Fiatalok jelentkezését várják a Snétberger Zenei Tehetség Központban. A Felsőörsön működő intézményben hatvan hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal kezdheti meg tanulmányait júniusban.
Snétberger Ferenc közölte, hogy a meghallgatások az ország több pontján zajlanak majd. Egyebek mellett Balassagyarmaton február 2-án, Miskolcon február 3-án, Budapesten február 4-én adhatnak számot zenei tudásukról a jelentkezők.
Azok a 12 és 22 év közötti fiatalok, akiket felvesznek az intézménybe, jazz és klasszikus zenei képzésen vehetnek részt. A 12 hetes, ingyenes intenzív zenei tehetséggondozás Felsőörsön zajlik majd, hétvégenként pedig Budapesten tanulhatnak a diákok, akik ingyenes ellátást kapnak a képzés idején és az utazásért sem kell fizetniük – tette hozzá az igazgató.
A Snétberger Zenei Tehetség Központ ötlete 2008-ban merült fel először, a berlini gitáriskolában szerzett tapasztalatokra alapozva 2011-ben megkezdődött a képzés a Norvég Alap és a magyar állam anyagi támogatásával. A kezdetek óta minden esztendőben mintegy 60 hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal tökéletesítheti zenei tudását az intézményben.
A meghallgatásra elsősorban brácsa, cselló, bőgő, basszusgitár, és ütőhangszeres diákok jelentkezését várják, emellett azokat, akik jazz- és klasszikus zongorán, hegedűn, gitáron, klarinéton, szaxofonon, fuvolán, cimbalmon zenélnek vagy énekesek – mondta.
Hozzátette: a központ diákjai az iskolai tanulmányaik mellett vehetnek részt a képzésen. A programban elismert művészek és mentorok dolgoznak azon, hogy a diákok a tárgyi tudás mellé reális pályaképet, jó önismeretet és elérhető célokat kapjanak. Évente átlagosan százórányi fellépésben vállal közreműködést a Snétberger Alapítvány, tapasztalatszerzési lehetőséget teremtve ezzel a fiatal tehetségek számára.