Mozart szülővárosából valók, választott nevük a reneszánsz zene firenzei bölcsőjét idézi, s hatvanöt esztendős együttesként játékuk váltig nem a nyugdíjkorhatárt juttatja az eszünkbe, hanem az örökkön fiatalos nyitottságot teszi érzékletessé.
Egykorú források tanúsága szerint a felnőtt Mozart, okkal vagy ok nélkül, de nem volt túl jó véleménnyel önnön szülővárosáról, a Salzach partján elterülő hercegérseki székhelyről. Hiába, hála a zenetörténet meg a városmarketing több generációnyi, összehangolt fáradozásainak, úgy lehet,
Salzburgról elsőként mindörökké Mozart neve jut majd a legtágabban értelmezett zeneszerető közönség eszébe.
Ettől a ténytől korántsem függetlenül, ha intézményről esne szó, akkor ugyanitt okvetlenül az Ünnepi Játékoké lenne az elsőség, míg a második hely alkalmasint Salzburg művészetizenei egyetemét, a Mozarteumot illetné. No és ha zenekar után kutatnánk e város zenei életét vizslatva, úgy szintén igen hamar eljutnánk a Camerata Salzburg nagyszerű együtteséhez.
Pinchas Zukerman
„A zenélés elegy. Alkotóelemei a lélek, a harmónia, a szigorú metrum. Már ezt a hármat is nehéz ötvözni, de emel lett még abszolút őszintének is kell lenni. Ha hazudsz magadnak, a zenészek azonnal meghallják.”
Néhány esztendeje, egy korábbi budapesti szereplése alkalmával fogalmazott ekképp Pinchas Zukerman, akihez oly gyakran volt szerencséje a hazai közönségnek, hogy könnyű megfeledkezni arról: személyében az elmúlt bő fél évszázad egyik legnagyobb becsben álló hegedűsét tiszteli a zenei világ. Zukerman felfedezésének érdeme Isaac Sterné és Pablo Casalsé, húszas éveinek elején az első lemez felvételeit Doráti Antal és Leonard Bernstein karmesteri irányítása alatt rögzítette, és a nagy hegedűs azóta is a nemzetközi koncertélet főszereplőinek válogatott elitjébe tartozik. Mi több, Zukerman mára karmesterként és a hegedűjáték professzoraként is aktív, így vált belőle (2009-ben) a Royal Philharmonic Orchestra első vendégkarmestere. Emellett remek fiatal hegedűsök, köztük a magyar Szalai Antal mentora.
Mozart, a salzburgi Ünnepi Játékok és a Mozarteum említése nélkül persze a Camerata Salzburg története is elmesélhetetlen maradna. Hiszen 1952-ben a zenekar megalapítója nem más, mint Bernhard Paumgartner karmester és zenetudós volt, aki korábban az ünnepi játékok életre hívásának is egyik spiritus rectora, valamint élethosszig a Mozarteum professzora (és így többek közt Herbert von Karajan tanára is) volt. A Camerata tagsága ugyancsak a Mozarteum tanári karából, valamint a növendékek sorából került ki, az együttes kezdeti reputációját pedig a hamar népszerűvé váló Mozartmatinék teremtették meg.
A Salzburgi Ünnepi Játékok új bemutatójában lép fel Bretz Gábor
A karmesteri vezénylet, koncertmesteri irányítás és a mindenkori hangszeres szólista által gyakorolt vezetés alatt egyaránt kedvvel és programszerűen koncertező művészi testület, az autonóm muzsikusegyéniségek Cameratája mindazonáltal korántsem csupán a „salzburgi Mozart-hangzás” birtokosaként szerzett magának széles körben elismerést. Így működésük jószerint már a kezdetektől fogva kiterjedt a bécsi klasszika egészére, de a december 8-i budapesti koncertjük programját lezáró Schubertre is. Ehhez idővel a romantika és a 20. század zeneirodalmának kultiválása is társult, méghozzá úgy, hogy mindeközben a Camerata a historikus előadásmóddal ugyancsak közeli ismeretségbe került.
A Camerata Salzburg története és művészi sokoldalúsága rengeteget köszönhet egy nagy magyar muzsikusnak és zenepedagógusnak: az együttest 1978-tól egészen 1997-ben bekövetkezett haláláig irányító Végh Sándornak. Ő egyrészt tökéletes összhangot teremtett fiatal zenészeinek, szólista szerepre is érdemes tanítványainak egyéni fejlődése és a közös zenekari hangzás szolgálata között. Másrészt elméletieskedő korlátokat és skatulyázó sémákat elutasító praxisával a nyitott zenei gondolkodás kultúrhérosza volt a Camerata zenészeinek legalább két generációja számára.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg
A Mozarteum professzora e zenekart formálva is képviselte személyes meggyőződését, mely szerint
az ember egy idő után látja, hogy nem szabad a zenét réginek vagy modernnek kategorizálni. Minden együtt él és időtlen. Modernségem alapját Mozart éppúgy formálja, mint Bartók. Ahogy Mozartot játszom, abban benne van Bartók éppúgy, mint Debussy. Benne van Stravinsky, tulajdonképpen minden, amit a zenéről tanultam, tudok. Miután a zene ősi, minden zene időtlen, ugyanabból az alapból, ősmagból származik.
Végh Sándor örökébe azután új, és egymástól erősen különböző alkatú, ám egyként nagyszerű muzsikus egyéniségek léptek. Roger Norrington, majd a hegedűs Leonidasz Kavakosz, napjainkban pedig (2011 óta) újra egy karmester, a francia Louis Langrée áll a Camerata salzburg élén. Megtartva a zenekar minden korábbi értékét — és egyre újabbakkal gazdagítva.
