztartással és ujjrenddel játszhassák, így a Jankó-klaviatúrán a transzponálás is jóval egyszerűbb volt.
Az új billentyűrendszer első látásra meglehetősen bonyolultnak tűnt, de némi türelemmel és gyakorlással a hagyományos zongorabillentyűzeten nehezen elképzelhető harmóniameneteket, arpeggiókat és futamokat is könnyedén eljátszották rajta. A billentyűk mérete és szűkebb elrendezése tette lehetővé, hogy a játékosok a megszokottnál jóval nagyobb hangközöket is kényelmesen átfoghassanak, így a találmány méltán kelthette fel a zongoristák figyelmét. Az egyik feltehetően legelső Jankó-klaviatúrával megépített zongorát 1886-ban a bécsi Rudolf Wilhelm Kurka készítette el. Azonban Jankó szabadalma Bécsben nem talált megfelelő fogadtatásra, ezért a feltaláló Julius Blüthnerhez fordult, aki a találmányt némi módosítással és a hangterjedelem bővítésével hajlandó volt sorozatban is gyártani.
Mandel Róbert a Kossuth Kiadónál megjelent kötetéről ide kattitva olvashat bővebben.
Több más ismert hangszergyárban, így többek között Rudolf Ibach, Carl Heinke, John Hopkinson, John Broadwood és a New York-i Decker Brothers üzemeiben is készítettek Jankó-zongorákat.
A találmány népszerűsítése céljából 1905-ben Jankó-Verein néven egyesületet alakítottak, sőt az új klaviatúra iránt érdeklődő hallgatók számára a berlini Scharwenka-Konservatoriumban 1906-ban külön tanszakot is indítottak. Kezdetben még Liszt Ferenc is úgy gondolta, hogy ez az új billentyűrendszer akár végleg átveheti majd az évszázadok óta megszokott klaviatúrák helyét, de az idő nem igazolta jóslatát.
A mechanika problémái mellett a kották újrakiadása is megoldhatatlannak tűnt, így Paul von Jankó találmánya minden igyekezete ellenére örökre feledésbe merült.
