Játsszunk! Ma kétszer kell meghallgatnod a dalt. Légyszi csak akkor görgess lejjebb, ha itt az elején már playeltél!
Ha google-ön ésvagy wikipédián való keresgélés, valamint előzetes tudás nélkül hallgattad Emilie Autumn Szomorú vasárnapját, akkor egy ügyeshelyes kis hegedűszólamot valamint glam rockosan előadott lírát kaptál.
De mi van akkor, ha nem így fogtál mai blogposzt olvasásához/hallgatásához?
Van ugye ez a majdnegyvenéves Los Angeles-i lány, aki négyéves kora óta hegedül, iskoláit be inkább nem fejezve hegedűművésznek gyakorol napi 8-9 órát, valamint ihletődik drámák, történelmi regények (leginkább a viktoriánus kor) által, járva meg testi, lelki és érzelmi hadak útját. Bipolaritás, szexuális abúzus, öngyilkosság, elmegyógyintézet, abortusz, aszexualitás, vegetarianizmus, majd vegánság.
Betegségét, élményeit, állapotait felhasználva alkot – s mint mondotta, hogy bár szívesebben lenne egészséges –, örül is „különlegességeinek”, vévén erőt belőlük, így különböző nézőpontból láthatja a világot, az életét. Művészetében éli meg magát, s ítél el mindenfajta/féle/módú erőszakot. Vegán is ezért lett: úgy érezte, az, hogy egy társadalom miként bánik az állatokkal, kapcsolatban áll azzal, ahogy a nőkkel bánnak.
Na, akkor most hallgasd meg újra!
Igaza van?
