Koncertekben és koncertszerű operaelőadásokban is bővelkedik az Opera idei programja, amelyben két olyan mű is helyet kapott, ami bár nem Wagner-alkotás, de ha jobban szemügyre vesszük, tökéletesen illeszkedik a német óriás szellemiségét előtérbe helyező évad kínálatába.
A cikk eredetileg az Opera
Magazinban jelent meg.
Richard Wagner sem egyedülálló abban az értelemben, hogy művészetére ne gyakoroltak volna jelentős hatást az őt megelőző korokban élő zeneszerzők munkái, 1847-ben épp Christoph Willibald Gluck auliszi Íphigeneiájából készített átiratot. Az 1774-es ősbemutatót követően Gluck maga is csiszolt még alkotásán, de sikerre valójában Wagner vitte, aki az eredeti euripidészi verzióhoz hozta közelebb az operát. A felújított változatot tehát a 19. század végén, Drezdában mutatták be, de miután visszakerült a zenei körforgásba, az előadók ismét a glucki verziót részesítették előnyben. November 27-én azonban a Wagner által komponált mű hangzott el az Erkel Színházban, a Győri Filharmonikus Zenekar közreműködésével.
Az est karmestere Claudio Abbado egykori mentoráltja és asszisztense, a magyar zeneművészet és karmesteriskola a hazai közönség előtt sem ismeretlen közvetítője, Alpaslan Ertüngealp volt, aki már egészen fiatalon a szimfonikus hangzás megszállottjává vált. Az eredeti művel ellentétben Wagner, ha úgy tetszik, korszerűbb felfogású darabját most vezényelte először, de mint említi,
lenyűgöző, hogy Richard Strauss, amikor kiegészítést írt a Berlioz-féle hangszerelés kötethez mennyire fontosnak tartotta Gluck művészetét, és annak wagneri újragondolását. Rengeteg példaértékű részletet tartalmaz ez a tanulmány, amiből korábban nagyon sokat tanultam. Örülök annak is – teszi hozzá –, hogy német nyelven, koncertszerű előadásban került színre a darab, hiszen ez egyértelmű könnyebbség a karmester számára. A szólisták statikusabbak, figyelmük kevésbé oszlott meg a rendezés és a karmester között, a színpadi közelség pedig szintén segített abban, hogy Gluck és Wagner zsenije a legbensőségesebb módon tárulkozhasson fel.
A wagneri szellemiség tovább él egy másik, januári bemutatóban is, hiszen Heinrich Marschner A vámpír című, nyolcadik operájának zenei anyaga egyértelműen hidat képez a Wagner által szintén nagyra becsült Carl Maria von Weber Bűvös vadásza és a zenedráma mesterének első, a szó wagneri értelmében vett vezérmotívumokon alapuló alkotása, A bolygó hollandi között. Maga a történet egy nyaralás alkalmával született, amikor a Genfi-tó partján Lord Byron, Mary Shelley, továbbá Byron orvosa, John Polidori együtt vakációzott, és rémmesékkel szórakoztatták egymást. A zene ehhez a hátborzongató atmoszférához illeszkedik, de elsősorban szerelemről és küzdelmekről szól. Az Erkel Színházban rendezett, január 12-i premiert Cser Ádám vezényli, aki ugyan 2014-ben egy Verdi-gála keretében már bemutatkozott az Operaházban, ez lesz az első igazi debütálása.
A vámpírt még évekkel ezelőtt a Zeneakadémia opera szakos hallgatói állították színpadra nagy sikerrel, és ezt követően az Opera vezetése úgy döntött, hogy érdemes a darabot repertoárra tűzni. Nagy öröm számomra, hogy ezt az alkotást vezényelhetem, hiszen a műhöz szorosan kapcsolódó kompozíciókkal korábban már volt szerencsém foglalkozni: A bolygó hollandit dirigáltam, Weber darabját pedig rendeztem és vezényeltem is egy ifjúsági előadás során
– teszi hozzá. A koncertszerű előadások kapcsán Cser Ádám megjegyzi, hogy igazi kihívás félig szcenírozott előadást irányítani, hiszen egészen másként kell közelíteni a darabhoz.
„Olyan ez, mintha egy oratóriumot adnánk elő, ahol még inkább figyelemmel kell lenni az egyes részletek összhangjára és a zenei megfogalmazás kifinomultságára. Mindent tökéletesen ki kell dolgozni, hogy ugyanazt a színházi élményt és hatást érjük el, amit adott esetben egy hagyományos színpadra állításnál a díszletek, a jelmezek, és a mozgások bonyolultsága azonnal megteremt. A produkció sokkal nagyobb előkészítést igényel, hogy minden apró részlet élvezhető és élményszerű legyen.
Bár a koncertszerűség – mint mondja –, komolyabb feladatokat ró a karmesterre és a zenekarra, a gondosan megkomponált opera zenei anyaga rendkívül jól illeszkedik az izgalmakkal teli vámpírtörténethez, és az előadás sikere talán okot adhat majd a mű továbbgondolására és egy hagyományos értelemben vett rendezés kialakítására is”.
